csalad.hu - Egyelőre nem látják a járvány végét – interjú a koronavírus ellen küzdő virológusokkal
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Egyelőre nem látják a járvány végét – interjú a koronavírus ellen küzdő virológusokkal

Szöveg: Muhari Judit, fotó: Förster Tamás
2020. nov. 9. 6:00
Interjúk

Nemrég vehették át a Nők Magyarországért Klub egyik fődíját a Pécsi Tudományegyetemhez tartozó Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoport női tagjai. Mindannyian biológusok, a koronavírus ellenszeréhez szükséges hatóanyagokat kutatják. A kitüntetést tízen kapták, a beszélgetésen Papp Henrietta (P.H.), Madai Mónika (M.M.), Lanszki Zsófia (L.Zs.) és Dr. Kuczmog Anett (K.A.) vett részt. Egybehangzóan azt mondják: a járványnak csak egy oltóanyag vethet véget, de a vírus sok tulajdonsága még előttük is ismeretlen.

Fotós kollégám kitartó udvarlása ellenére a beszélgetés idejére sem veszik le a maszkot. Egész nap viselik, akkor is, ha csak egymással találkoznak?

P.H. – Hiába teszteljük magunkat minden héten, a teszt egy adott, pillanatnyi állapotot mutat. Ha például egyik nap elkapnám a vírust, azt a teszt még nem biztos, hogy kimutatja másnap. Idő kell, hogy a szervezetben felsokszorozódjon a vírus. Ha másnap maszk nélkül folytatnám a munkát, viszont nem lennének tüneteim, akkor könnyedén megfertőzhetném a kollégámat. Az egyik legnagyobb probléma ennél a járványnál, hogy nagyon sokan vírushordozók, de nem mindenkinek vannak tünetei. Mi is tulajdonképpen emiatt tesztelünk, és nem amiatt, hogy ne kelljen maszkot viselnünk.

Félnek a vírustól?

K.A. – Igen, mert az emberek immunrendszere másképp reagál a vírus fertőzésére. Nem lehet egy általános tünetcsoporttal jellemezni, ugyanis vannak, akik tünetmentesen, vagy enyhe influenzával azonos tünetekkel, míg mások intenzív, kórházi beavatkozásokkal élik csak túl a fertőzést. Az utóbbi kettőn senki sem szívesen menne át.

Volt már dolguk ilyen agresszív vírussal?

P.H. – Eddig is és emellett is elég veszélyes vírusokkal foglalkozunk, de azokat nem lehet ilyen könnyen elkapni. A SARS-CoV-2 cseppfertőzéssel és aeroszollal terjed, akár egy beszélgetés alatt is megfertőzhetik egymást az emberek.

M.M. – A másik veszélye az, amit már az előbb is említettünk. Van, aki két napig fekszik hőemelkedéssel, más ennyi idő alatt az intenzívre kerül és 10 napig lélegeztetik. Teljesen kiszámíthatatlan.

K.A. – Rendkívül agresszív gyulladási folyamatokat válthat ki. Az egész testet támadhatja. Ha a beteg nem tud lélegezni, akkor a többi szerve is veszélybe kerül.

Kiismerték már, vagy még önök előtt is vannak titkai?

P.H. – Rengeteg. Azt már tudjuk, mit kódol a vírus, milyen alkotóelemekből áll az örökítő anyaga. Azt viszont nem, hogy mi történik, ha bizonyos változások jönnek létre az örökítőanyagában. Kaphatunk egy olyan vírust, amely a jelenleginél is sokkal jobban fertőz, még több sejttípusra lesz fogékony, és esetleg ellenállóbb lesz a környezeti tényezőkkel szemben. Nem ismerjük azt sem, mely vegyületek hatnak rá. Mi a hatóanyagokkal, új gyógyszeralapanyagok tesztelésével foglalkozunk. Adott egy modellrendszer, amivel dolgozunk, és az abban használt sejtvonalra hat az ellenanyag. De nem tudjuk, hogy ha ezt a hatóanyagot embereken alkalmazzuk, pozitív lesz-e a hatása. Szerencsére olyan modellel is tudunk dolgozni, ami az emberi szervezethez közelebb áll, de ez is egy sejtes modell. Felveti a kérdést, hogy ugyan a vegyület gátolta a vírusreplikációt, de majd a szervezeten belül eljut-e mindenhova, ahová a vírus bekerült. Ezek mind-mind csak egy-egy lépcsőfokok ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő hatóanyagot. Rengeteg kérdés van még.

