csalad.hu - Készítsünk álomtáblát a gyermekünkkel!
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Készítsünk álomtáblát a gyermekünkkel!

Jaksa Petra
2020. márc. 29. 8:00
Otthon a család

Az angol „vision board”, azaz álomtábla készítése nem csupán remek közös program, de erőt és motivációt adhat az egész családnak az otthon töltött időhöz. Mutatjuk is, mi ez pontosan és hogyan készítsük el!

Az elmúlt hetekben nagyon beszűkült az életünk, egész nap a lakásban, a szerencsésebbek időnként a teraszon vagy kertben töltik a napjaikat, és ez így is marad egy darabig. Hiába van bejáratott napirendünk, mindenki számára nagy kihívás most lépést tartani az otthoni teendők mellett a gyermekek lefoglalásával, tanításával, munkával, főzéssel és még sorolhatnánk, mi mindennel. A monotonitás és az a bizonytalanság, hogy senki sem tudja, meddig fog mindez tartani, még a legoptimistábbakat is elszomorítja. Ehhez nyújthat egy kis segítséget az úgynevezett vision board, azaz álomtábla készítése. Ez a kreatív kis eszköz eredetileg az általános célok vizuális megjelenítésére szolgál, de jelen helyzetben ezt átalakíthatjuk úgy, hogy azokat a terveinket szedjük csokorba, amiket akkor szeretnénk majd csinálni, ha kiszabadultunk a szobafogságból.

Mi az az álomtábla?

Az álomtábla a tudatos teremtés nagyszerű eszköze, egy olyan, akár dekorációnak sem utolsó tábla, amit egy jól látható helyre helyezünk a lakásunkban. Ezen a táblán magazinokból kivágott, netről kinyomtatott képekkel, fotókkal, apró felfüggeszthető, számunkra kedves tárgyakkal, rajzokkal, betűkből kirakott szavakkal, idézetekkel ábrázolhatjuk mindazt, amit szeretnénk bevonzani az életünkbe. Nálunk bevett szokás, hogy én és a párom is készítünk egy ilyen táblát év elején. Erről jutott eszembe, hogy most milyen szuper lenne megvalósítani ezt azokkal a terveinkkel, amiket a karantén utáni időkben szeretnénk csinálni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, lehet ez egy közös fagyizás a nagyiékkal, állatkerti séta, kávézás, játszóterezés, anyának egy masszázs vagy fodrász, apának a barátokkal való találkozás, edzés, de akár egy közös családi utazás is. A lényeg, hogy minél konkrétabb, reálisan megvalósítható dolgokat ábrázoljunk.

Közös kikapcsolódás

Az álomtábla készítése közös családi programnak sem utolsó, hiszen mindenki elmondhatja, mire vágyik nagyon és azt kreatívan, a saját elképzelései szerint ábrázolhatja is. Rajzolhatunk, festhetünk, vághatunk, ragaszthatunk, csak a képzeletünk szab határt a megvalósításnak. Ha pedig elkészültünk, és felakasztjuk a lakás egy központi helyére, amire napközben többször is rápillantunk, biztosan jó érzésekkel tölt majd el minket, hiszen eszünkbe juttatja, hogy van mit várni, van miről ábrándozni. Ilyenkor érdemes is mélyen elmerülni az öröm érzésében, amit akkor tapasztalunk majd, ha mindez megvalósult. A vonzás törvénye szerint ugyanis, ha már most megtörtént eseményként éljük át képzeletben a vágyunkat, az nagymértékben segíti a beteljesülést!

Mire lesz szükségünk?

  • üres kartonpapír, mágneses, farostlemez vagy bármilyen tábla, amire csíptethetünk, ragaszthatunk
  • cellux, papírragasztó, papírcsipesz, gyurma ragasztó
  • olló
  • magazinok, gyerekújságok, matricák
  • fotók, apró inspiráló tárgyak (pl. mozi-, színházjegy, állatkerti belépő, repülőjegy)
  • egyéb: filctoll, színes ceruza, tempera, színes papír stb.

Engedjük el!

Ha megvagyunk az alkotással és felkerült a tökéletes helyre a táblánk, van még egy dolog, amit érdemes észben tartanunk. Ne ragaszkodjunk görcsösen az ábrázolt vágyakhoz és engedjük el azt a fajta negatív gondolkodást is, hogy „áh, úgysem fog megvalósulni”, „jaj, olyan sokára lesz még”. Bízzunk benne, hogy a megfelelő időben mind testet ölt majd az életünkben! Kellemes alkotást mindenkinek!

További inspirációk: https://hu.pinterest.com/pin/669980882053689362/

Ezek a cikkek is érdekelhetik: