Tóth Gabi: Ez már mindig így lesz? - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Tóth Gabi: Ez már mindig így lesz?

Tóth Gabi, fotó: Falus Kriszta
2021. júl. 4. 14:00
Tóth Gabi – Kendőzetlenül

Amikor anya üzemmódban vagyok, kicsit dolgozni vágyom. Amikor dolgozom és napokig alig találkozom a lányommal, akkor arra vágyom, hogy csak vele legyek. Ez már mindig így lesz? Hogyan lehetnék egyszerre két helyen?

A fenti költői kérdést szerintem sok dolgozó anya felteszi magának nap mint nap. Irtó nehéz, hogy szinte állandóan lelkifurdalásom van, mert úgy érzem, mindig máshol kellene lennem. Azért érzem rosszul magam, mert szeretném kiélvezni minden percét Hanni gyerekkorának, csak közben rettegek attól, hogy megismétlődik az elmúlt egy év, megint megszűnik a munkánk. Ezért folyton van rajtam egy nyomás, hogy most kell dolgozni, amíg lehet. Ugyanakkor meg soha nem töltöttem még napokat Hanni nélkül, hiszen gyakorlatilag a születése óta karantén van, és egy-egy hétvége volt a leghosszabb idő egymás nélkül. De akkor is tudtam, hogy bármikor hívhatom, vagy akár át is mehetek, ha csak az illatára, ölelésére vágyom. Most viszont, hogy elkezdődtek egy televíziós showműsor selejtezői és egész napokat töltöttünk a stúdióban, nem tudtam akkor telefonálni, amikor akartam, nem láthattam chaten bármikor és bevallom őszintén, néha azt éreztem, hogy kitéptek belőlem egy darabot. Persze minden pillanatot megragadtam, hogy hívhassam és bármelyik nagymamánál is volt, folyamatosan küldték nekem a képeket: Hannika fagyit eszik, Hannika nyakig csokis, Hannika derékig a homokozóban, Hannika a hintában, Hannika új ruhát kapott, Hannika a gumimedencében és még sorolhatnám. Én persze minden fotó láttán elolvadtam és bárki ült/állt mellettem, megmutattam, hogy milyen csodálatos, okos és ügyes lányom van. Egy darabig persze mindenki bőszen helyeselt és bólogatott, hogy ilyen tüneményt még nem is láttak, aztán persze a 95876859. fotó láttán már halványult a lelkesedés, de ez talán érthető. Igyekeztem nem megsértődni – több-kevesebb sikerrel…

"...hazudnék, ha azt mondanám, hogy a lelkem egy része nem hitte, hogy pótolhatatlan vagyok."

A helyzetet még fokozta, hogy tulajdonképpen minden fotón, videón azt láttam, hogy a lányom tökéletesen boldog és elégedett, és ez is vegyes érzéseket ébresztett bennem. Nyilván örömmel töltött el, hiszen egy anyának mindig jó látni, hogy a gyermeke kiegyensúlyozott, márpedig Hanni nagyon is az. Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy a lelkem egy része nem hitte, hogy pótolhatatlan vagyok. Ezt persze gyorsan el is nyomtam magamban, mivel ez azt jelentené, hogy hiányzom neki és sírdogál, amit persze nem akartam és soha nem is kívántam, de valahogy… nna… Kérlek, mondjátok, hogy értitek!

Arra jöttem rá, hogy dolgozó anyának lenni állandó vívódás és az érzelmek folyamatos háborúja. Hirtelen, mintha két énünk lenne. Eddig is gyakran harcolt egymással például az eszem és a szívem, de mióta Hanni megszületett, ezek a csaták már rendszeresek lettek, és szinte minden élethelyzetben jelen vannak. Ráadásul az milyen már, hogy a szívem egyik fele harcol a szívem másik felével, és az agyam ugyanígy saját magát is győzködi állandóan. Valahogy így:

- Jaj, de jó, Hannika milyen boldog a nagymamával! Nem is hiányzom neki?

- Biztosan hiányzom, de attól még most jól érzi magát és ez így van jól.

- Persze, tudom, csak én akartam ott lenni, amikor először kipróbálja azt az új játékot.

- Majd legközelebb te leszel ott.

- És mi van, ha a mamát jobban szereti?”

Vagy a másik:

- Vajon enyhül majd a kötődés, ha most pár napig nélkülem telnek a napjai?

- Persze, emiatt fog majd pszichológushoz járni felnőtt korában…

- Rossz anya vagyok, hogy dolgozom és már vártam is, hogy egy kicsit kiszakadjak a mindennapos rutinból?

- Nagyon rossz. Egy igazi anyának minimum 3 évig csak a gyerekével kellene lennie és ez maximálisan ki is kellene, hogy töltse az életét.

- De hiszen másfél évig 0-24-ben együtt voltunk…

- Ja, erre most fontosabb lett az önmegvalósítás, mert kell a színpad, meg a zene...

"Remélem, hogy Hanni majd büszke lesz az ő anyukájára és mindig tudni fogja, hogy bár anyának fontos a hivatása, nála soha, semmi nem lesz fontosabb!"

Szóval ez megy egész nap a fejemben, és tudom, hogy még sokatok fejében. Ha csak a környezetemben körülnézek, látom ezt az állandó vívódást. Minden anya barátnőm szinte megszakad az örökös megfelelési vágyban. Állandó küzdés, hogy mindenütt helytálljanak, hogy jó anyák legyenek, de a munkahelyükön is tudjanak bizonyítani, és közben a háztartást is vigyék. Az elmúlt másfél év még nehezebbé tette a helyzetet, de az anyukák zöme kitartott és én megemelem a kalapomat minden anyukatársam előtt.

Én bevallom, szeretem a munkám. Sőt, a munka rossz szó, mert hivatás inkább. 16 éves korom óta az életem a zene, a színpad és azok az energiák, amiket csak ott találok meg. És ez nem jelenti azt, hogy ne imádnám a lányom és az anyaságom. Minden erőmmel próbálok én is megfelelni és remélem, hogy Hanni majd büszke lesz az ő anyukájára és mindig tudni fogja, hogy bár anyának fontos a hivatása, nála soha, semmi nem lesz fontosabb!