Otthonlét, férfi szemmel

Este úgy feküdtem le, hogy végre nem kell kelnem 4 óra 40-kor: nem rohanok a Tényekbe, hogy ott már 6 óra 25 perckor köszönjek a nézőknek, így elhatároztam, hogy kialszom magam. Nem pihenni mentem az esti fogmosás után, hanem durmolni. Kialudni magam: az elmúlt hetet, a hajnali keléseket és az éjjelekbe nyúló melókat. Pohár tej még, és jöhet az alvás.

Éjjel 1 óra: Neszre ébredek. Kiesett a fiam szájából – aki csakúgy, mint a lányom, a másik szobában alszik – a cumi. Eddig nem hallottam, el voltam foglalva magammal, azzal, hogy pihentnek kell lennem, de most igen. Realizálom: cumi nincs a szájban, ergo a gyerek mindjárt megébred. És igen, most akkor ki a takaró alól, át a másik szobába, cumi be, majd takaró.

Fél kettő: a lányom ébred meg, takaró ki, át kellene mennem, inni kér. Mire odaérnék, feleségem már jön is vissza. Ő már megitatta.

Éjjel 3 óra: lányom az ajtóban. Jön közénk, mert nem tud aludni. Jöjjön, most úgyis kipihenni dőltem le.

5 óra: megint hangos a „szomszéd”, kell neki a „teteke” – ahogy fiam nevezi a tejecskét, hogy aludjon 7-ig. Végre nyugi.

6:15: a lányom ébred, megy WC-re, majd már nem tud visszaaludni, így inkább játszik. És, ma én vagyok/lennék a soros kávét főzni. De energiám sincs. Feleségem már kint játszik vele, amikor 7 körül kidugom – kávét remélve – az orrom.

7:15: a fiam jön ki, rongyival a kezében. Kezdődhet a megszokott éjjel után a megszokott reggel. Reggeli készítés, ágyak be, pelus, átöltözés, hajrendezés, fogmosás, kicsi játék, napirend átbeszélése, megtervezése a napnak.

9 körül: mint Oroszlánykirály ország elvadult lakói, a gyerekek kint a kertben, utána bicikli-túra, egy fagyi, hazaút, közben valami csomag érkezik, meg a postás is jön, és ebéd.

Ebéd alatt két rágás között: vizet kérek, elfogyott az uborkám, ne csípj már meg, bocsi anya, leesett, leettem magam, kérek még tejfölt – és hasonló parancsok. A tábornok (beosztott) meg dolgozik. Irány altatni, és közben nem szabad elaludni. Mert a konyha romokban, igaz, most ingek nincsenek, de csak fel kéne mosni, A kertet rendbe rakni, a mosott ruhát kiteregetni, megfőzni holnapra, megrajzolni a délutáni figurákat, beszélni a szülőkkel.

15:15: ébreszteni, uzsonnáztatni, majd ismét levegőn lenni, játszani, sétálni, rossz idő esetén: társasozni, rajzolni, gyurmázni, festeni, diafilmeket mesélni, közben pelus, szomjas vagyok, ne bántsd már kérlek…

És végre itt az este. 19 órakor egy mese alatt készül a vacsi, közös, mondhatni nyugis rágás, beszélgetés, majd szellőztetés, kád meleg víz, befűtés, ruhák előkészítése, fogkefék, közös játék a fürdés alatt, hajszárítás, kádtakarítás, altatás, előtte fél óra mese.

21:30: lakás rendbetétele, beszélgetés a férjjel, aki már alszik, ügyek intézése stb.

Karantén alatt beleshettünk az anyai élet mindennapjai

Mi, férfiak, ezt tuti nem bírnánk. Először is: nem bírnám, hogy fél-másfél óránként talpon legyek éjjel. A kialvatlanságtól nem bírnám türelemmel, hogy nem fogadnak szót, és minden mindig romokban, mert nem fognám fel, hogy miért nem lehet úgy játszani, hogy valami közben ne törjön el, essen le, ömöljön ki, vagy éppen fájjon a másiknak. Nem bírnám, hogy folyamatosan, de tényleg egyfolytában beszélnek, még a saját gondolataimat sem hallom meg. Nem bírnám idegileg, ahogy a gyerekeim az utcán bicikliznek, magasból leugranak, vagy éppen ergometereznek. Nem bírnám, hogy két falat között rágásnyi időm sincs, nincs íze egyetlen ételnek se. Nem bírnám, hogy mindig, minden napra ki kell találni valamit, ami megfelel a gyerekeknek és engem se untat. Nem bírnám, hogy folyamatosan szigorúnak kell lennem. És legfőképpen nem bírom a monoton dolgokat.

Ezekbe láthattunk bele most mi, családfők. És ha másra nem, hát erre jó volt ez a vírus, hogy még inkább tudjuk értékelni az anyák, az édesanyák főállást bőven felülmúló, fusizást is megkívánó mindennapos gyereknevelési perceit. Köszönjük nekik – mi lassan megyünk pihenni újra a munkahelyeinkre. De addig is, minden harmadik éjszakai felkelés apáé!

Olvassa el a szerző korábbi írásait is: