Nagyszülőnek lenni csodálatos ajándék!

Krisztina a nyár elején egy, a Szülők Világnapja alkalmából rendezett műhelykonferencián mutatta be a néhány hónapja megalakult Nagyszülők a Jövőért Egyesületet. Akkor azt is elmesélte: bár a civil szervezet létrehozásának gondolata már korábban megfogalmazódott benne, végül csak tavaly ősszel lépett a tettek mezejére és fogott bele a megvalósításba, amikor is megtudta, hogy idén tavasszal megszületik a 8. unokája…

„Hamar teljesült a kívánságom”  

A család legifjabb tagja azóta már elmúlt 3 hónapos, gyönyörű és egészséges kislány, én pedig mindenekelőtt a nagycsaládos lét szépségeiről faggatom az ötgyermekes édesanyát.

– A férjemmel mind a ketten nagycsaládból jöttünk, neki 4 testvére van, nekem 3, úgyhogy annak idején, amikor összeházasodtunk, mindkettőnk részéről abszolút tudatos döntés volt, hogy sok gyermeket szeretnénk – meséli Krisztina. – Egyébként arra a kérdésre, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, már kisgyermek koromtól kezdve következetesen mindig azt válaszoltam: anyuka… Hála istennek ez a kívánságom nagyon hamar teljesült, hiszen még nem voltam 21 éves, amikor megszületett az első lányom. Aztán szép sorban követték őt a testvérei is. Az első 4 gyermekünk 7 év alatt jött világra, és aztán eltelt 8 év, mire újból bővült a család. Emlékszem, amikor kiderült, hogy érkezik az 5. testvér, a középső lányom azt mondta: nagyon szeretné, ha a baba fiú lenne, mert akkor neki már mindene lenne: van nővére, bátyja, és húga, már csak az öcsi hiányzik. Nagy örömünkre teljesült kislányunk vágya! A kistestvér egyébként édesanyámnak már a 13. unokája, az anyósomnak pedig a 20.  

– Az első 4 gyermekemmel végig otthon maradtam, mégsem küzdöttem soha a „GYES-betegséggel”, mert azokban az években folyamatosan tanultam, a felsőfokú tanulmányaimat végeztem. Hálás vagyok az édesanyámnak és a férjemnek, amiért lehetővé tették, hogy a gyereknevelés mellett legyen más elfoglaltságom is. Nálam a családalapítás egyértelműen megelőzte a „karrierépítést”, de egy percig nem bántam meg, hogy így döntöttem – teszi hozzá az édesanya, aki jelenleg művelődési menedzserként tevékenykedik.

Első élmények nagymamaként

Krisztina 44 éves volt, amikor az első unokája megszületett.

– Hatalmas boldogság volt számomra, amikor egyszer elmehettem a lányommal az ultrahang vizsgálatra – idézi fel a meghatározó eseményt. – Az az alkalom hihetetlenül mély nyomot hagyott bennem. Hisz az is leírhatatlan élmény volt, amikor a saját gyermekeim vártam és őket láttam mozogni a monitoron, miközben hallgattam a szívhangjukat, de az, hogy a lányom fekszik ott az ultrahangos gép előtt és az ő gyerekének a szívdobogását hallom…, azt az érzést nem tudom szavakba önteni. Még most is megkönnyezem azokat a pillanatokat, mert akkor éreztem először itt mélyen legbelül, hogy „Istenem, de csodálatos, hogy nagymama leszek!” Ráadásul az első lányomnál az is megadatott, hogy a férjével együtt én is bent lehettem a szülésénél, ami megint csak elmondhatatlan, semmihez sem fogható élmény volt, a végtelen boldogság és a mérhetetlen aggodalom kettős érzésével átitatva.  

Kell egy közösség!

Az édesanya elmondása szerint a közösségépítés ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott, nem sokkal azután, hogy nagymama lett.  

– Arra gondoltam, milyen jó lenne létrehozni egy egyesületet nagyszülők számára – magyarázza Krisztina. – A nagyszülővé válás igazán meghatározó fordulat az életünkben, amikor egy teljesen új élethelyzetbe kerülünk. Fontosnak tartottam, hogy arra a korosztályra összpontosítsunk, akik még aktív életet élnek, ugyanakkor már nagyszülőként vannak jelen a családjuk mindennapjaiban. Úgy gondoltam, klassz lenne megalapítani egy olyan közösséget, ahol a tagok rendszeresen találkozhatnak, tanácsot adhatnak egymásnak, tapasztalatot cserélhetnek, hasznos, jó ötletekkel szolgálhatnak a többiek számára. Egy olyan közösségről ábrándoztam, akik támogatják egymást a megváltozott élethelyzetükben.  

– Az ötlet tehát már régóta megvolt, de az élet úgy hozta, hogy csak tavaly ősszel kezdtem el lépéseket tenni a megvalósítása érdekében, miután megtudtam, hogy ez év tavaszán már nyolcszoros nagymama leszek. Az örömteli hír hallatán azt kérdeztem magamtól, mire várok még, hiszen most még kellőképpen elszánt és energikus vagyok ahhoz, hogy belekezdjek egy ilyen közösségépítő tevékenységbe. Nagyszülőként már elég tapasztalatra tettem szert, miért ne hozzak létre egy olyan egyesületet, ahol egymást tudjuk segíteni? A családomnak nagyon tetszett az elképzelésem, mindenki támogatta az ötletet. Emellett sok barátommal, ismerősömmel is beszélgettem a tervemről, főként olyan nagyszülőtársakkal, akik a sajátjuknak érezték a szívügyemet, és kedvet éreztek ahhoz, hogy felvállalják azt a küldetést, hogy „népszerűsítsék” a nagyszülőség szépségeit, és a nagyszülői lét örömteli megélését.  

Pótnagyi-szolgálatot is terveznek

– Az egyesületünket azzal a céllal indítottuk, hogy felhívjuk mindenki figyelmét a családi értékrendszerek továbbadásának, a nagycsaládban élésnek, valamint a generációk közötti szoros együttműködésnek a fontosságára – mondja Krisztina. – Ez az alapja a működésünknek, ezeket a célokat megvalósítandó kezdtük el építeni a közösségünket. Az összejöveteleinken sokat beszélgetünk a nagymamaság/nagypapaság szépségeiről, kihívásairól, örömmel osztjuk meg egymással a tapasztalatainkat, és támogatjuk egymást a különböző élethelyzetekben. Legközelebb szeptember első vasárnapján szervezünk egy nagyobb találkozót.

– A közeljövőben szeretnénk kialakítani egy úgynevezett pótnagyi-szolgálatot is. Egyrészt nagyon sok olyan ismerősünk van, akinek az unokája távol él, miközben a nagymama/nagypapa az unoka hiányában szívesen töltené az idejét gyerekekkel, felügyelne rájuk, foglalkozna velük. Másrészt vannak családok, ahol már nem élnek a nagyszülők, vagy, ahol az unokáktól nagyon távol élnek: ezeket a „feleket” szeretnénk összehozni, illetve segíteni nekik a kapcsolat kialakításában. Az egyesületünkben minden „nagyszülő-korú” érdeklődőt szeretettel várunk, akkor is, ha valakinek nincs unokája. A közösségünk Tatán működik, de vannak tagjaink más településekről is, és szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki egyetért küldetésünkkel.

Új életcélt adhat

Az egyesület elnöke azt is hozzáteszi: napjainkban a társadalmi változásoknak köszönhetően a nagyszülői szerepek is átalakultak.  

– A megváltozott szemléletmódnak és életmódnak köszönhetően ma már nem a hagyományos értelemben beszélhetünk a nagyszülőkről. Sok nagyszülő még dolgozik, tehát a munkában még aktív, manapság a nagymamák hajat festetnek, tornacipőt húznak, a nagypapák vállalkozást vezetnek, teniszeznek, túráznak, jó esetben mindketten sportolnak. Ebben a megváltozott helyzetben kell megtalálniuk azt az egyensúlyt, amiben nagyszülőként helytállhatnak, és valódi támaszt jelentenek a gyermekeiknek és az unokáiknak.  Ebben az értékes hármas kapcsolatrendszerben kell megtalálni az egészséges egyensúlyt az örömök megélésében és a kölcsönösségben.  Nagyszülővé válni csodálatos ajándék, de hatalmas felelősség is egyben.  

– Az első unoka érkezésével egy teljesen új életszakasz kezdődik a nagyszülők életében.  Ez az örömteli fordulat, amellett, hogy új szereppel „ruházza fel” az újdonsült nagyszülőket, az érintetteknél gyakran egybeesik az életközepi válság időszakával, amikor is sokan nehezen találják meg az élet értelmét. Ilyenkor a nagyszülőség gyógyírt jelenthet, mert új életcélt, pozitív jövőképet ad: „nekem még figyelnem kell az egészségemre, sportolnom kell, fittnek kell lennem, mert az unokám számít rám…”  Számos kutatás alátámasztja, hogy a nagyszülőség komoly egészségvédő tényezőnek számít: az unokákkal együtt töltött minőségi idő élethosszabbító hatású. Ezt saját életemben is megtapasztaltam. Annak idején a férjemmel a 87 éves nagymamámhoz költöztünk, aki szinte kivirult minden dédunoka születésekor, és 95 éves koráig velünk volt.  

Az unoka olyan fontos lelki kapocs lehet a szülő és a nagyszülő között, ami egyértelműen pozitívan hat a nagyszülő egészségi állapotára.

Hogyan legyünk elég jó nagyszülők?  

Krisztina szerint ez egy rendkívül összetett kérdés.

– Nagyszülővé válni egyrészt magától értetődő, természetes folyamat, másrészt azt gondolom, hogy tanulandó állapot is – vélekedik. – Az első és legfontosabb „feladat”, hogy a nagyszülő szeresse az unokáját.

A gyermek megszülése után a szülőknek biztonságérzetet ad, hogy támaszkodhatnak a saját szüleik tapasztalataira, mint ahogy a későbbiekben is sokat jelent számukra, hogy a nagyszülők jelen vannak a család életében. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy a nagyszülő ne a második szülője legyen a gyermeknek, hanem maradjon meg a saját gyerekének a szülője, és őt támogassa a szülői lét megélésében. Tehát nagyszülőként nekem a saját gyerekem kezét kell fognom, abban kell őt támogatnom, hogy a saját nevelési elvei szerint, a saját értékei mentén nevelje a gyermekeit. Azt gondolom, hogy a gyermekek körüli legfontosabb kérdésekben a szülőknek kell lefektetni a szabályokat, és a nagyszülőnek igazodnia kell azokhoz. Az unoka számára pedig a biztos támaszként kell jelen lennünk: a gyerekek önbizalmának erősítése, az önképük, stabil érzelmi életük fejlesztése szempontjából elengedhetetlen, hogy a szerető nagyszülő kellőképpen bátorítsa, lelkesítse és dicsérje az unokáit.

A hét fénypontja

Beszélgetésünk végén azt kérdezem Krisztinától, hogy neki mennyi ideje jut az unokáira.

– Annak, hogy fiatalon lettem nagymama, van egy hátránya is, méghozzá az, hogy dolgozom – teszi hozzá mosolyogva. – Ami persze valójában nem hátrány, mert örülök, hogy még van bennem affinitás, tenni akarás, vannak céljaim, csak nyilván dolgozó nagyiként kevesebb időt tudok együtt tölteni a gyerekekkel, mint amennyit szeretnék, illetve, amennyit ők igényelnének.  

Ezek után mégis milyen gyakran jön össze a népes família Krisztináéknál?

– Az egyik fiam messzebb él a családjával, velük ritkábban találkozunk, de a többiek ott laknak a közelünkben, és nálunk hagyomány, hogy minden vasárnap együtt ebédel a család, ami jelenleg 17 főt jelent – mondja büszkén az édesanya. – Ez az alkalom rendkívül fontos, meghatározó eleme a közös életünknek: túl azon, hogy ilyenkor mindig megbeszéljük, kivel mi történt a héten, valamint, hogy mi várható az elkövetkező napokban, a legidősebb unokám már PowerPoint-előadásokkal rukkol elő a legkülönbözőbb témákban, a lassan 6 éves fiúunokám pedig művészi produkciókkal készül, amikhez beöltözik, még saját készítésű kellékeket is használ. Fantasztikus hangulatban telnek ezek az együttlétek! És az a csodálatos az egészben, hogy a vasárnapi családi összejöveteleket a gyerekek is nagyon várják. A múltkor valamelyik unokám azt mondta: „Ez a hét fénypontja, mama!”