Hatéves koromig a 8. kerületi Bródy Sándor utcában laktam, és bár azóta sok esztendő eltelt, mégis erősen kötődöm ahhoz a környékhez. Olyannyira, hogy minden alkalommal, amikor a közelben van dolgom, végigsétálok a szívemnek oly kedves Bródy-n. Idén nyáron is épp a Palotanegyedben bóklásztam, amikor a Magyar Rádió egykori bejáratával szemben megpillantottam a Tichyné és lányai Tisztítószalont. Az üzlet már zárva volt, de mivel akkortájt éppen szőnyegtisztítót kerestem, jól megjegyeztem magamnak a helyet. Gondoltam, hamarosan visszajövők ide szőnyegestől, így legalább adódik egy újabb alkalom, hogy erre járjak. A cégtáblát ékesítő „Alapítva: 1930” felirata azonban nem hagyott nyugodni, és utánaolvastam egy kicsit a Tichy-dinasztiának. Amikor megtudtam, hogy a jóleső nosztalgiázás közben egy többgenerációs, lassan 100 éve működő ruhatisztító vállalkozásra leltem, úgy éreztem, egy ilyen történet mindenképpen nyilvánosságért kiált…  

Amikor felvettem a kapcsolatot a vállalkozás tulajdonosaival és örököseivel, Tichy Andreával és Ildikóval, örömmel vették az érdeklődésemet, de egy friss családi tragédia miatt kis türelmet kértek. Merthogy az édesanyjuk augusztus közepén hunyt el, 86 évesen.

Találkozásunkkor óhatatlanul szóba került a közelmúltbeli szomorú családi esemény, annál is inkább, mert Andrea és Ildikó imádták az édesanyjukat.

– Gyakorlatilag az utolsó pillanatig dolgozott – mondják elismerően a „lányok” szinte egyszerre. – Irigylésre méltóan jó kapcsolatot ápolt az ügyfelekkel, sokukkal baráti viszonyban volt. Az emberek szerették, tisztelték, és fejet hajtottak a tudása, szakértelme előtt. Nehéz, mert ma is gyakran keresik őt, és így szinte minden nap feltépődik a seb. Miután meghalt, sok vendégünk levélben nyilvánított részvétet, ami nagyon jólesett nekünk, de egyszerre volt fájdalmas és szívmelengető érzés.  

A nagymama mindig továbblépett

Andrea és Ildikó elmondása szerint a nagy múltú családi vállalkozásuk története Tichy Dezsőné Ilonkával kezdődött.  

– Az apai nagymamánk, aki az 1920-as években özvegyen maradt, az V. kerületben, a Szarka utcai tisztítóban dolgozott üzletvezetőként – meséli Ildikó. – Nagyon szerette a szakmáját, de mégis többre, egy saját üzletre vágyott. Ez az álma 1930-ban vált valóra, amikor megnyitotta az első ruhatisztítóját a Vármegye utcában. Az üzletbe később bekapcsolódott második férje, Frőlich Mátyás is. Matyi bácsi igazán jó ember volt, jószívű, remek humorú férfi, és apukámat is nagyon szerette. Az üzletük sikeresen működött, mígnem közbeszólt a történelem. A nagymamámék jólelkű, segítőkész emberek lévén a második világháborúban zsidó családokat bújtattak, sok életet megmentve ezzel. A zsidóknak nyújtott segítségért később megkapták a Jad Vasem Intézet Világ Igaza-díját is – mutatja a nagy becsben tartott emlékérmet. – A tisztítót a háború után államosították, de nagymama nem nyugodott. A bombázások után itt, a VIII. kerületben, a Bródy Sándor utca 14-ben kaptak lakást – ami még mindig a családi fészkünk –, és otthonról dolgoztak. A nagymama üstöket állított be a polgári lakásba, és ott tisztította a ruhákat. Emellett az akkoriban újranyitó balatoni éttermeknek festett színes abroszokat. Nehéz volt talpra állni és talpon maradni a háború után, de Tichy-mama a leleményességével és Matyi papa támogatásával mindig továbblépett.

Anyáról fiúra

A kitartó család 1953-ban karnyújtásnyira az otthonuktól, a Magyar Rádióval szemközt bérelt új üzlethelyiséget. Az 1956-os forradalom alatt végig nyitva tartottak, a Rádió ostromát az üzletbe zárva vészelték át, ahol menedéket adtak a golyók elől oda menekülőknek.  

– Később ávós katonás törtek be a boltba, ledobálták magukról az egyenruhát és az itteni, tisztított ruhákban távoztak – idéz fel Ildikó egy újabb epizódot a viszontagságos időkből. – A nagymamámnak jó sok pere volt ebből, mert nem tudta kiadni a tiszta ruhákat a tulajdonosaiknak, de végül megúszta a büntetést. Az 1960-as években a nagymama már sokat betegeskedett, ezért alkalmazottat kerestek az üzletbe. Anyukám nagybátyja akkoriban főpincér volt a Múzeum Kávéházban, ő ajánlotta be anyukámat a nagymamának, aki törzsvendégnek számított a kávézóban. Édesanyám így került a tisztítóba, ott találkozott apukámmal, akivel egymásba szerettek, majd összeházasodtak. A nagymama 1963-ban halt meg, attól kezdve apukám vitte tovább a vállalkozást anyukámmal, aki addigra nagyon jól beletanult a szakmába, és maximálisan kivette a részét az itteni feladatokból. Andi és én sajnos már nem ismertük a nagymamát, mert mi napra pontosan egy évvel a halála után születtünk.

A sors hozta így

– Már gyerekkorunkban is nagyon kötődtünk ehhez a környékhez – magyarázza Andrea. – A Trefort gimnáziumba jártunk, és tanítás után gyakran megfordultunk az üzletben. Sőt, nemegyszer a vasalásba is besegítettünk. A ’70-es és ’80-as években a tisztítószalon mellett apukámnak külön festőműhelye volt, az utca túloldalán lévő helyiségben, akkoriban ugyanis nagyon ment a textilfestés. Egyrészt az emberek nem dobták ki a ruhákat csak azért, mert kifakultak, másrészt a szegényes textilválaszték mellett a színházaknak is szükségük volt a különlegesebb, egyedi mintás, élénk színű darabokra. Emellett apukám fonalfestéssel is foglalkozott, az iparművészek nagy örömére.  

– Habár édesapánknak szívügye volt a családi vállalkozásunk, ő azt szerette volna, ha továbbtanulunk – veszi át a szót Ildikó. – Andival mindketten egyetemre készültünk, engem a művészettörténet érdekelt nagyon, őt a tanári pálya vonzotta. A sors azonban másképp döntött. 1983-ban elveszítettük aput. Akkor érettségiztünk. Édesanyánk egyedül maradt, miközben a tisztítóban egyre több munka volt, mert időközben bővült a profilunk, és a textiltisztítás mellett bőrárukkal is foglalkoztunk. A sors és a családi összetartás hozta úgy, hogy az egyetemi elképzeléseinket feladva elvégeztük a textilvegyészeti technikumot, és 1983 óta édesanyánkkal közösen vezettük a vállalkozást. A rendszerváltás után, amint lehetőség adódott, megvettük az üzletet, hogy a tulajdonunkban legyen.  

„Szociológiai tanulmányt írhatnánk”

Andrea azt is hozzáteszi: időről időre változik, hogy az emberek mit hoznak a tisztítóba, és folyamatosan színesedik a paletta.

– A kevésbé tehetősek jellemzően a régi ruhájukat, kabátjukat hozzák be, mert adott esetben nem tudnak újat venni – teszi hozzá. – Míg mások márkás holmikkal, kényesebb darabokkal keresnek fel bennünket. Egyre gyakoribb, hogy a fiatalok előszedik a régi ruhákat, például a nagymama blézerét, és azt tisztíttatják ki. De szép számmal jönnek esküvői ruhák, papi palástok, alkalmi ruhák, pufidzsekik, gyapjúzakók. Száraz vegytisztítással dolgozunk, amire mindig volt, van és lesz is igény. Mert sok mindent ki lehet mosni otthon, de sok mindent el is lehet rontani, ha nem vesszük figyelembe például az anyag összetételét. Ugyanakkor sok mindent nem lehet vízben mosni, a vegytisztítás viszont szín- és formatartó tisztítási mód.

– Sokat elárul egy emberről, az illető igényességéről, hogy milyen állapotban van az a ruha, amit behoz hozzánk – jegyzi meg Ildikó. – A jó minőségű, márkás ruhadarabnál és az olcsóbb holminál ugyanúgy előfordul, hogy van, aki csúnyán elhasználva, túlhordva, piszkosan hozza el, és olyan is akad, aki már egy pici foltnál a segítségünket kéri. Mint ahogy az is abszolút embertípustól függ, hogy ki hogyan tárolja a ruháit. Van, aki teljesen gyűrötten szedi ki a szatyorból/táskájából, és van, aki szépen összehajtva teszi ki a pultra. Valóságos szociológiai tanulmányt írhatnánk a tapasztalatainkról – mosolyodik el.  

