csalad.hu - Itt lesz május 5.-e
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Itt lesz május 5.-e

Takács Bence
2020. máj. 1. 11:00
Apajegy(zet)

Még bele sem merültünk, még meg sem hemperegtünk benne, de már a végét várjuk, a végét látjuk. Vagy inkább – és ezt nagyon komolyan írom – reméljük. De vajon fel vagyunk-e készülve arra, hogy milyen lesz az életünk, amint visszazökken a „régi” kerékvágásba?

Naplómból

Május 4. 11 óra. Az Operatív Törzs jelentése szerint: Magyarország és annak lakosai – eltekintve egy-két kivételtől – fegyelmezetten és hatalmas önuralommal betartották a kijárási korlátozásra és veszélyhelyzetre vonatkozó előírásokat.

Május 4. 11:30. Hatalmas plakátokon, Facebookon, insta sztárokon keresztül ömlik ránk az üzenet: „Köszönjük Magyarország minden polgárának, hogy törvénytisztelő és jogkövető módon betartotta a veszélyhelyzetben hozott utasításokat és otthon maradtak.”

Május 4. 12 óra. #Maradjotthon algoritmus átalakul és lekerül belőle a maradj. Mostantól mindenki egy teljesen más, de egyben élhetőbb #Otthon felirattal képezi fel magát a közösségi portálokra.

Május 4. 12:30. Újra megemelkedik a Paksi Atomerőmű kapacitás-igénye, és az eddig szárnyaló internet-terheltség a negyedére csökken.

Május 4. 13 óra. Kialakul az első dugó az M7-es autópálya bevezetőjénél. A dugó a biciklisták miatt alakult ki – adja hírül az MTI.

Május 4. 13:30. Bejelentik, hogy újraindul a magyar labdarúgó bajnokság, összevontan más, hozzánk hasonló országok bajnokságaival, így mostantól az európai futball szerelmesei nem a BL-t, hanem ezt a bajnokságot tekintik elsődlegesnek.

Május 4. 14 óra. Tömegek állnak sorba a könyvtáraknál, hogy felajánlják a karantén alatt elolvasott könyveiket. Pár perccel később közli a KSH: Magyarországon egy hónap alatt az évi maximum 1 könyv/főről 12/főre nőtt az átlag.

Május 4. 14:30. Válságstáb-értekezletek után a magyarországi médiumok bejelentik, hogy átállnak a mobil-technológiára, és megszűnik a steril, úgynevezett „stúdió-minőség” fogalom, valamint átállnak az igazat és a valódit szerkesztési elvre.

Május 4. 15 óra. Magyarországon az elmúlt 4 órában jelentősen csökkent a szénmonoxid-kibocsátás. A korábban aszfaltozott felületeken megjelentek az első növények, amiket 1 literes kannákból a lakók locsolnak.

Május 4. 15:30. Az előadóművészeti helyek, kocsmák, mozik, éttermek egy közös online szövetséget alakítanak, és bejelentik, hogy soha többé nem nyitnak ki, csak és kizárólag a virtuális térben.

Május 4. 16 óra. A munkaidőnek mára vége. Bocsánat! Mégse: az eddigi munkarend szerint a munkaidő éjfélig tart – így most a szakszervezetek vitatkoznak, hogy melyik világ rendjét alkalmazzák a munkavállalókon.

Május 4. 16:30. A zöldek bejelentik, hogy elfogyott a természeti/erdős helyeink oxigén-szintje, így felszólítják a lakosságot, hogy a futás helyett válasszák a személygépkocsival való távolságleküzdést.

Május 4. 17 óra. Az országos és magyar tulajdonú üzletek, hálózatok és kereskedelmek bejelentik: érvénytelenítik a bankkártyás és készpénzes fizetés szabályait, helyette bevezetik az áruért-árut ticketeket, melyeket online lehet érvényesíteni.

Május 4. 17:30. A legfrissebb felmérések szerint 2021 januárjára a magyar lakosság lélekszáma elérheti a 11 milliót, a magukat magyarnak vallók száma pedig közel félmillió fővel nő.

Május 4. 18 óra. Újra megölelhetem a szüleimet.

Május 4. 18:30. Újra kinyitnak a templomkapuk és harangoznak a hetes misére.

Május 4. 19 óra. Letérdelünk az Úr elébe. Fohászunkat egyenként és egyként mondjuk:

– Uram, vedd és vidd el bűneinket.

– Uram, mi meg tudunk bocsátani, még az ellenünk vétkezőknek is.

– Uram, mi nem kértük, de kaptuk ezt.

Így kérlek add, hogy felismerjük ÚJ önmagunkat. Add, hogy amivel rávettél az emberségre, a másokra való odafigyelésre, az megmaradjon. Add, hogy szeressünk és szerethetők legyünk. Hogy a mostanra felszabadított időnket valóban fontos dolgoknak, és ne a munkának szenteljük. Hogy a magunkra erőltetett türelmet az alázattal is kiegészítsük. Hogy példának elénk valóban követendőket tegyünk. A selejtet végleg elfelejtsük. Add, hogy tudjunk újra bízni – a másikban. Hinni a szavakban. Remélni a holnapban. És győzni a Te oltalmadban.

#OTTHON #ÚJÉLET #NEMKELLARÉGI #KÖSZICOVID #2020

Ps. #NEMLESZMÁRSEMMISEMAZAMIVOLT #NEKÉRDVISSZAARÉGIÉLETED


Olvassa el a szerző korábbi írásait is: