A szakember szerint a nyári időszakban természetes formában begyűjtött vitaminokat, amelyeket akár a szabadban, a napon eltöltött órák alatt, akár friss idényzöldségek, gyümölcsök fogyasztása által szerzünk, már őszre feléljük, vagyis elsősorban nem a vitaminkészletek kiürülése okozza azt, hogy a tél végére fáradtak, aluszékonyak és levertek leszünk.  

– Ahhoz, hogy tavaszra még erőtlenebbnek érezzük magunkat, az is hozzájárul, hogy a téli időszakban megnövekszik a sötétben eltöltött órák száma – mondja Nagy Zsolt élelmiszeripari üzemmérnök. – Télen általában alig látjuk a napot, hosszúak az éjszakák, a sötétség és a napfény hiánya pedig búskomorsághoz, lehangoltsághoz vezet.  

A szakember azt is megjegyzi: a háttérben kémiai folyamatok állnak, amelyeket a tartós fényhiány idéz elő. A kevesebb napfény növeli az alvást segítő melatonin hormon mennyiségét a szervezetben, ezzel párhuzamosan a hangulatjavító hatásúnak tartott, vagyis a jókedvért felelős szerotonin hormon szintje csökkenni kezd.  

– Az ezáltal okozott stresszt fokozott szénhidrátbevitellel kompenzáljuk, emellett a téli időszakban jellemzően zsírban gazdag és kalóriadús ételek kerülnek az asztalra, miközben a nyárhoz viszonyítva kevesebb friss gyümölcsöt és zöldségfélét fogyasztunk, testmozgásra pedig sokkal kevesebb időt fordítunk. Mindez lelassítja a teljes anyagcserénket, amiből adódóan a szervezetet terhelő anyagok kiürülése és a tápanyagok felszívódása sem történik meg megfelelően – teszi hozzá Nagy Zsolt.

Fontos a megfelelő „muníció”

A vitaminokra és az étrend-kiegészítőkre főként azért van szüksége a szervezetünknek, mert a jelenlegi világunkban nehezen megoldható, hogy a lényeges tápanyagokhoz mindennapi életünk és étkezéseink során elegendő mennyiségben jussunk hozzá.

Annak érdekében, hogy a szervezetünk zökkenőmentesen vegye az évszakok váltakozásával együtt járó kihívásokat, folyamatosan, az év minden hónapjában figyelmet kell fordítanunk arra, hogy ellássuk a működéséhez szükséges tápanyagokkal.  

– Az ásványi anyagok és a nyomelemek többségét a zöldségek tartalmazzák – amelyeket a téli hónapokban kisebb mennyiségben fogyasztunk –, így ezek pótlására mindenképpen szükség van ebben az időszakban. Ellenkező esetben csökken az energiatermelésünk, ami negatív hatással lehet a mindennapjainkra – hívja fel a figyelmet Nagy Zsolt.

Ne engedjük, hogy hiányozzanak!

A szakember elmondása szerint az egyik legfontosabb ásványi anyag a magnézium, amely nagy mennyiségben a zöld növényekben van jelen. Ha figyelmet szentelünk a pótlására, a testünk érezhetően meghálálja, izmaink lazábbak lesznek, az alvással töltött idő pedig pihentetőbb.

– A magnézium elengedhetetlen ásványi anyag, hiszen több mint 300, az emberi szervezet megfelelő működéséhez szükséges biokémiai reakcióért felelős – magyarázza az élelmiszeripari üzemmérnök. – Egy tanulmány szerint ez az esszenciális ásványi anyag még a D-vitamin szintjét is szabályozhatja a testben.  

