Első találkozásunkkor, húsvét előtt Zsuzsa a kalácssütés fortélyairól mesélt, élvezetesen és nagy átéléssel. Ma is a fülemben csengenek a szavai. „A kelt tésztának lelke van” – jegyezte meg akkor és ott a sütésben jártas háziasszonyok rokonszenves magabiztosságával. Aztán nemcsak a fonott kalács készítéséhez adott hasznos és praktikus tanácsokat a csalad.hu olvasóinak, hanem a répatorta is terítékre került. Később, pünkösd közeledtével – kihasználva azt a nem elhanyagolható helyzeti előnyt, hogy Zsuzsa a munkatársnőnk, a Családbarát Magyarország Központ (CSBM) védjegy auditora – megkértem, hogy javasoljon egy-két finomságot az ünnepre, ő pedig lelkesen magyarázta az epertorta, valamint a sajtos rúd receptjét. Június közepén, a CSBM Családi Napján pedig cukorrózsa készítő kurzust tartott a kollégáknak és gyermekeiknek. 

Vonzzák a kihívások 

Mostani beszélgetésünk előtt Zsuzsa pár napig szabadságon volt. Mint megtudtam, az unokahúga esküvőjére készült, nem is akármivel. Merthogy elmondása szerint hobbicukrászként különösen szereti feszegetni a határait.   

– Egy 4 emeletes tortát sütöttem, a most divatos magasított változatot, aminek nem az elkészítése jelentette a kihívást, hanem sokkal inkább az, hogy 300 kilométerre kellett szállítani – meséli Zsuzsa. – Úgy, hogy odaérjen épségben, friss maradjon, és ott gond nélkül össze tudjam rakni az egyes emeleteket. Cukorvirágból dupla annyit vittem, mint amennyire a tortához szükség volt, felkészülve arra az eshetőségre, hogy valamelyik virág leesik vagy megrongálódik, mert ha bármi ilyesmi történik, akkor ott a helyszínen nem tudok hirtelen másikat készíteni. Hála istennek minden a lehető legjobban alakult: a 70 centiméter magas torta gyönyörű lett, és nagy sikert aratott.   

A nagymama konyhájában, a tűzhelye mellett kezdődött… 

Zsuzsa elmondása szerint főzni is nagyon szeret, de a sütés az, ami igazán megragadta, és azon belül is legszívesebben tortát készít.  

– Ez a szerelem már régóta tart – mondja jókedvűen. – Gyerekkoromban gyakran nyaraltam a nagymamámnál „Beregben”, és a téli szünetekben is mindig töltöttem nála pár napot. A nagyim rendszeresen sütött: nem különlegességeket, hanem nagyon egyszerű sütiket készített, pogácsát, hájas süteményt, szilvalekváros derelyét, természetesen szatmári szilvalekvárral, én pedig lelkesen sertepertéltem körülötte a konyhában. Érdekes, hogy anyukám soha nem volt nagy sütős, inkább csak az ünnepek alkalmával készített süteményeket. Főzni tőle tanultam meg, sütni viszont, mondhatom azt, hogy magamtól, illetve Horváth Ilona szakácskönyvéből. Az első tortámat hetedikes koromban sütöttem, a saját születésnapomra, teljesen egyedül. Epertorta volt, eperzselével a tetején, és nagyon finom lett. Így kezdődött… Attól fogva a születésnapokon és a különböző családi ünnepeken én voltam a sütemény- és  pogácsa-felelős… 

– Az általános iskola elvégzése után szerettem volna cukrásznak tanulni, már ki is néztem magamnak egy kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolát, de végül az osztályfőnököm lebeszélt erről a szakmáról, én pedig hagytam magam meggyőzni – folytatja Zsuzsa. – Végül egészen más vonalon, ruhaipari szakközépiskolában érettségizem, ahol megtanultam nagyon szépen és precízen varrni. Onnan a Könnyűipari Műszaki Főiskolára vitt az utam, ahol könnyűipari mérnökként végeztem, minőségirányítási szakirányon, és bár mindig ezen a területen dolgoztam, a sütés iránti szenvedélyem nem hagyott alább. Amikor az internet begyűrűzött az életünkbe, akkor számomra is kitárult a világ, hiszen dúskálhattam a jobbnál jobb receptekben. Ma pedig már nagyon komoly szakmai anyagok és oktatóvideók találhatók a neten, én is sokat tanulok belőlük. A Facebook-on több cukrászcsoportnak is tagja vagyok, és ezeken a fórumokon amellett, hogy megannyi hasznos tanáccsal és praktikus konyhai tudnivalóval szolgálunk egymásnak, a tapasztalatainkat is megosztjuk a csoporttársakkal. Kezdve azzal, hogy mitől esik össze a piskóta? Mitől púposodik fel, reped ki, vagy éppen szárad ki? A piskótasütés ugyanis még a gyakorló háziasszonynak is igazi mumus.  

A házikó kutyával, a babacipő és az írott betű 

– Igazából a gyerekeim születése után kezdtem el formatortákat sütni – emlékszik vissza a meghatározó kezdetekre. – A kisfiam első születésnapjára egy mackófej alakú tortát készítettem, az volt az első formatortám. 

És ha már az emlékezetes torta megrendeléseknél tartunk… 

– Az elején egyszer azt kérték tőlem, hogy csináljak egy házikót, kutyával – magyarázza Zsuzsa. – A barátnőm „síkban” képzelte el a ház formájú tortát, én viszont már egyből térben gondolkodtam, mondván, a háznak állnia kell, és készítettem egy házat piros tetőcserepekkel. Mivel nem volt hozzá megfelelő eszközöm, egy virág kiszúró forma egyik szirmát levágtam, és azzal formáltam a kis cserepeket, egyenként. Cukormasszából készítettem kisszékeket, asztalt a ház teraszára, még tűzrakó helyről sem feledkeztem meg, és persze megformáztam a kutyát. Jó nagy munka volt, de megérte a fáradságot. Szintén jó szívvel emlékszem vissza arra a meglepetésre, amit a gyermekorvosunknak készítettem. Mivel a doktornénink neonatológus, így pici babacipőkkel, meg pici szandálokkal raktam körbe a tortát: azzal is sokat dolgoztam. Aztán egyszer egy menyasszonyi tortát kértek tőlem: az ifjú párnak az volt a kívánsága, hogy a Magyar népmesék rajzfilmsorozat főcímét megidéző írott betűkkel írjam rá a nevüket a tortára, amelynek az egyik fele ilyen ízű volt, a másik meg másmilyen. A kész tortát az izzasztó kánikulában vitték le a Balatonra, mert ott tartották az esküvőt, de szerencsére minden rendben lezajlott.  

Nincs két egyforma  

Zsuzsa azt is elárulja, hogy lehetőség szerint minél kevesebb cukrot használ a süteményekhez.

– Azt vallom, hogy inkább az aromák és az ízek érződjenek benne, mintsem hogy a sütemény töményen és ehetetlenül édes legyen – teszi hozzá, és azt is elismeri, hogy sokszor elég kritikus magával szemben. – Az esetek többségében megjegyzem magamnak, hogy ezt vagy azt lehetett volna egy picit ügyesebben, vagy másképp csinálni, de szerintem csak így lehet fejlődni. Nagyon sok tortán vagyok már túl, de nem szeretek – és nem is tudok – két egyformát készíteni. Például, ötvenszer biztosan megsütöttem már az említett epertortát, de mindig mindegyiket másképpen díszítem, hogy a legújabb ne pont ugyanolyan legyen, mint az előző. Igyekszem mindegyikbe belevinni egy kis egyediséget. A cukrászati divathullámokkal, meg a különböző trendekkel egyébként úgy vagyok, hogy a többségük nekem nem igazán jön be elsőre, és általában idő kell hozzá, hogy megbarátkozzam velük. Így voltam annak idején az olajos piskótával is: évekig kizártnak tartottam, hogy olajat tegyek a piskótába, ma pedig már egyáltalán nem idegenkedem tőle, sőt! 

Az aprósütikhez nincs türelme 

Zsuzsától azt is megtudom, hogy ha nem tortát süt, akkor krémes süteményt készít a szerettei nagy örömére, de mint mondja, a különböző ízesítésű – almás, meggyes, barackos – pitéket is nagyon szeretik mindannyian. Emellett babapiskóta, vagy például zabkeksz alapú finomságokkal is szívesen örvendezteti meg a családot.  

– Nyilván beigli nélkül nincs karácsony – említi az elmaradhatatlan ünnepi desszertet. – Tavaly összesen 25 rudat sütöttem a rokonságnak és a barátoknak: mákosat, diósat, marcipánosat, gesztenyéset, diós-aszaltszilvásat. Szeretek kísérletezni az ízekkel (mosolyog).  És ha már a karácsony került szóba, a mézeskalács készítés is nagy varázslat nálunk, meg nagy szerelem is. 

– Linzerféléket viszont egyáltalán nem készítek. Nem azért, mert nem szeretjük, csak ahhoz végképp nincs türelmem, hogy egyenként kiszaggassam, kisütögessem, összeragasszam őket. Ugyanez a helyzet a diós kosárkával. Sós vonalon a pogácsa meg a sajtos rúd bármikor jöhet, de az édes aprósütik nem az én világom. A barackmagot is imádom, de nincs türelmem vacakolni vele, úgyhogy azt már kiváltottam olyan változattal, hogy a tésztát kinyújtom, abba töltöm be a krémet és aztán felszeletelem.  

A sütés abszolút kikapcsolja 

Zsuzsa a torta- és a sütikészítésben egyértelműen a díszítést szereti a legjobban. 

– Számomra olyan ez, mint valami drog: ha tudom, hogy hétvégén vendégek jönnek és sütnöm kell nekik valamit, már hét közben azon kattogok, hogy miként kellene kidíszíteni az adott süteményt, mit lehetne újítani rajta, és alig várom, hogy nekikezdhessek.  

Ezzel együtt nem minden hétvégén süt, sőt, ha nem várnak vendégeket, akkor a családnak jellemzően „csak” a családi és egyéb ünnepi alkalmakkor rukkol elő valamilyen finomsággal.  

– A férjemmel elég jó vendéglátók vagyunk, úgyhogy sokszor jönnek hozzánk vendégek, de ha minket hívnak meg valahová, akkor sem megyek üres kézzel – jegyzi meg Zsuzsa.  

– Azért szeretek sütni, mert abszolút kikapcsol. Ugyanakkor azt is érzem, hogy ha folyamatosan és/vagy kötelező jelleggel kellene csinálnom, nem pedig kedvtelésből, akkor már valószínűleg nem élvezném ennyire, mert elmúlna a varázsa.  

A család támogatása nélkül nem menne 

Vajon Zsuzsa hogyan tudja összeegyeztetni a szenvedélyét a 8 órás munkaidejével, no meg 3 gyermekes édesanyaként a családi életükkel? 

– A sütés leginkább az alvás rovására megy, illetve ment korábban, mert amíg a gyerekek picik voltak, addig mindig este meg éjszaka sütöttem – meséli. – Most már, hogy nagyobbak és jobban elvannak egymással, nem kényszerülök rá, hogy a nap végén álljak neki a tortakészítésnek. Ráadásul bizonyos műveletekbe már be tudom vonni a gyerekeket, ők pedig, ha úgy adódik, szívesen segédkeznek a konyhában. 

Amikor arról faggatom Zsuzsát, hogy a férje miként viszonyul az ő szenvedélyéhez, szeretetteljesen elmosolyodik.  

– Igazán jól kezeli a „mániámat”. Eszméletlenül sokat segít, és az első perctől fogva támogat ebben. Alapból is nagyon jó apa, emellett maximálisan kiveszi a részét a háztartási teendőkből, és a gyerekek dolgaira is hihetetlenül jól oda tud figyelni. A férjem reggel korán elmegy dolgozni és korán is végez, úgyhogy ő hozza-viszi a gyerekeket edzésre, különórákra. Nyilván átlátja, hogy a családi életünk nem működik másképp, és közben azt is tudja, milyen fontos számomra a hobbim, és hogy szükségem van arra, hogy időnként kiéljem az ezirányú vágyaimat. De nélküle, illetve a családom segítsége nélkül ez az egész nem menne! Ha ő nem támogatna ebben, akkor nem tudnám csinálni, pláne nem egy teljes munkaidős állás mellett – ezért nem lehetek elég hálás neki. Szerencsére ő is szereti a hasát, és kellőképpen édesszájú is, úgyhogy sütéskor ő is sorban áll a tálakért (nevet). Csakúgy, mint a gyerekek, akik mindig nagy örömmel „tesztelik” a tortába valót. Ők a minőségellenőreim, bár minőségi hibát soha nem találnak. Azt viszont gyakran nehezményezik, hogy kevés krémet hagytam a tálban. Aranyosak, mert a minap megkérdezték, miért nem jelentkeztem a televíziós főzőshowba, de aztán rögtön meg is válaszolták a kérdést: „Anya, nekünk te vagy a mestercukrász!”