Hááát… így esett. Mindenki csatasorba állt, gyerekek, szomszédok, Zsóka segítő jóbarát – aranyba foglalom a kezét – főzött, sütött, s minden készen is lett.  Igen ám, de kellett volna még valami zöldség-gyümölcs féle. Szemben, a síneken túl ott van Krisztián kis boltja… A leghangosabb csókolom!, a legszebb szőlő, a legédesebb narancs az bizony nála terem. A diót is valami csodafáról hozza, mert édes és ízes. Nála mindig van leárazott zöldség, és tojás a Boldog Tyúkok alól. És ha Krisztián áll a pult mögött, akkor sorjáznak a történetek. Mesél és háborog, örvend és marasztal, kínál és híreket mond, figyel és meghallgat, mindegy, számíthatsz rá, hogy az alma mellé tuti biztos, jár egy kis helyi pletyka. 

Egyszer megkérdeztem, hogy kezdett bele a kereskedésbe.

- Hogy honnan szorult belém a kereskedő vér, nem tudom, a családból biztos nem. Évi, a feleségem már inkább közelebb van, nekik üzletük volt Csillaghegyen. Mind a ketten itt gyerekeskedtünk! Az még csodavilág volt! Az Árpád utcában, ahol laktunk, alig járt autó. Kint éltünk az utcán, foci, egy avarégetés, mind esemény! Én már akkor próbálkoztam. Fölástam a földet hátul a kertben, átszitáltam és árultam zacskóban. Meg is vették, jó virágföld volt. De csináltunk otthon mozit is. Volt egy nyolcmilliméteres vetítünk, nagy szám akkor! A testvéreimmel gyártottunk mozijegyet, berendeztük a szobát, lepedő a falra, jöttek sorban a haverok, vették a jegyet, és indult film: Tom és Jerry, Na, megállj csak! Ilyenek – nagy buli volt. 

Hogy jött a kereskedés? Természetesen hozta az élet. Gyerekként imádtam vásárolni menni, a kis trafikba, vettünk, cseréltünk Jedy-képeket, apámmal a henteshez,                a piacra jártam, szerettem az embereket látni, hallgatni. Aztán hét évig sofőrködtem egy pékségnél, jártam a boltokat, sok mindent láttam. Gondoltam egy nagyot, itt, ahol most a kis boltom van, sehogy se ment egy cukrászda. Belevágtam. Tizenöt évig működött a kis közértünk, aztán jött a multi és kész. De akkor meg bezárt egy közeli zöldséges. Bezárt kedden, én szerdán kinyitottam. 

Tizenöt éve vagyok zöldséges, a legrégebbi itt Csillaghegyen. A vevőim tudják, hogy megbízhatók és jók az áruim. A boltban a tíz százalék kedvezményt is azért találtam ki, hogy érezzék a vevők a figyelmet és az igyekezetet, hogy érdemes hozzám jönni. Ha bejön egy gyerek és kap egy almát, azt nem felejti el. És azt sem, hogy itt azt is megkérdezik legközelebb, hogy ízlett az alma? Bevallom, szeretem, ha szeretnek. Mivel a sorrend az életemben: család, munka, sport – élvezem, hogy a focizó srácok, akiknek a meccsét vezettem, hangosan köszönnek az utcán. Ha valaki beszól, hogy isteni volt a savanyú káposzta! Kis dolgok ezek, de talán mégsem. Ha nem figyelünk a kis dolgokra, elmegy mellettünk az élet, nem éljük meg a pillanatot, amit a másiknak köszönhetünk…

Így beszélt Krisztián, és igazat beszélt. Vevője vagyok én is. Fogtam a törött térdemet, vettem egy nagy levegőt és felhívtam. Mondtam, mi a helyzet. Krisztián belevágott a szavamba. 

- Házhozszállítást nem vállalok, de a térd rafinált dolog. Sorolja mi kell, csókolom, hozom!