„A meseolvasás egyfajta meditáció”

Bohár-Kovács Janka pszichológussal, mese- és művészetterapeutával beszélgettünk.

Miért van olyan fontos szerepe a meséknek, a meseolvasásnak?  

– A mese egy olyan történet, ami évszázadokon, évezredeken át hagyományozódott ránk. Azokat adták tovább szájról szájra, amelyeket megőrzésre érdemesnek találtak. Éppen ezért a mese kapcsolódás az ősi archaikus tudáshoz, népi bölcsességhez és a kollektív tudattalanhoz. Igazi kincs! Azt gondolom, a legfontosabb szerepe azonban a kapcsolódás a jelenben a mesemondó és a mesét hallgató között. A megőrzött történetek élőszavas átadása közösséget formál és erősít.

A gyermekek fejlődése szempontjából milyen jótékony hatásai vannak?

– Mesehallgatáskor egy természetes relaxált állapot jön létre, ami segít a feszültségoldásban és az alvásra hangolódásban. Ezért nagyon jó esti rituálé, már csak azért is, mert a szülő-gyermek kapcsolatot is erősíti, meghitt, biztonságos közeget teremt. Emellett, annak köszönhetően, hogy a mesékben különféle megoldási stratégiákat ismerhetünk meg, ezeknek az eszköztárát fejleszti a gyerekekben, amit akár már gyerekkorban, majd később felnőttkorban is tudnak hasznosítani. Segít az érzelmek megélésében, kifejezésében és kezelésében. A mesék révén viselkedési mintákkal is találkoznak a kicsik, amiket a kapcsolataikban és különféle élethelyzetekben lesznek képesek alkalmazni. Minél több mesét hallanak, annál több eszközük lesz, hogy boldoguljanak az életben. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy fejleszti a fantáziát, a képzelőerőt, az alkalmazkodóképességet, a rezilienciát, a szimbolikus és képi gondolkodást, az önkifejezést, a kommunikációs készségeket, az empátiát, illetve az érzelmi, szociális, kulturális intelligenciát.

Baj, ha a szülő könyvből olvas, és nem fejből mesél?

– Nem baj. A lényeg inkább az, hogy ez élőszavas mesemondás legyen. Ne tévés mesenézéssel vagy hangoskönyvvel helyettesítsük az esti meseolvasást. Persze, ha valakinek van affinitása, akkor nagyon jó, ha tud fejből is mesélni, ezeket minden gyerek nagyon szereti.  

Nálunk a fiam születése óta én vagyok a meseolvasó. Az sem probléma, ha mindig csak az egyik szülő mesél?  

– Mivel ez a szülő-gyerek kapcsolatot erősíti, így az ideális az, ha mindkét szülő ki tudja venni a részét ebből, de ha nem megy, akkor sincs baj. Magától is változhat idővel, hogy a gyermek kitől szeretne mesét hallani. Az is lehet, hogy például kiskamasz korban teljesen elutasítja a szülői mesélést.  

Mert már inkább ő maga olvas. Akinek a szülők sokat meséltek, jobban fog szeretni olvasni?

– Nagy valószínűséggel, de azért ilyet nem lehet kijelenteni. Ha már gyermekkorban megszerettetjük vele a történeteket, akkor minden bizonnyal szomjazni fog rá, ezeknek pedig a könyvek a forrásai elsősorban. Ha látja anyát, apát olvasni, sok könyv van otthon, neki is kialakítunk egy kis könyvespolcot, azzal azt segítjük elő, hogy megszeresse és vágyjon az olvasásra felnőtt korában is.

Miért van az, hogy a gyerekek újra és újra, akár heteken keresztül ugyanazt a mesét kérik?  

– Azt szoktuk mondani, hogy akkor azzal a történettel van dolga. Lehet, hogy éppen egy veszteséget vagy egy konfliktushelyzetet dolgoz fel általa. Ezért, ha ezt ötszáznegyvenszer kéri, akkor ötszáznegyvenszer is olvassuk el neki.

És ha szülőként mi már rettentően unjuk, törést okozunk vele, ha ötszáznegyvenegyedszerre elutasítjuk?  

– Nem, törést azért nem okozunk. Viszont, ha tényleg akarja a gyermekünk, akkor úgyis ki fogja harcolni sírással vagy más módszerrel, hogy mégis elolvassuk. De megpróbálhatunk vele kompromisszumot kötni. Elmondhatjuk őszintén, hogy anya/apa már nagyon megunta ezt a történetet, mi lenne, ha ma egy másik, sokkal izgalmasabb mesét vennénk elő. Ha megfelelő lelkesedéssel harangozzuk be, valószínűleg sikert érünk el.  

Milyen meséket érdemes választani? Milyen a jó mese?

– Mindig fussuk át a mesét, mielőtt hangosan felolvasnánk a gyermekünknek. Ha nekünk rossz érzésünk támad bármi miatt vele kapcsolatban, akkor azt inkább ne meséljük el. Új könyvek vásárlása esetén ugyanezt tanácsolom. Lapozzunk, olvassunk bele, ne csak a borító alapján válasszunk. A meseterapeuták által válogatott, ajánlott mesekönyvek, például Boldizsár Ildikó sorozatai nagyon jók, hiszen ezekben válogatott népmesék találhatóak. Beck Andrea Titoktündér kötetei is szuperek, és Lázár Ervint is szoktam ajánlani, habár ez utóbbit már inkább iskolás kortól. Szakemberek ajánlásai és egy megbízható kiadó is jó szűrő lehet a választásnál.  

A népmesékben vagy akár a Piroska és a farkasban is vannak olyan részek, amikben megjelenik a kegyetlenség vagy a nem éppen kisgyermekeknek való jelenetek. Ezek nem okoznak traumát a kicsiknek?

– Talán meglepő, de a gyerekek pontosan a helyükön tudják az ilyen mesebeli történéseket kezelni. A saját agressziójukat segít ugyanis megélni és oldani. Azt gondolom, ezeket inkább a szülők aggódják túl, feleslegesen. Van azonban néhány olyan történet, amit nehéz lehet feldolgozni egy kisgyermeknek, de csak azért, mert nincs megoldásuk. Ilyen Andersen néhány meséje, például A kis gyufaárus lány.

Mi az a meseterápia? Miben segíthet?

– A meseterápia Magyarországon nagyon szerencsés helyzetben van, mert többféle módszert is kidolgoztak, amelyek szakmailag már elfogadott terápiás módszerek vagy segítési formák. Az a közös ezekben, hogy magát a mesét állítják a segítői folyamat középpontjába, és a mesében rejlő lehetőségeket használják fel a fejlesztésre, az önismeret gazdagítására, vagy akár a prevenciós, rehabilitációs terápiás folyamatokban.  

Ha jól tudom, létezik egyéni, csoportos, felnőtteknek és gyerekeknek szóló meseterápia is. Mi ezek között a különbség?

– Gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt alkalmazható az egyéni és a csoportos forma is. Ha csoportos formáról beszélünk, akkor ott általában egy problémakörre, témakörre vagy az életben előforduló krízishelyzetre, nehézségre nézünk rá közösen a mese segítségével. Egyéni formában pedig ott kapcsolódunk a bejelentkező problémaköréhez, hogy ő mit vár a segítői folyamatban, és ahhoz választunk egy olyan mesét, ami segíthet neki a problémamegoldásban vagy a továbblépésben. A gyerekeknél elsősorban a fejlesztésen van a hangsúly, és a meséket inkább játékos formában dolgozzuk fel, vagy valamilyen kreatív alkotótevékenység révén. Ugyanez lehetséges a felnőtteknél is, de ott már sokkal nagyobb tere lehet a szóbeli beszélgetésnek, feldolgozásnak. Ilyen módon az ember megkeresi, hogy az az adott mese az ő saját életében hogyan hasznosítható. A felnőtteknél mindezeket egy tudatosítási folyamattal átbeszéljük, közösen ötletelünk, így dolgozzuk fel. A gyerekeknél ezt nem hozzuk tudatos szintre, ott a mese inkább csak mint minta és fejlesztési eszköz van jelen a terápiás folyamatban. A meseterápia egyébként nem egy nagyon direktív vagy konfrontatív terápiás módszer. Egy ilyen terápiás foglalkozáson az az elsődleges célunk, hogy ne a mesét elemezzük, hanem a résztvevőt, vagy a terápiába járót kapcsoljuk be a mesébe. Segítünk neki, hogy minél több ponton meg tudja feleltetni a mesét a saját élethelyzetének, és ezáltal kapjon felismeréseket. Abban hiszünk, hogy nem maga a mese, hanem a mesével való kapcsolat az, ami gyógyít.

Könyvajánló

• Boldizsár Ildikó: Esti mesék lányoknak; Esti mesék fiúknak
• Beck Andrea: A Titoktündér
• Shona Innes: A barátság olyan, mint a mérleghinta
• Berg Judit: Rumini
• Catherine Leblanc: Akkor is szeretnél?  
• Barcs Kriszta: Így működik a lelked