csalad.hu - 18 évesen az egész lényem kicsit meghalt
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!
18 évesen az egész lényem kicsit meghalt
Tóth Gabi, fotó: Falus Kriszta, privát
2020. ápr. 13. 14:00
Blogok
A következő sorok közel sem lesznek olyan szórakoztatóak, mint a korábbi bejegyzéseim, viszont fontos információkat tartalmaznak, amik talán reményt adhatnak másoknak. Ugyanakkor bízom benne, hogy segítenek megérteni pár dolgot velem kapcsolatban is.

Életem legnehezebb időszakához kell visszanyúlnom, amit igyekeztem jó mélyre elásni magamban. Amikor eszembe jut, vagy beszélek róla, ugyanazt a félelmet érzem, mint akkor, és szinte ugyanúgy képtelen vagyok kiszakadni az emlékből, mint akkor a rettegésből. Mégis azért fontos ezt megosztanom veletek, mert hiszem, hogy segíthetek vele, és mert tényleg elengedhetetlennek tartom, hogy ne csak az otthonunkat takarítsuk ki ezekben a napokban, hetekben, hanem a fejünkben, lelkünkben is tegyünk rendet. Ha most kihasználjuk az időt, hogy mindent a helyére pakoljunk, és szembe nézzünk a korábbi hibáinkkal, tévedéseinkkel és félelmeinkkel, akkor sok ember hatalmas fejlődésen mehet keresztül, és talán picit tényleg javul a világ, mire ennek az egésznek vége.

"Amikor már annyira félsz, hogy nem tudsz jobban félni…"

Sokan kértétek tőlem, hogy osszam meg a szülésem történetet. Azt viszont lehetetlen lenne anélkül, hogy ne tárjam elétek az előzményeket is, bármennyire nehéz is ez a mai napig. Legfőképpen azért, mert ha objektív akarok maradni, akkor azt mondhatom: csodálatos élményben volt részem a császáros szülésem során, viszont pánikbetegként leírhatatlan rettegésben éltem már a műtét előtti hetekben… Amikor már annyira félsz, hogy nem tudsz jobban félni…

Egy focilabda méretű ciszta robbant szét bennem

Kezdem onnan, hogy 2006 tavaszán egy nyugodt éjjelen elmentem pisilni, és ekkor az alhasamban egy iszonyú erős fájdalmat éreztem. Egyre durvábbak lettek ezek a fájások. Szürke lettem, a hasam bedagadt. Hajnali egy óra volt, amikor hívtam a mentőket. Bevittek, biztos vakbél, és egy legyintéssel otthagytak. Köntösben vártam, hogy valaki megvizsgáljon, majd amikor végre felébredt az ügyeletes orvos, rögtön le is kiabálta a fejemet, hogy “miért nem tudtam reggel jönni”?

Mondtam neki, hogy elég jó a fájdalomtűrő képességem, és elhiheti, hogy inkább lennék otthon, de nyilván oka van annak, hogy éjszaka ide jöttem. Megvizsgált, de csak annyit mondott, hogy valami folyadék van a hasamban, menjek át egy másik kórházba. Mentem. Egy drasztikus és fájdalmas vizsgálat után ott sem mondtak semmi kézzelfoghatót, és onnan is elküldtek. Ekkorra odaért Apukám és a kezében kellett vinnie, mert már olyan fájdalmaim voltak, hogy azt kértem, inkább legyen vége az életemnek. Nagy nehezen eljutottunk a harmadik helyre, ahol egy nőgyógyász végre rendesen megvizsgált és közölte, hogy azonnal elaltat, mert látja a folyadékot a hasamban, de nem tudja, mi az, meg kell néznie.

Elaltattak és felgyorsultak az események. Kiderült, hogy 3 liter vérrel a hasüregemben mászkáltam órák óta, amivel egy vérrögnek is sikerült elindulnia a tüdőmbe. Magyarul embóliát kaptam. Egy focilabda méretű ciszta robbant szét a petefészkemen és a benne lévő savó már órák óta marta a szerveimet. Az orvosnak olyan gyorsan kellett cselekedni, hogy az altató hatóidejét sem változtatták meg, így műtét közben felébredtem. Emlékszem, hogy kinyitottam a szemem és elkezdtem Coldplay-t énekelni, aztán azt kiabáltam, hogy valaki csókoljon meg… Ne kérdezzétek, miért pont ezeket tettem, örök rejtély marad, mindenesetre az aneszteziológus adott egy puszit a homlokomra és már nyomta is az arcomra a gázt, amitől azonnal újra beájultam. A műtét végül 4 órásra sikeredett. Közben Anyu is megérkezett, így a szüleim együtt rettegtek értem a folyosón. A műtét felénél kijött egy nővér, és odaadta Anyunak a piercingemet és a többi ékszeremet. El tudjátok képzelni, mit érzett az Anyukám pár másodpercig? Én Anyaként azóta már el… Most is összeszorul a torkom, ha belegondolok. Ott állt az ékszerekkel a kezében, és azt hitte, hogy meghaltam. Összeomlott. Ekkor közölte vele a nővér, hogy nem haltam meg, de ez egy életmentő műtét. Később azt is hallották a szüleim, hogy ez a nővér azt súgja egy másiknak, szerencse, hogy ez az orvos műt, mert különben vélhetően tényleg meghaltam volna…

Amikor újból magamhoz tértem, a doki ott ült az ágyam szélén, és fogta a kezemet. Kérte, hogy most legyek erős, mert mondania kell valamit…

Kialakult a pánikbetegségem

Foszlányokat hallottam elkötésről, kipakolásról, nagymértékben sérült szövetekről és arról, hogy természetes úton nem lehet gyerekem. Ezen a ponton már csak azt érzékeltem, hogy mozog a szája, de a hangok alig jutottak el hozzám. Megszűnt a külvilág és megállt az idő…

A fizikai felépülésem sokáig tartott. Talán röhejesen hangzik, de a kórházban az tartotta bennem a lelket, hogy közvetlenül a műtét előtt sikerült megvenni magamnak álmaim netovábbját, egy piros Convers cipőt. A saját fizetésemből spóroltam rá hónapokig, de addig nem sikerült hordanom. Minden nap arra gondoltam, hogy már nem sokat kell várnom, és felvehetem.

Amikor kijöttem a kórházból azzal szembesültem, hogy az egyik nővér kiszivárogtatta a sajtónak a történetem. Úgy tudom, őt fel is függesztették az állásából. El nem tudom képzelni, mi motiválhatta, és hogy megérte-e neki. Én erről valószínűleg nem beszéltem volna, hiszen a történteket még nekem is fel kellett dolgoznom, de így már mondanom kellett valamit. Próbáltam a tényeket elmondani és nem részletezni, de ilyenkor ezek a sztorik valahogy külön életet kezdenek élni, és a végén már követhetetlen, mit mondtam én, és mit egy neve elhallgatását kérő „barát” vagy kórházi dolgozó…

(Gabi egy hónappal az életmentő műtét után)

Hozzá kell tennem, hogy ekkor 18 éves voltam. Az életem nagy része már nyilvánosan zajlott, és miközben darabokra hullott minden álmom, a jövőképem szétesett, azért próbáltam úgy viselkedni, hogy az emberek semmit ne vegyenek észre. Amíg a kórházban voltam, az akkori párom megcsalt, és az addig mögöttem álló management elhagyott. Mivel nem lehetett tudni, mikor tudok legközelebb színpadra állni, 24 koncertet kellett lemondani, így már nem voltam olyan jól jövedelmező „termék”. Négy évembe telt, míg újra felépítettem az életem, és az „Elég volt” című dalomat előadhattam az X Faktor színpadán.

Azért meséltem el az előzményeket most ennyire részletesen, mert fontos szerepe volt ennek a korábbi traumámnak abban, hogyan éltem meg magát a terhességet, és hogyan készültem a szülésre. Én akkor éreztem a halál közelségét, ami egyrészt félelemmel töltött el, másrészt furcsa módon megnyugvással, olyan ’most már minden mindegy érzéssel’. Abban is fontos szerepe volt, hogy – bár mára legyőzhetetlennek érzem magam – kialakult a pánikbetegségem. Az egész lényem kicsit meghalt és újraéledt akkor 18 évesen.


(Gabi két hónappal a történtek után)

Egy lélek mégis engem választott

Eltelt ennyi év, és teherbe estem. Ahogy már korábban írtam, valóban sokkolt a hír, hiszen papírom van róla, hogy meddő vagyok.

A fenti műtét miatt az orvosom nem engedte, hogy természetes úton szüljem meg a babát! Minden spirituális és orvosi eszközzel azon voltam, hogy mentálisan kiegyensúlyozott legyen a terhességem. Jártam természetgyógyászhoz és pszichológushoz is végig, hogy felkészüljek a császárra és a baba érkezésére! Csodás terhességem volt egészen novemberig. Akkor páfff, minden szétesett bennem, elkezdtem rettegni a műtéttől! Ahogy közeledett az időpont, elhatalmasodott rajtam a pánik. Közben persze haragudtam is magamra, hogy nem tudok a gyerekem érkezésének felhőtlenül örülni és ezáltal attól is megrémültem, hogy nem leszek jó anya. Kétségbeesve bújtam a netet, hívogattam azokat a barátnőimet, akik már átestek császáros szülésen, próbáltam minden információt begyűjteni arról, hogy pontosan mi történik, hogyan zajlik egy ilyen beavatkozás. Legnagyobb megdöbbenésemre, szinte semmilyen használható tanácsot nem találtam. Mintha egy hatalmas homály fedné ezt a szülési formát, és a megkérdezett anyukák is óvni akartak a konkrét adatoktól.

"Elképzelni sem tudtam, hogy fogom majd agyban végigcsinálni"

A spinális érzéstelenítéstől rettegtem a legjobban, mivel az érzéstelenítő oldatot az agy-, gerincvelő folyadékba adják, ami nemcsak az érző, de a mozgató funkciót is gátolja. Elképzelni sem tudtam, hogy fogom majd agyban végigcsinálni, amikor nem érzek semmit melltől lefelé. Ezen totál kiborultam. Aki pánikos, az tudja, hogy a kontrollvesztés a legnagyobb para egy ilyen mentális “betegségnél”. Mi lesz, ha nem tudok felállni? Nem tudok innen elmenekülni? Nekem ezt ott ki kell bírnom! A gondolat, hogy mozdulatlanul, kiszolgáltatott helyzetben, felvágva leszek ki tudja mennyi ideig, valósággal megbénított. Minden alkalommal egy dologra próbáltam fókuszálni, amikor éreztem, hogy hatalmába kerít a pánik, hogy ezt már nem csak magamért kell kibírnom. Én már egy másik életért is felelős vagyok! Ott csengett a fülemben az évekkel ezelőtti „ítélet”, miszerint soha nem lehetek Anya, és most egy lélek mégis engem választott, hogy minden akadályt leküzdve, hozzánk érkezzen. Nem hagyhattam cserben már most. Ha ő ennyire jönni akart, ilyen kitartó és erős, én sem lehetek gyengébb. Hatalmas háború volt bennem. A rettegés harcolt bennem az egyre növekvő anyai ösztönnel.

Minden félelem legyőzhető!

Csak most látom, hogy bár tanulságot ígértem, de ismét elragadott a hév… szóval kedves Olvasó! Kérlek, soha ne add fel! Miután meghallgatsz egy orvosi véleményt, azért hallgass meg még minimum egy másik szakembert is. Figyelj a megérzéseidre! Én is hazamehettem volna a második megalázó vizsgálat után, de utolsó erőmmel is elvonszoltam magam egy harmadik orvoshoz, aki megmentette az életemet. Még Anyu is azt mondta az első fájdalomnál, hogy vegyek be egy Algopyrint, majd attól jobb lesz. Valószínűleg egy ideig jobb is lett volna, hiszen elnyomta volna a tüneteimet és ezzel értékes perceket veszítettem volna, de a belső hang azt mondta, nem szabad.

Ne hagyd, hogy bagatellizálják a problémádat, és semmibe vegyenek! Nem csak fizikailag, de lelkileg is egy életre meghatározó lehet egy ilyen élmény. Keresd meg, aki Neked segítséget adhat. Legyen az barát, pszichológus, kineziológus… bárki, akinek hiszel. Minden félelem, rettegés legyőzhető, és ha segítség kell hozzá, akkor ne szégyellj kérni! És igen, ez vonatkozik arra is, ha a szüléstől félsz! Nem leszel attól rosszabb anya!

Itt számos olyan írást találhat még, amelyek megkönnyíthetik a mindennapjaikat, amíg otthon van az egész család.