Molnár Emese: "Nem tudok tervek nélkül élni"
Szerző:Muhari Judit2020. 05. 13.Interjúk
El kell gyászolnia a nyári terveit és azokat az ötleteket, amelyeket ezekben a hónapokban alkotóként akart megvalósítani. Egyebek mellett erről beszélt „Mi újság?” című rovatunkban Molnár Emese, a JaMese énekese. Legutóbb Szabó T. Anna versciklusából született lemeze Zenés Adventi Kalendárium címmel, a labdát is a költőtől kapta. Ő pedig Paár Julcsinak, a Hangoló zeneterápia oldal írójának dobja azt tovább.
Délelőtt van, hányan vagytok otthon?
– A férjem, a kisfiam és én, teljes a család. De várj egy kicsit, szerzek egy fülest, mert nincsen szabad kezem, éppen főzök.
Mi készül ebédre?
– Zöldborsókrémleves, meg karalábéfőzelék.
Hogy bírjátok a bezártságot?
– A férjem is zenész, és ha az eddigi életformánkat nézzük, akkor a mindennapjaink nem a kiszámíthatóság jegyében teltek. Most sokkal rendszeresebbek vagyunk, ami egy ovis kisfiúnak ideálisabb. Igyekszünk beosztani a munkánkat, a tanítást és a családi programokat. Van, hogy sikerül, néha pedig úszunk az árral.
A közösségi oldaladon apukád paradicsompalántáit ajánlod. Te is kertészkedsz otthon?
– Az igazi palántákat apu neveli Hódmezővásárhelyen. Mivel 71 éves, most nem megy a piacra, viszont a növények élete nem áll meg a karanténban sem, ezért a húgommal csináltunk neki egy online oldalt. Én magam csak néhány tő paradicsommal, egy kicsi spenóttal és céklával próbálkozom, de ez is nagyon jó érzés.
Vidéki lány voltál, most a fővárosban élsz. Megszoktad a nyüzsgő életet?
– Ha az ember kisvárosban nő fel, kisvárosi marad és mindig is azt érzi biztonságosnak; én még mindig vidékinek érzem magam. Hódmezővásárhelyen otthonosan mozgok, a gyermekkori helyekre mindig visszavágyok: a házunkba, ahol felnőttem, Mártélyra, ahol ladikon ringva mindig békét talál az ember, és az élő Tisza vadregényes tájaira. Ugyanakkor, ha őszinte akarok lenni, már nem tudnék ott lakni. Amit most csinálok, ott nem lehet, vagy nem úgy, ezért úgy érzem, hogy a helyemen vagyok Budapesten.
A bezártság ellen 21 napos énekes kihívást kezdeményeztél. Sikeres volt?
– Az ÉlményÉnek workshopjaim két éve indultak, ehhez kapcsolódott aztán a 21 napos kihívás tavaly, amely a napi éneklés örömét mutatta meg a résztvevőknek. Amikor idén márciusban karanténba kényszerültünk, mindenki más élethelyzetbe került, így a kihívás is más célt szolgált. Félelmeket, szorongást, dühöt is fel lehet dolgozni az énekhanggal. A napi motivációk ezekben segítettek. Számos gyakorlat pedig az alkotás szabadságára és az énekhanggal való improvizációra biztatta a résztvevőket.
Vannak hasonló terveid a közeljövőre?
– Vannak, azt hiszem, hogy nem tudok tervek nélkül élni. Bár van egy motivációs naptáram, amibe májusra sikerült azt írnom, hogy „az a terv, hogy nincs terv”. Jó, ez így furcsa, tudom, de el kell gyászolni, amit erre az időszakra terveztem. Ez a tavasz most nem úgy zajlott, ahogy szokott, és a most következő nyarat mi, zenészek nem úgy fogjuk megélni, ahogyan szoktuk. Nyáron találkozunk a legtöbbet a közönségünkkel. Az, hogy tudjuk, idén ez nem lehetséges, nagyon nagy hiányérzetet kelt mindannyiunkban. Ezt nem lehet megemészteni. De minden reggel felkel a nap, és én igyekszem motiválni magam és a közösségemet. Úgy érzem, hogy van felelősségem ebben, és amennyire tőlem telik, igyekszem zenévé formálni, ami belül van.
Kinek dobod tovább a labdát?
– Paár Julcsinak, a Hangoló zeneterápia oldal írójának. Ő énekes, dalszerző és nagyon meleg szívvel ajánlom.
Olvasta már a Mi újság? rovatunk korábbi cikkeit is?
