Tanévkezdés járvány idején - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Tanévkezdés járvány idején

Szöveg: csalad.hu, fotó: Krizsán Csaba/MTI
2020. szept. 1. 5:00
Iskolást nevelünk

Végre becsöngetnek! Csaknem fél évig tartó, részben kényszerű távollét után ma visszatérnek a diákok az iskolákba. De ez a tanévkezdés mégis más, mint a korábbiak.

Ahhoz, hogy offline maradhasson az oktatás, nagyon fontos a járványügyi szabályok betartása minden intézményben, tanároknak, diákoknak, szülőknek egyaránt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 70 pontos járványügyi intézkedési protokollt készített és juttatott el az iskoláknak, ami kitér a kézmosás, a távolságtartás, a maszkviselés iskolán belüli szabályaira, a rendezvények megszervezésére, az étkeztetésre, valamint az egészségügyi szempontból biztonságos környezet kialakítására.

Szájmaszk és kézmosás

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Kossuth Rádióban elmondta, hogy ha a több mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra. Szerinte rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések.

Egyúttal figyelmeztetett, hogy az iskolákban

  • kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását,
  • meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot,
  • szájmaszkot kell viselni
  • és nagyon gyakran kezet kell mosni.

Az őszre halasztott osztálykirándulásokra belföldön van lehetőség, de a minisztérium minden esetben külön mérlegelést javasol.

Fontos felhívás a szülőknek, hogy a koronavírus tüneteivel ne engedjék a gyermeküket közösségbe! Ha egy diáknál az iskolában, tanítás közben jelentkeznének a tünetek, akkor gondoskodni kell mielőbbi elkülönítéséről, az iskolaorvos és a szülő értesítéséről.

Fontos dátumok

A 2020/2021-es tanév első napja szeptember 1., az utolsó tanítási nap 2021. június 15. Az első félév 2021. január 22-ig tart. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap. 2020. november 2. (hétfő). A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4. (hétfő). A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7. (szerda).

Az őszi érettségi vizsgák október 16-án, a tavasziak május 3-án kezdődnek.

Újdonságok: ingyen tankönyv, iskolaőr, pénzügyi ismeretek

A most induló tanévtől minden általános és középiskolai évfolyamon tanuló diák ingyen kapja a tankönyvet. Több mint százezer rászoruló iskolás kap tanszercsomagot az államtól országszerte. Ingyenes csomagra jogosult minden halmozottan hátrányos, illetve hátrányos helyzetű 1-8. évfolyamos tanuló, függetlenül iskolája fenntartójától.

Megújult a Nemzeti alaptanterv, amely a korszerű oktatási tartalmak mellett fontosnak tartja a hazafias nevelés, a családi életre és egészségre nevelés iránti elkötelezettség erősítését is.

Szeptembertől az erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményekben elkezdheti működését az iskolaőri hálózat, amely külön rendészeti szervként, a rendőrség irányításával működik majd, feladata az intézmények belső rendjének fenntartása lesz. Az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján 491 iskolában lesznek iskolaőrök. Az intézmények nevét és címét itt lehet megnézni.

További két évfolyamon, 3. és 4. osztályban kezdődik el a pénzügyi ismeretek oktatása az új tanévben. A Pénziránytű Alapítvány kiadványaiból több mint 430 ezer diák tanulhatja az általános és a középiskolákban a mindennapi élethez szükséges pénzügyi-gazdálkodási ismereteket.

Az idei tanévtől pályaorientációs vizsgálaton vesznek részt a nyolcadik évfolyamosok. A diákoknak egy 45 perces tesztet kell kitölteniük online szeptember 21. és október 12. között. A pályaválasztással foglalkozó pszichológusok által összeállított teszt segítségével a tanulók készségei alapján határozzák meg, hogy milyen pályát érdemes választaniuk.

Oldjuk a stresszt!

Az iskolakezdés mindig egy különösen stresszes időszak az egész családnak, ám idén nemcsak az elsősöknél vagy az új iskolát kezdő gyerekeknél alakulhat ki szorongás, hanem azoknál a nagyobb diákoknál is, akik több hónap kihagyás után most újra visszaülnek az iskolapadba. A járvány miatt sokakban erősödhet a félelem, ezért a szakemberek szerint fontos, hogy sokat beszélgessünk, legyen kidolgozott stratégiánk a megelőzésre, és igyekezzünk minél több információt szerezni a vírusról, hiteles forrásokból tájékozódni!