– A háztartási balesetek nagy része a pici gyerekeket érinti, a kíváncsiság, a felfedezni vágyás miatt sérülések érhetik őket, ha nem megfelelő a környezet, amiben élnek. Hároméves kor alatt a leggyakoribb balesetek az esések – figyelmeztetett Németh Mária.  

A Családbarát Magyarország Központ szakmai szakértője, a Magyar Bölcsődék Egyesületének főtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy jó, ha a szülők biztonságtudatos szemlélete már az újszülött hazaérkezésétől kezdve „működésbe lép”.  

Példaként a kiságy kiválasztását említette, kitérve a megfelelő, maximum 6-7 centiméteres rácstávolságra, amivel már megelőzhető a kicsi testrészeinek a beszorulása. Hasonlóan fontos, hogy a kiságyba ne kerüljön megszokásból, jószándékú gondoskodásból se párna, mivel az fulladást, illetve a gerinc deformációját is okozhatja. Otthon is, bölcsiben is, bőven elegendő az ilyen korú gyermekeknek egy textilpelenka vagy kendő.

Németh Mária számos praktikát említett, amivel a gyermek leesését, elesését megelőzhetik a szülők, ide tartozik a bútorok dőlés elleni rögzítése, vagy akár az etetőszékbe épített „biztonsági öv” használata, ami megvédi a gyerekeket a felállásból, feltérdelésből adódó kieséstől.  

– Érdekes, hogy a szülők magától értetődően – és helyesen – elsőként gondoskodnak arról, hogy a konnektorokat vakdugóval tegyék veszélytelenné, de a forró, illetve törékeny edények, eszközök „bababiztos” elhelyezésére, kezelésére már nem mindig fordítanak kellő figyelmet – jelezte.

A szakember hangsúlyozta, ez mind jó példa arra, hogy a környezetet a bölcsődékben és otthon is úgy kell kialakítani, hogy a gyermek napi tevékenységei, felfedező kedve ne vezessenek balesetekhez.

– A felnőttek felelőssége, hogy olyan környezetet teremtsenek, és olyan eszközöket vásároljanak, amikkel védeni tudjuk a kicsik épségét. Az otthonoknak és a bölcsődéknek is biztonságosnak kell lenniük, hogy a kisgyermekeket megóvhassuk a balesetektől.

A jelenlegi bölcsődékben már eleve mindent úgy terveznek meg, és az ehhez szükséges módszertani szabályokat úgy határozzák meg, hogy az a gyermekek biztonságát is szolgálja a nevelés sikeressége mellett.

– Többek között ezzel a céllal indította közös projektjét a Családbarát Magyarország Központ és a Lechner Tudásközpont. Ennek keretében a bölcsőde létesítésének a gondolatától a működés kezdetéig végig szakértők nyújtanak szakmai támogatást, segítve az olyan veszélyforrások feltárását, megszűntetését, amiket korábban esetleg nem vett észre a tervező. Ilyen lehet például egy szintkülönbség, amiben megbotolhatnak a gyerekek és megsérülhetnek. Szabály például az is, hogy a konnektorokat 100 centiméteres magasságban kell elhelyezni a bölcsődékben – részletezte Németh Mária.

– Mindezek ugyan apróságoknak tűnnek, de az ilyen szabályok és megoldások a gyerekek biztonságát szolgálják. A bölcsődéket eleve ilyen szemlélettel építjük és alakítjuk ki. Ezért nagyon jó, hogy vannak olyan projektek, amelyek ehhez szakmai támogatást nyújtanak – utalt a szakember a Családbarát Magyarország Központ és a Lechner Tudásközpont együttműködésére. Hozzátette: nem hagyják magukra a fenntartókat a döntések meghozatalában.

Építészeti, klímavédelmi tudással az új bölcsődékért

A „Tudásmegosztás a bölcsődei nevelés kapacitásfejlesztésében” elnevezésű, kiemelt projekt folyamatos tanácsadással, nyomon követéssel segíti az RRF-1.1.2-21 „Bölcsődei nevelés fejlesztése” program 103 kedvezményezettjét – jellemzően önkormányzatokat, egyházi szervezeteket – annak érdekében, hogy a bölcsődei férőhelyek létrehozása minél előbb megvalósulhasson.  

A kiemelt projekt célja a nyertes pályázók által kiválasztott mintatervek adaptálásának támogatása úgy, hogy azok megfeleljenek a helyi adottságoknak, építési követelményeknek, és országosan, egységesen kiemelkedő színvonalú bölcsődék létesüljenek. Ennek érdekében a Lechner Tudásközpont építészeti és műszaki támogatást nyújt az építtető szervezetek számára. A szakmai koordináció révén minden megépítésre kerülő épületnél teljesíthetők a jelenkor bölcsődéivel szemben támasztott elvárások, továbbá általánosan érvényre juttathatók a költséghatékonyság és a klímasemlegességre törekvés elvei is.  

Az RRF forrásból felépülő bölcsődéknél különösen oda kell figyelni a klímavédelmi előírásokra. Az ezeknek való megfelelés, műszaki, szakmai előírások betartásának segítése a projekt kiemelt feladata.  

További cél az egységes bölcsődei ellátórendszer megvalósításához szükséges módszertani anyagok kidolgozása az egyes bölcsődei ellátási formákra vonatkozóan. Ennek érdekében a Családbarát Magyarország Központ iránymutatásával szakmai protokoll készül a bölcsődék, mini bölcsődék, családi bölcsődék és munkahelyi bölcsődék létrehozásával és működtetésével kapcsolatban, mely segítséget jelent mind a hatóságok, mind pedig az intézményt létrehozni kívánó fenntartó szervezetek és az intézményekben dolgozó szakemberek számára.