A művészvilág kedvenc tisztítója

A Tichy-lányok felváltva osztják meg velem lassan 100 éves családi vállalkozásuk krónikájának érdekességeit. Elmondásuk szerint a Kádár-kortól napjainkig számos politikus fordult meg náluk, emellett amikor a Magyar Rádió híres előterében, a Pagodában még zajlott az élet, rengeteg neves és népszerű zenész, színész, sportriporter kötötte össze a rádiós munkáját azzal, hogy betértek a szalonba.  

– Vagy, ha éppen nem jöttek be, akkor is mindig beintegettek – idézi fel Andrea a kedves emlékeket. –  Bessenyei Ferenc, Váradi Hédi, Őze Lajos, Bitskey Tibor, Szemes Mari, Máthé Erzsi, Komjáthy György, Novotny Zoltán, Wolf Péter, a Malek-család, hogy csak néhányat említsek az egykori törzsvendégeink közül. A Korda-házaspár évtizedek óta visszajár. Rost Andrea, valamint Havasi Balázs fellépőruháit is mi kezeljük, az ott pedig Köllő Babett palástkabátja. Több esküvői ruhaszalonnal, és számos hazai divattervezővel jó kapcsolatot ápolunk.

Időutazásra fel!  

A magánszemélyek mellett múzeumok, színházak is adtak és a mai napig adnak munkát a legendás ruhatisztítónak.

– Annak idején Gobbi Hilda a színészmúzeumból hozta át Bajor Gizi jelmezeit, de 17. századi francia papírruhával is foglalkoztunk már – újságolja Ildikó. – Minden évben mi tisztítjuk a Gödöllői királyi kastély függönyeit, valamint Sissy esküvői ruháját. Együtt dolgozunk a Nemzeti Múzeummal és a Petőfi Irodalmi Múzeummal. Mi kezeljük gróf Batthyány Lajos átlőtt kabátját, de a királyi palástokat, régi katonai ruhákat is a mi szalonunkba hozzák. Nemrég egy különleges színházi jelmez járt nálunk, a napokban pedig több ’50-as, ’60-as és ’70-es évekbeli mennyasszonyi ruha érkezett hozzánk: a Nemzeti Múzeumban lesz egy kiállítás, arra kell szépen preparálnunk ezeket, hogy kiállíthatók legyenek. Némelyikük tele van folttal, úgyhogy ez számunkra is kihívást jelent. Az utóbbi időben több múzeumból kaptunk ún. rekonstrukciós ruhákat tisztításra, ezeket az egyre népszerűbb interaktív foglakozásaikon „használják” a szakemberek.  

Mumusok és sikerélmények

– A régi étolajfolt az egyik legnagyobb mumus, az szinte kivehetetlen, mert teljesen belemegy az anyag szálaiba – említ egy példát Andrea a komoly szakmai kihívásokra. – A friss étolajfolt jó eséllyel kijön, ha rögtön kezelésbe vesszük. A kóla-, a vörösbor-, a csokoládé-, valamint a rozsdafoltot is nagyon nehéz eltávolítani, és az sem mindegy, milyen anyagból kell kiszedni ezeket. A tervezői darabok, a márkás ruhák esetében a tisztítás annál kockázatosabb és annál nagyobb körültekintést igényel, minél többféle díszítés van egy ruhadarabon.

– Jó érzéssel tölt el bennünket, ha sikerül eltüntetnünk egy olyan foltot, amit máshol nem tudtak kivenni – mondja Ildikó. – Például a szállodákban is van tisztítás, de ha valamivel nem boldogulnak, akkor azt hozzánk hozzák. Néha megkérdezik, hogyan oldjuk meg az adott problémát, amire azt szoktuk válaszolni: szívesen segítünk, de azért mindent nem árulhatunk el (mosolyog). Nem olyan régen egy fiatal hölgy járt nálunk, a használtruha üzletben vásárolt menyasszonyi ruháját hozta tisztíttatni. Nagyon izgult, hogy mit hozunk ki belőle, mert egy elég csúnya folt éktelenkedett a ruhán, de többszöri kezeléssel ki tudtuk szedni. A hölgy annyira örült az „új” ruhának, hogy többször megjegyezte, el sem hiszi, hogy ilyen gyönyörű lett.  

– Egyszer egy férfikesztyűt tisztítottunk ki, és amikor a hölgy, aki behozta, jött érte, átnyújtott nekünk egy doboz csokoládét – sztorizik Andrea. – Azt mondta, hogy megmentettük a házasságát, mert ő próbálta otthon kitisztítani a férje féltve őrzött kesztyűjét, de nem járt sikerrel, mert valamit elrontott, és ebből nagy vitájuk lett volna, ha nem sikerül eltüntetni a foltot. Így viszont a férj semmit nem vett észre az egészből.  

Fő a szakértelem!

Andrea azt is hangsúlyozza, a textilkresz fontos, de nem feltétlenül iránymutató.

– Van, amikor nem korrekt a rajta olvasható információ, és pont a fordítottja történik a ruhával, mint amit mi szeretnénk, tehát nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen anyagot tisztítunk. Mi már tapintásról, illetve a márkáról tudjuk, mit hogyan lehet kezelni, már van egy rutinunk, de ehhez kell a tapasztalat. A vendégeink bíznak a szakértelmünkben, emellett értékelik az odafigyelésünket és a precizitásunkat.  

– A vasalásban és a szortírozásban van segítségünk, anélkül nem boldogulnánk, mert nagyon sok a tennivaló, de mi tartjuk kézben a vállalkozást, és visszük az üzletet. Mi állunk a pultban, mert nem mindegy, hogy hova csoportosítom és hogyan kezelem a behozott ruhát. Működtetni kell a gépeket, és nem utolsósorban foglalkozni kell a vendégekkel. A muzeális darabokat sem adhatjuk ki a kezünkből, mert ha csak egy helyen rosszul kezelik, máris kijön a színe. Nem beszélve a több millió forintos öltönyökről…  

Felkészül: a negyedik generáció?

Andrea és Ildikó irigylésre méltó elkötelezettséggel és lelkesedéssel viszik az üzletet, de a hangjukban még ott bujkál a szomorúság.

–  40 évig dolgoztunk együtt anyuval, aki ugyan egy kicsit szigorú volt velünk, illetve inkább azt mondanám, hogy hűen ragaszkodott az elveihez, de imádott minket. Mi voltunk a kis ikerlányai. Nem mindenki tud jól együtt dolgozni a szüleivel, nekünk is alkalmazkodnunk kellett sok mindenben, mégis nagyon hiányzik.

Andrea és Ildikó is két-két felnőtt gyermek édesanyja, így az egy lány és három fiú dédunokán múlik, hogy a negyedik generáció mihez kezd a kalandos sorsú családi vállalkozással.

– Nekem két fiam van, Krisztián ügyvéd, az öccse, Attila pedig jelenleg tanul, és a későbbiekben az autóiparban szeretne elhelyezkedni – mondja Ildikó. – Amikor édesanyánk betegeskedett, mind a négy gyerek aktívan segédkezett az üzleti tevékenységekben, ezzel is támogatva ezt a nehéz helyzetet.

– A lányom most a belvárosban található másik, felvevő üzletünket vezeti, kvázi édesanyánkat helyettesíti, egyelőre – teszi hozzá Andrea. – Simona üzleti főiskolát végzett, menedzsment szakon, de felvételt nyert egy New York-i jogi egyetemre, melyen édesanyánk betegsége és halála miatt halasztott. Így ő hamarosan itt hagy bennünket, és akkor Ildikóval meg kell oldanunk ezt a helyzetet.

– Nagy örömünkre a gyerekek büszkék a család nevére és múltjára: Krisztián fiam felvette a családunk nevét, hogy továbbvigye a Tichy-nevet.

– Illetve Simona lányunk is a névváltoztatásra készül, ezzel is kifejezve tiszteletét elhunyt nagymamája iránt – mosolyodik el Ildikó. – Francesco fiunk szintén menedzsment szakon végzett a Nemzetközi Üzleti Főiskolán, kvalitásait a világ számos országában kamatoztatta már. Jelenleg sales menedzser-i pozícióban dolgozik egy neves cégnél, illetve más területekre is terjeszkedik, azonban a mai napig kiveszi a részét a szalonhoz kapcsolódó tevékenységekből, mert a család számunkra az első. Tudjuk, hogy a mi szakmánk már kihalófélben van, de nagyon reméljük, hogy ha eljön az ideje, a gyerekeink továbbviszik a családi vállalkozást, és ezzel együtt a dédnagymamájuk, a nagyszüleik és az édesanyáik hagyományát is.