csalad.hu - Csókay András: „Messze vagyok attól, hogy emberileg is sikeresnek érezzem a műtétet”
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Csókay András: „Messze vagyok attól, hogy emberileg is sikeresnek érezzem a műtétet”

Muhari Judit
2020. márc. 19. 15:00
Interjúk

Nem szabad azért megharagudni más emberekre, mert ők haragszanak rám, vagy mert másképp gondolják a hitet – erről is beszélt a csalad.hu-nak adott interjúban Csókay András, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ idegsebészeti osztályának vezető főorvosa, aki a bangladesi sziámi ikrek szétválasztását vezette.

A tervek szerint márciusban csontpótló műtétet végeztek volna a szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár egyik tagján, de a kisgyerek bőrproblémái miatt erre legkorábban május-júniusban kerülhet sor. Csókay András vezette a tavaly augusztusi műtétet, azóta az egyik gyermek jól fejlődik, a másikra egy agyi bevérzés miatt még hosszú rehabilitációs munka vár. A főorvos tudományos munkája mellett 2002 óta hirdeti az evangéliumot laikus tanúságtevőként.

Talán nincs az országban olyan ember, aki ne tudná, ki Csókay András. Ön vezette a sziámi ikrek szétválasztását. Érzi a szeretetet?

– Igen. Sokfelé jártam mostanában, rengeteg meghívást kapok. Az előadásaimon feltétlen szeretetet érzek, ennek jelei a díjak, amelyekhez mindig hozzáteszik a díjazók a csapatot. Érdemtelen lenne egyedül kapni. Ezt mind az Úr Jézusnak köszönhetjük, mert ő adta a tudományos ötleteket, a kitartást, a bátorságot és a küzdelmet. A díjak és a sok mosoly így főképpen őt illeti. Természetesen ugyanígy a csapattársakat is. De azért jár más is ezzel az elismertséggel.

Mire gondol?

– Ellenérzések is vannak.

A hite miatt?

– Igen. Van, aki vallási exhibicionizmust, hazudozást emleget. Nagyon közelről jönnek ezek az ütések.

Gyakran említi, hogy az evangéliumot hirdeti 2002 óta. Történt ekkor valami?

– A változás, a megtérés 1998-ban kezdődött. Akkor tértem meg az Úr Jézus irgalmából és a családom megbocsájtó szeretete által.

Mi a megtérés?

– Az egy folyamat, ami halálunkig tart. Sok mindent tettem, és nem úgy éltem, ahogy egy tanítványnak kell. Inkább vadpogány, vagy farizeus voltam. Egy döntést kellett meghoznom, hogy akarok-e Krisztus tanítványaként élni. Tulajdonképpen ez a megtérés. Ez nem azt jelenti, hogy a megtért ember nem hibázik, nem követ el bűnt. A nagy, halálos bűnöket persze jobb kihagyni cselekedetben meg szóban is, de hogy gondolatban mi jön fel az emberben, főleg, támadások hatására… Bizony követünk el bűnt. Mert amíg harag van a szívedben, addig nem vagy Jézus követője.

Az Ön szívében van harag?

– Már nincs. De sokáig volt. Éppen a sziámi ikrekkel kapcsolatban egy óriási meg nem értés alakult ki az imaháttér szervezése miatt. Olyan kemény kritikákat kaptam, hogy harag lett a szívemben. Be is következett a baj. A műtét utáni 33. napig rendben voltunk, de akkor jött egy óriási agyi bevérzés az egyik kisgyereknél, igaz, már nem sebészi szövődményként. A haraggal akadályoztuk Jézust abban, hogy bennmaradjon köztünk. Így is csodát tett, mert életben maradt a gyermek. Mindszenty bíboros úr közbenjárását is kértük.

Ki és miért haragudhatott Önre?

– A tudományban nem PC (politikailag korrekt – a szerk.) az, hogy térden állva kérjük az Úr Jézust, hogy a gyerekek életben maradjanak a borzalmasan nehéz műtét közben és azt követően. Én meg egy nagy imahátteret szerveztem. Krisztus nemcsak a hétköznapi embereket, hanem a tudományt is megváltotta, a legnagyobb tudósokat is. De azt azért még sokszor a magukat hívőknek valló emberek sem szeretik hallani, hogy a sikerük az Úr Jézusnak köszönhető, azon kívül, hogy az ember természetesen mindent megpróbál megtenni. Ezzel sincs baj, csak akkor, ha a Krisztus-követésben nem tudsz odáig eljutni, ahová ő. Krisztus a kereszten kimondja, hogy bocsáss meg nekik, Atyám, nem tudják, hogy mit cselekszenek. Biztos neki sem volt könnyű, de ez a kereszténység igazi megmérettetése. Ki tudod-e ezt mondani, amikor szét akarják csapni a lelked.

Ezt Önnek most ki kell mondania, hiszen hamarosan újabb műtét vár a gyerekekre.

– Nem szabad azért megharagudni más emberekre, mert ők haragszanak rám, vagy mert másképp gondolják a hitet.

Még akkor sem, ha ezzel – az Ön hite szerint – megakadályozzák a kisgyermekek gyógyulását?

– A nem hívő haragvó ember nem tehet erről. Én viszont igen, ha bennem is harag van. Ebben a tekintetben a muszlimokról példát lehet venni. Ők tanúságtevő módon imádkoznak, még a szőnyeget is leterítik, és letérdelnek.

Meddig tart Önben a harag?

– Hogyan lehet megbocsájtani egy sérelemért? Sok imádsággal, azokért, akik haragban élnek és sokszor szenvedéssel. Akkor jött ki belőlem véglegesen, amikor ugyanolyan tragikusan meghalt a kis keresztlányom 12 évesen, mint hat évvel ezelőtt a kisfiam. Ő egy epilepsziás roham miatt fulladt meg, a keresztlányommal is egy fulladásos baleset végzett. Az ilyen pillanatot nyilván nem éli meg az ember annyira mélyen, mint amikor a saját gyereke hal meg, de visszavitt abba a hat évvel ezelőtti helyzetbe és emlékezetbe. Újra átéltem, akkor micsoda találkozás volt bennem az Úr Jézussal, és az gyakorlatilag kiemelt a bajból és a tragédiát drámává szelídítette. Tudom, hogy a gyerekek a legjobb helyen vannak. Porból lettél, porrá válsz, de feltámadunk a dicsőséges testben.

A felesége, a gyermekei, a hozzátartozói is így élik ezt meg?

– Biztos, hogy segít nekik az én átélésem. A feleségem azért mértéktartással fogadja ezt. Ő azt mondja, nem mondhatja ki azt, hogy most boldogabb, mint amikor a kisfiunk élt.

Ön boldogabb?

– Én igen. De csak azért, mert közelebb kerültem a Jóistenhez. Ez adja a boldogságot. Minél mélyebben vagyunk a hitben, annál boldogabbak vagyunk. Az a test, ami itt szenvedett, görcsölt, elütötte egy villamos, iszonyatos betegségben, fájdalommal pusztult el, az fog feltámadni frissen, üdén, fiatalon, fellelve a teljes testi erejét, ugyanúgy, ahogy Jézussal történt. A ferences szerzetes Barsi Balázs csodálatos tanítása az, hogy a mi jövőnk már megtörtént.

A munkájában is fontos, hogy Önhöz hasonlóan gondolkodó kollégákkal dolgozzon?

– Ezt nem lehet elvárni, ebben is tévedtem. Én próbálok szüntelenül imádkozni műtét közben is. Műtét előtt mindig kimondom például, hogy kérjük a csíksomlyói Szűz anyát, vagy az Úr Jézust, hogy segítsen.

A hit irányítja a házasságát és a családi életét is?

– Ennek van a legfőbb szerepe. Sajnos én későn ébredtem. Iszonyú felszínes voltam, igazi vasárnapi keresztény. Ha anyukám sokáig rágta a fülem, akkor kéthetente elmentem a templomba. Mindig hittem Istenben, akkor is, amikor a legnagyobb bűnök közepén jártam, amikor igazi tékozló fiú voltam. Csak akkor olyan Istenben hittem, ami nagyon távol van, amúgy meg arra megy, amerre én tolom. Európa is ebben szenved. Hisz Istenben, csak mindenki a saját Istenében, a saját maga módján. Jelen pillanatban 43 ezer keresztény felekezet van a Földön. Mindenki alkot a saját maga képére egy Istent.