Az őszi vírus már egy mutáció a tavaszihoz képest?

K.A. – Ezirányú kísérleteink, a vírus örökítőanyagának összehasonlítható elemzései jelenleg még folyamatban vannak.

Amikor a tavaszi szigorítást követően nyáron enyhültek a szabályok, sokan nyaralni indultak. Sejtették, hogy korai az öröm?

M.M. – Sajnos igen, gondoltuk, hogy ebből ősszel nagyon nagy probléma lehet.

Azért van most több fertőzött, mert nincs már kijárási tilalom?

K.A. – Ahhoz, hogy ismerjük az okot, a jelenleginél legalább háromszor többet kellene tesztelni.

Akkor mi derülne ki?

P.H. – Pontosabban tudnánk, hogy hányan fertőződtek meg. A tünetmentes hordozókat még hatékonyabban lehetne megtalálni.

„Az immunválasz az, ami nagyon nagy kérdés a vakcinafejlesztésnél.”

Az miben segítene?

L.Zs. – Abban, hogy azok, akik fertőzöttek és tünetmentesek, nem mennének ki az utcára, nem találkoznának másokkal.

Önök látják a járvány végét?

M.M. – Nem. Talán a vakcina lehet majd a megoldás. De azt nem tudjuk, mikorra lesz meg a hatékony oltóanyag, és azt sem, hány emberhez jut majd el.

P.H. – Az immunválasz az, ami nagyon nagy kérdés a vakcinafejlesztésnél. Azt látjuk, hogy aki megbetegedett, jelenlegi ismereteink szerint kevesebb mint fél évig legyőzi az újabb támadást, utána viszont mintha kitörölték volna az immunrendszere memóriájából, és ezáltal újra megbetegítheti a vírus.

M.M. – Tudunk olyan betegekről, akik tavasszal megfertőződtek, és most újra küzdenek a vírussal. Volt olyan is, aki három hónap után fertőződött meg ismét.

Gyógyszeralapanyagokat tesztelnek. Hol tart a kutatás?

P.H. – Sok olyan gyógyszeralapanyagként már forgalomban lévő hatóanyagot teszteltünk, amelyeket farmakológusok ajánlottak. Pár hónapja el tudtunk kezdeni olyan vegyületeket is vizsgálni, melyek még csak most vannak fejlesztés alatt, hogy majd egyszer azok is gyógyszerként legyenek megtalálhatóak a polcokon. Ezeknél is azt nézzük, hogy tudják-e gátolni a vírus erejét, terjedését. Jól állunk ezekkel a tesztekkel, de a megoldás még messze van. Most a vegyületek hatékonyságát finomítjuk. Ez azt jelenti, hogy a sejtes modellrendszerünkben több koncentrációt is megnézünk, és arra keressük a választ, melyik a leghatékonyabb a vírussal szemben.

M.M. – Több hatóanyag már a klinikai kísérlet fázisában van, de azzal nem mi foglalkozunk.

Minden vírus ellen ilyen hosszadalmas az ellenanyag megtalálása és kifejlesztése?

L.Zs. – Ez minden esetben egy hosszú folyamat. Ami most jelenleg történik, gyorsabb is, mint máskor. Több klinika, több ember foglalkozik vele, mint más esetben, a világ most erre koncentrál. Nem állt le más kutatás sem, de most ahol időt és szakembert fel tudtak szabadítani, ott erre a vírusra koncentrálnak.

Ebben az esetben egy állat volt a gazdatest. Itt, a központban kifejezetten az állatoktól elkapható vírusokkal foglalkoznak. Bármikor jöhet egy újabb, hasonló veszély?

K.A. – Bármikor, bármilyen új vírus jöhet. Ehhez elég egy szúnyog is, nem kell nagy állatra gondolni.

L.Zs. – A koronavírus feltételezhetően denevértől származik, de a köztes gazda még nem ismert.

Mit jelent a köztes gazda?

K.A. – Mondjuk, létezik egy cseppfertőzéssel vagy széklettel terjedő vírussal (például meningitist okozó enterovírus) fertőzött denevér. Táplálkozása után a még el nem fogyasztott gyümölcsöt, elrepülve egy sertéstelep felett, leejti (vagy fertőzött ürüléke bekerül a telepre), amit valamelyik sertés megeszik. A malac lesz a köztes gazda állat és ember között. Elegendő az állat nem megfelelő feldolgozása, vagy ha a hentes nem tartja be a higiénés szabályokat, és még kezet is fog egy másik emberrel, aki ezt követően kézmosás nélkül megeszik akár egy almát, már útjára is indult a vírus.

K.A. – De ehhez kell pont egy olyan denevér és pont egy olyan disznó, amelyik fogékony a vírusra.

L.Zs. – Jelenleg tehát nem ismerjük a vírus köztes gazdáját, csak annyit tudunk, hogy a denevértől ered, most viszont emberről emberre terjed. De semmiképp sem szabad a denevéreket okolni vagy veszélyeztetni.

„Bármikor, bármilyen új vírus jöhet. Ehhez elég egy szúnyog is, nem kell nagy állatra gondolni.”

Ha tudjuk, hogy az állatoktól bármikor ilyen veszélyes vírusokat kaphatnak el az emberek, mit kellene tenni, hogy csökkentsük a veszélyt?

M.M. – Az emberi tevékenységet kellene kicsit átformálni.

L.Zs. – A szegényebb, más kultúrájú országokban, például Afrikában számos vadállatot megfognak, és akár nyersen elfogyasztják. Ez például egy nagy kockázat. Láthatjuk azt is, hogy Ázsiában az állatpiacokon nagyon kis térben rengeteg állatot zsúfolnak össze. Olyan állatokat, amelyek a természetben egyébként nem találkoznának egymással. Ez egy biztos táptalaja annak, hogy a különböző vírusok egyik állatról a másikra kerüljenek.

Amikor a koronavírus még nem volt az életünkben, akkor is együtt dolgoztak? Mivel foglalkoztak?

P.H. – Három éve csatlakoztam a csoporthoz. A koronavírus előtt főképpen Zika-vírussal és a Nyugat-nílusi láz vírusával dolgoztam. Az utóbbi esetében szintén különböző, újonnan szintetizált vegyületek hatékonyságát vizsgáltam.

M.M. – Többségében a hantavírussal foglalkoztam. 2012-ben épült meg a biztonsági laborunk.

Teljesen félretették a hantavírus-kutatást?

M.M. – Nem tud minden leállni, de a hantavírus kutatást most pihentetem. A hantavírusok egy része a vérzéses láz veseszindrómával nevű megbetegedést okozza. Aki nagyon beteg lesz, akár egész életében dialízisre szorulhat miatta, de a veseátültetés sem kizárt. Abban hasonlít a koronavírusra, hogy mindenkire másképp hat. Van olyan fertőzött, aki kétnapos lázzal megússza, más meg a veseklinikára kerül. A vírusokra egyébként is általában jellemző, hogy nem tudhatjuk, kire milyen hatással lesz.

Milyen felszerelésben dolgoznak?

P.H. – Attól függ, hogy mi a munkafolyamat. Most kötelező a szájmaszk, amit az irodában is használunk. Ha a laborban dolgozunk, akkor köpenyt és gumikesztyűt hordunk természetesen. Ez elég, ha vegyületeket keverünk, vagy előkészítjük a sejteket a kísérletekhez. Amikor viszont előkerülnek a fertőző ágensek, akkor bemegyünk a legmagasabb szintű laboratóriumba. Oda teljes testes szkafanderben lépünk be, és abban dolgozunk. Az elzárt laborban a levegőáramlás is speciális, kinti levegő oda nem jut be, ellenőrzött szűrőrendszeren keresztül működtetik a légáramlást. A ruhánkban is csövek vannak, az általunk be- és kilélegzettel oxigén sem keveredhet a labor levegőjével.

A díjátadón elhangzott, hogy éjt nappallá téve dolgoztak.

P.H. – Én most hellyel-közzel visszaálltam a normál, 8 órás munkarendre, de amikor berobbant a járvány, hét napból hétszer kb. 12 órában dolgoztunk. A 15 fős csapatunk kettévált, az egyik fele kutatott, a másik diagnosztizált. Öt hónapon keresztül csináltuk ezt így. Brutális időszak volt.

Hogy viselte a távollétet a család?

K.A. – Nagyon rosszul. A férjem és a hétéves fiam otthon voltak, a karantén miatt nem mentek sehova.

L.Zs. – Nekem még nincs saját családom. Nagyon nehezen éltem meg, hogy nem találkozhattam a barátaimmal és a családommal. Nyáron végül összejöttünk, de azóta megint nincs személyes kapcsolat közöttünk. Mi így védjük egymást és a munkacsoportot. A lehető legkevesebb személyes kontaktusban veszünk részt másokkal.

M.M. – Hat és fél éves a kisfiam. Nagyon megviselt, hogy amikor eljöttem otthonról, még aludt, amikor hazaértem, már nem volt ébren. Most pedig az nehéz, hogy hiába érek haza, nem tudom letenni a munkát. Otthon is azon pörög az agyam, hogyan menjek tovább másnap.

P.H. – Egyedülálló vagyok, ami most kifejezetten szerencse volt. Márciustól júniusig csak aludni jártam haza. Mivel nekem már volt tapasztalatom a vegyületek vizsgálatában, ez volt a koronavírussal kapcsolatban az egyik fő feladatom, de dolgoztam a diagnosztikában is. Hétköznap sokszor este jöttünk ki a biztonsági laborból Mónival, aztán írtuk meg a jelentéseket a kooperátoroknak. Hétvégén is bent voltam reggeltől estig, besegítettem a diagnosztikai teendőkbe. Júniusban rosszul lettem a laborban, akkor mondtam, hogy a hétvégézést nem bírom tovább, szükségem van szabadnapra. Most többen részt vesznek a kutatásban, végre van hétvégém. Fantasztikus, hogy újra eljárhatok futni, vagy például kutyát sétáltatni a barátaimmal.

Több időt töltöttek együtt, mint a családjukkal. Jó a közösség?

M.M. – Egy nagy család lettünk. Nagyon jó csapat voltunk a járvány előtt is, de ez most még jobban megerősített, összekovácsolt minket.

Hogyan fogadták a fődíjat, azt, hogy ilyen sokan szavaztak a csapatra?

K.A. – Földesi Fanni kolléganőnket idézve az elismerés, a fődij, a sok szavazat a Virológiai Kutatócsoport közös érdeme, nagyon örültünk, hogy díjazták a munkánkat. Az első hullám időszaka alatt nem is gondoltuk, hogy egyszer jutalmazni fognak minket a munkánkért, akkor csak az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy másoknak segíteni tudjunk. A díj elnyerése jó visszacsatolás volt, hogy megérte a befektetett munka, és érdemes a jövőben is a kihívásokkal csapatként, közös erővel szembenézni.

Olvasta a csalad.hu korábbi interjúit?