„A kíváncsi ember sosem unatkozik!”

Amikor vánszorognak az órák

– Annak idején a kevésbé gépesített világban mindig volt mit tenni, dolgos hétköznapokkal telt az élet – kezdi Pál Zsolt coach. – Ez persze nem azt jelenti, hogy akkoriban nem állt fenn ez a probléma. Emlékszem még, amikor gyermek voltam, borzasztóan unatkoztam az iskolapadban. Figyelnem kellett volna, de egyszerűen nem kötött le a tananyag. A munkahelyen ugyanez előfordulhat, amikor a ránk osztott feladatokat rutinszerűen végezzük el, és megtanultuk, hogy ha nem „ugrándozunk”, akkor békén hagynak minket, és a nap további részében csak azt várjuk, hogy teljen le végre a munkaidő. Ez a tanult tehetetlenség egy olyan állapot, amelybe rendkívül könnyű belecsúszni, mert eleinte nagyon kényelmes. Próbáljuk palástolni a munkahelyen, hogy gyakorlatilag „pénzért unatkozunk”, de ez a taktika csak ideig-óráig működik. Egy idő után leépülnek a képességeink, motiválatlanok, céltalanok, fáradékonyak leszünk. Ez már az a pont, amikor változtatni kell.

Hosszútávú megoldásra van szükség

– Az egész jelenség kialakulhat akkor is, ha a napi munkánkat céltalannak érezzük – folytatja Zsolt. – Keressük a saját szerepünket a munka világában, hogy a megfelelő helyen legyünk, csak először tudnunk kell azt, hogy mivel szeretnénk foglalkozni, miben leljük örömünket. Első lépésként találjunk magunknak olyan elfoglaltságokat, amelyek kapcsolódnak a munkánkhoz, építik a csapatot, illetve próbáljunk kicsit kimozdulni a komfortzónánkból. Ezek a kis praktikák egy darabig valóban megoldást jelentenek, hosszútávon viszont az mutat hatékonyságot, ha van egy kitűzött cél, amit el szeretnénk érni. Mindig érezzük úgy, hogy van értelme annak, amit csinálunk!

A kötelező köröket nem kerülhetjük el

„fontos megszakítani a folyamatot, és változtatni kell”

– Minden projektben van olyan, amikor megszakadunk a munkában, míg máskor egy könnyedebb időszak köszönt be. Utóbbi arra jó, hogy összerendezzük a gondolatainkat, letisztuljanak a feladatok, illetve tudjunk előre dolgozni. Viszont tudomásul kell venni, hogy minden tevékenységnek, így még a legkreatívabb munkának is vannak kötelező elemei, mint például az adminisztráció. Kérdés, hogy ezek a kötelező körök töltik ki az életünket, vagy az alkotás.

Zsolt úgy gondolja, hogy a burn out okozta fásultság a túlterheltség miatt alakul ki, amikor nem tudjuk, a bore outnál pedig nem is akarjuk átugrani a saját árnyékunkat.

– Szinte ugyanaz a két jelenség, csak két különböző irányból közelítjük meg őket, viszont mindkettőnek az a vége, hogy nincs kiút. Mindkét esetben fontos megszakítani ezt a folyamatot, és változtatni kell. Ez a legkardinálisabb és egyben legnehezebb lépés.

A szülőségbe is „beleunhatunk”

– A gyermeknevelés alatt is ugyanazon koreográfia szerint működünk, ami sokszor okozhat fásultságot. Ilyenkor szükség van néhány nap feltöltődésre, a rutinok megszakítására, amitől új erőre kapunk. Hogy apró, vagy nagyobb lépésekben rejlik-e a változás, azt embere válogatja. Van, akinek jobb a monotonitástűrő képessége, így tovább bírja, míg másnak kevésbé. A filmekben nagyon jól mutat, amikor megnyomjuk az „újrakezdés” gombot és utánam a vízözön, de az élet nem így működik. Általában nem vagyunk abban a helyzetben, hogy radikális változást hozzunk az életünkbe, ami egyébként nem is feltétlenül hatékony. A lényeg inkább a folyamatosság. Mindig legyen egy pici lépés, amit egy újabb és újabb követ.

Gond, hogy nem tudjuk, mire vágyunk

Zsolt úgy gondolja, a probléma egyik fő forrása, hogy fontos megszakítani ezt a folyamatot és változtatni kell

– Sokan nem tudjuk, hogy mit akarunk, miben vagyunk jók és mi iránt érdeklődünk. Pótcselekvésekbe menekülünk, amikkel csak kitöltjük az időt, de valójában a langyos vízben ücsörgünk. Idős korban például különösen jellemző a végeláthatatlan TV-nézés, ami egyrészt függőséget okoz, másrészt pedig csak tovább ront a helyzeten. Míg, ha kimozdulunk és beszélgetünk más emberekkel, lehetőségeinkhez mérten mozgunk, kreatív tevékenységet végzünk és sokat olvasunk, az inspiratív jelleggel bír és segíthet mind a demencia megelőzésében, mind pedig a bore out szindróma elkerülésében.



„Nem futhatunk el önmagunk elől”

Zsoltot arról kérdeztem, hogy véleménye szerint vannak-e olyanok, akik jól érzik magukat ebben az állapotban.

„az életünk egyszerűen nem működik változás nélkül”

– Előfordul, hogy valaki belenyugszik a helyzetébe és már semmi nem érdekli, nem akar változtatni. Bezárkózik, leépülnek a kapcsolatai és a végén már remete életmódot folytat. Ám ez hosszútávon nagyon káros hatást tud gyakorolni az emberi pszichére, hiszen az aktivitás az, ami életben tart minket. Elég csak egy EKG vizsgálatra gondolnunk, ott is a szinuszgörbe mozgása mutatja az életet, az egyenes pedig a halált. Ezt nézhetjük az unalom szempontjából is: az életünk egyszerűen nem működik változás nélkül.

A kétkezi munka is segíthet

– A tünetek mindenkinél másképp jelentkeznek. Amikor azt vesszük észre magunkon, hogy a mindennapjaink túl rutinszerűek és nem tudunk mit kezdeni az időnkkel, akkor keressünk magunknak új feladatokat. Aki egész nap szellemi munkát végez, annak például kikapcsolódást jelenthet a takarítás, a kertészkedés, a főzés vagy a kocogás. Aki pedig fizikai munkával keresi a kenyerét, annak egy esti keresztrejtvény nyújthat feltöltődést. A lényeg az, hogy a szabadidejében mást csináljon, mint amit egész nap csinál. Az önkénteskedés szintén sokat segíthet: mások támogatása jót tesz a lelkünknek, hasznosnak érezzük magunkat, új emberekkel és helyzetekkel találkozunk, amik kizökkentenek minket a megszokott életünkből.

A vezetőkön is rengeteg múlik

Zsolt szerint a vezetői magatartáson sok minden áll vagy bukik, nekik kell ugyanis kiemelt figyelmet fordítaniuk arra, hogy megfelelő arányban osszák el a munkát.

– Amennyiben az egyik alkalmazottra túl nagy terhet rónak, míg a másikra túl keveset, úgy a burn out és a bore out egyaránt megjelenhet. Ez természetesen a pedagógusokra is vonatkozik, nekik is fel kell mérniük, hogy milyen képességű gyermeket tanítanak, és ennek tükrében kiosztani a feldadatokat. Fontos továbbá, hogy érdekessé tegyék a tanultakat, így kerülve el, hogy a nebuló érdeklődése lankadjon. Érdemes kicsit elrugaszkodni a tankönyvektől és gyakorlati példákkal izgalmassá tenni az órát, így tartva fent a tanulás szerethetőségét.

(fotó: Shutterstock)