–  Éppen ennyire fontos, hogy szervezetünk vaskészlete is egyensúlyban legyen, mert ha az felborul, akkor sejtjeink oxigénellátása instabillá válik, és sem a méregtelenítés, sem az energiatermelés nem működik elég jól. Megfelelően hasznosuló vasat elsősorban húsokban találunk (pl. belsőségek, máj). Néhány zöldségben is megtalálható, ilyen például a cékla, de előfordul, hogy a bevitt vas nehezen hasznosul, emiatt szükséges a pótlása, különben felléphetnek a vashiányhoz kapcsolódó egészségügyi problémák. Megelőzésképp célszerű liposzómás vaskészítménnyel bejuttatni ezt a nyomelemet, amely segíti a hatékonyabb felszívódását – részletezi Nagy Zsolt. – De folytatni lehet a sort még számos értékes nyomelemmel, mint például a cink, amelyre a kötőszöveteink megfelelő anyagcseréjéhez van szükség nagy mennyiségben. Emellett kiemelném még az omega-3 zsírsavakat, amelyekre érdemes lenne sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni, mert számos pozitív egészségügyi hatásuk ismert.  Hozzájárulnak a koleszterinszint csökkentéséhez, a megfelelő szív- és agyműködéshez, ezen kívül tisztítják az ereket és erősítik az immunrendszert, csökkentik a gyulladásos folyamatokat, hogy csak néhányat említsek. Az EPA/DHA zsírsavak (melyek az omega-3 zsírsavak részét képezik) többek között kiegyenlítik a hangulatingadozást, jótékonyan befolyásolják a kedélyállapotot, így nagy segítségünkre lehetnek a tél végi időszakban.

Vitaminok a javából!

A kutatások szerint a D-vitamin hiánya döntően hozzájárul a tavaszi fáradtság megjelenéséhez.  Márpedig a nyáron felhalmozott D-vitamin-mennyiség nagyjából októberre eltávozik a testből, ezért immunrendszerünk megfelelő működése érdekében elengedhetetlen a pótlása. Csakúgy, mint egy másik fontos vitaminé. Téli táplálkozásunk általában kevesebb friss gyümölcsöt és zöldséget, ellenben több zsírt és energiát tartalmaz, így nem véletlen, hogy C-vitaminból is a szükségesnél kevesebbhez jutunk hozzá.  

– Az emberi szervezet képtelen az aszkorbinsav előállítására, így azt táplálékkal kell bevinnünk szervezetünkbe – magyarázza Nagy Zsolt. – A természetes C-vitamin megtalálható a citrusfélékben, mint például a citromban, a narancsban, a grapefruitban, valamint a bogyós növényekben, illetve a különböző zöldségekben. Amennyiben szervezetünk nem rendelkezik belőle kellő mennyiséggel, hiánytünetként vérzékenység, ínysorvadás, izombántalmak, lassú sebgyógyulás, a fertőzésekkel szembeni fogékonyság és gyulladások kialakulása is jelentkezhet.

A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy a kora tavaszi időszakban ajánlatos a megszokottnál még több folyadékot fogyasztanunk, a téli hónapokban ugyanis jelentős mennyiségű salakanyag halmozódik fel a szervezetben, és ennek eltávolításához több folyadékra van szükség. Ilyenkor tanácsos naponta legalább 2 liternyit inni, ásványvíz, gyümölcs- és zöldséglé formájában.

Jótékony testmozgás és pihentető alvás

– A jó közérzethez a tápanyagbevitelen kívül hozzájárul az is, hogy ne lankadjon a lelkesedésünk a sportolás iránt – vélekedik a szakember. – Keressük meg a lehetőségeket a rendszeres mozgásra, amire ebben az időszakban is épp annyira szükségünk van, mint az év többi részében. Öltözzünk fel az időjárásnak megfelelően és töltsünk el minél több időt a szabadban, friss levegőn.

Mint tudjuk, a rendszeres sportolás erősíti az immunrendszert, a szívet, a tüdőt, az izmokat, javítja a vérkeringést. Ha a szabadban edzünk és szerencsénk van, mert kisüt a nap, a kint töltött idő alatt rendkívül hasznos D-vitaminnal gazdagodhat a szervezetünk. Ráadásul a szabadtéri sportolás a hangulatunkra és a lelkünkre is pozitívan hat: csökkenti a stresszt és javítja a kedélyállapotunkat.  

– Fontos, hogy az aktív nappalokat nyugalmas, pihentető éjszakák kövessék – utal Nagy Zsolt arra, hogy a kimerültség sokszor éppen a nem megfelelő minőségű pihenés/alvás számlájára írható. – Ez nem csak a lelkiállapotunkra és a teljesítőképességünkre, de bizony az egészségünkre is jelentős befolyással bír. Segítséget nyújthat ebben a B-vitamin komplex tabletta, ami többféle B-vitamint tartalmaz, amelyek egymással kölcsönhatásban fejtik ki kedvező hatásukat.