Az előadásain egy nyelvet beszél a hallgatósággal?

– Nemrég Székelyudvarhelyen voltam, menedzsereknek, igazgatóknak szerveztek lelki napot. Nagyon óvatosan próbáltam fogalmazni előttük, Jézus nevét a lelkiismerettel helyettesítettem. Mert azt a nem hívő pszichológia is elfogadja, hogy a lelkiismeret létező pozitív dolog. A szociálpszichológia is leírja a csoportos lelki támogatás jelentőségét, tudományos vizsgálatok is igazolják, hogy hat. Ha én szeretettel gondolok Önre, miközben mondjuk a világ másik felén van, az valamilyen módon hatni fog. Én erre alapozva kértem a katolikus hírportálokon az imádságot a gyerekekért. Ez hatott a gyógyulásukra.

Ez segíthetett Önnek is abban, hogy bírja 33 órán keresztül a műtétet?

– Ez. De nem volt az 33 óra, csak 26. A 33 óra az onnan számít, hogy betoltuk őket a műtőbe, a végén meg kitoltuk. Ebből a tiszta műtéti idő az 26 óra volt. De, mondjuk az se kevés. És igen. Éreztem, hogy mindjárt belehalok, olyan fáradt vagyok, de aztán éreztem azt a háttérimát is.

Mit érzett pontosan?

– Furcsa, nehezen elmagyarázható dolog ez. De előbb mesélek egy misztikus tapasztalatot. Nem az enyém volt, egy drága karmelita nővér a marosvásárhelyi kolostorban mesélte el, hogyan működik az imádság: az ima felszáll, mint a vízpára, a szentlélek tovafújja, és eső formájában kicsapódik a sivatagban szomjazó fölé, akinek csillapítja a szomjúságát, és életet ad neki. Ezt éreztem én ott a műtét 25. órájában. Már hullafáradt voltam, de egy nagyon fontos döntést kellett hoznom. Végül Jézus mondta meg a megoldást.

Mi volt ez a döntés?

– Az, hogy a módszer, amit én a boncteremben több mint 300 alkalommal begyakoroltam, végigvihető-e. Egy ideig mentem vele szépen előre, de nagyon lassan, közben véreztek a gyerekek. Volt már két vércseréjük, láttam, hogy ha a tervek szerint haladok, akkor a műtét még legalább 6-7 órát tart és akkor is sérül az agykéreg. Abba viszont belehalnak, mert kivéreznek. De, ha másképp és gyorsabban haladok, akkor roncsolni fogom az agykérget. Ez a két választási lehetőségem volt. Ezért a Jézusima közben azt kaptam az Úrtól, hogy az utóbbi mellett döntsek, a 3 éves gyerek regenerálóképessége pedig mindent megold majd. A roncsolt agyszigetekből is felépíti a mozgatókérget. Ez annyira igaz lett, hogy a műtét után pár nappal már mozgatták az ellenoldalt. Tehát jó döntés volt, ha nem így teszek, a gyerekek valószínűleg meghaltak volna. De ez nem nekem köszönhető, nem az én érdemem, hanem kaptam. Annyit imádkozom, hogy ezek a kreatív ötletek, amitől jobban gyógyulnak a betegek vagy akár tudományos kongresszusi díj is lesz belőlük, megszületnek. Csúnya hazugság lenne, ha ezt az igazságot én megtartanám magamnak. Ez a tanúságtétel.

Hogy vannak most a gyerekek?

– Az egyik nagyon jól, vele nincs gond. A másik a műtét után bekövetkezett baloldali agyi bevérzés miatt jóval gyengébb állapotban van. A komplikáció nem a sebészi beavatkozás miatt következett be. Tud enni, nyelni, de attól a kommunikációtól, amit ép tudatnak nevezünk, még messze van. Azt, ami egy 3 éves gyerektől elvárható lenne, még nem teljesíti. Hiába mondom neki, hogy szorítsd meg a kezem, nyújtsd ki a nyelved, nem biztos, hogy megcsinálja. A mozgásával is baj van, bár a napokban hallottam, segítséggel már felállt. Van még miért imádkozni.

Van esélye a teljes gyógyulásra?

– Bízzunk benne. Rengeteg koponyasérülttel foglalkoztam, 25 évig az volt a fő irányom, nagyon sok gyereket kezeltem. Azt lehet mondani, hogy egy háromévesnek sokkal jobbak az esélyei, mint egy ugyanilyen agysérült felnőttnek. De biztosan prognosztizálni azt, hogy ez a gyerek egy év múlva megszólal, nem lehet. Messze vagyok attól, hogy emberileg sikeresnek érezzem a műtétet. Sebészileg rendben volt, mert a 33 nappal a műtét utáni szövődmény nem tekinthető sebészi oknak. Az egyik kicsi el is mondja, hogy mennyivel jobb neki így, mint összenőve. De a másik még távol van ettől.

A hírek szerint ebben a hónapban újra kimegy hozzájuk.

– Nem, mert bőproblémák jelentkeztek az egészséges kicsinél, a fejbőrnek pedig teljes mértékben rendeződnie kell. Szerintem később, májusban vagy júniusban utazunk, hogy a csontpótlást elvégezzük. A rosszabbik állapotban lévő kicsinél már decemberben elvégezhettük ezt a beavatkozást.

Nemcsak Bangladesbe, hanem más távoli országokba is utazik segíteni. Egyik-másik helyszín a képek alapján maga a reménytelenség. Aztán meg azt látni, hogy ugyanitt boldog emberek társaságában mosolyog.

– Hát, ez valóban a menny és a pokol. Bangladesben olyan körülmények között dolgoztunk, mint itt a Honvéd kórházban. Afrikában viszont a nigériai misszióval valóban borzalmas nehéz helyzeteket látunk. Eszközhiány és a sterilitás hiánya mellett óriási melegben, rossz állagú műtőkben látjuk el a nehéz betegeket. És ott az a sok szomorúság. Ott az állami egészségügy is fizetős, sokan emiatt nem jutnak el időben orvoshoz. Olyan betegségekben halnak meg, amiben nem kellene. Mi vagyunk az utolsó reményük. A gyerekekre ugyanez vonatkozik. De közben a mennyország is ott van, sokkal gazdagabban jövünk haza, mint ahogy elmegyünk. Olyan mély, élő hittel találkozunk, amilyen Európában elképzelhetetlen. Csak annyit mondok, hogy a temetés ott ünnep. Miért sírjunk azon, hogy valaki végre az örök életbe lépett, oda, ahová mindnyájan vágyunk? Látni az arcokon ezt a csodálatos, mélységében megélt szívbéli hitet. Ők valóban megélik a „porból lettél, porrá válsz, de feltámadunk” tanítást.

Sok időt tölt a missziós utakon. Hogy van erre ideje?

– A tavalyi év extra volt. Nyolc hét szabadságom van, mert már 64 éves múltam. Úgy állapotunk meg a feleségemmel, hogy ebből négy hét a misszióé, négy a családé. Tavaly a műtét miatt hat hét munka lett a vége. A feleségem közben otthon van a gyerekekkel, és az édesanyámat ápolja. Ha sikerül a vigyázást megoldani, a feleségem is velem tud jönni.

Az erőt ad Önnek?

– Jaj, nagyon. Az egyedüllét nekem nagyon nehéz.

Ha valaki támogatni kívánja a missziót, az AFRÉKA Nemzetközi Humanitárius Alapítvány számlaszámán megteheti. Az alapítvány célja, hogy elmaradott országokba, térségekbe és katasztrófa sújtotta területekre egészségügyi missziókat szervezzen, támogasson és egészségügyi ismeretterjesztést végezzen.

Ezek a cikkek is érdekelhetik még a csalad.hu-n: