csalad.hu - „Úgyis azt mondja, hogy leesett a lépcsőn”
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

„Úgyis azt mondja, hogy leesett a lépcsőn”

Clerget-Tasi Barbara
2020. aug. 10. 14:00
Párkapcsolat

Az esetek többségében nem elég az elméleti tudás ahhoz, hogy a segíteni kívánó szervek felismerjék, ha bántalmazó kapcsolattal találkoznak.

A kapcsolati erőszak áldozatai félelemben, kontroll alatt, a bántalmazónak teljesen kiszolgáltatva élik mindennapjaikat. Ha a segítő szakember látószögébe is kerül az esetük – akár egy elfajult vita indokolta rendőri intézkedés által, vagy az iskolában szorongó gyermek miatt –, a bántalmazottak korántsem biztos, hogy fel merik vállalni az erőszak tényét, legyen az gazdasági, verbális vagy fizikai bántalmazás. Hiszen ezzel a bizonytalanba kellene kilépniük, úgy, hogy nem tudhatják, képesek-e a saját lábukra állni. Félő, hogy az erőszakra reagálni hivatott igazságszolgáltatás és a szociális intézményrendszer nem tudja megvédeni őket a bántalmazójuktól. Éppen ezért fontos a megfelelő képzés és az intézmények érzékenyítése, hogy a megfelelő kérdések hatására megnyílhasson az áldozat, és elindulhasson egy bizalmon alapuló segítő folyamat, ami a kiutat jelentheti a bántalmazó kapcsolatból.

A Foresee Kutatócsoport az IMPRODOVA kutatási program keretében a rendőrség, a szociális és egészségügyi szektor munkatársait kereste fel. Az összesen nyolc európai uniós országban zajló vizsgálat magyarországi helyszínén összesen 36 interjú készült el, három településen. A kutatók azt vizsgálták, hogy a kapcsolati erőszak áldozatait ma Magyarországon milyen protokollok mentén, milyen kockázatelemzési eszközöket használva, hogyan támogatják azok az intézmények, amelyek a kapcsolati erőszakkal szemben lépnek fel. A csalad.hu Héra Gábor szociológussal beszélgetett a kutatási eredményeikről.

Mit tapasztaltak az egyes intézményekben? Mely területek szorulnak erősítésre?

– Látom mindenhol az igényt a fejlődésre, ugyanakkor két problémát is találtunk a kutatás során. Az egyik működésbeli, a másik pedig képzésbeli hiányosság. Azt vizsgáltuk, hogy az egyes ágazatok, mint a rendőrség, a szociális és az egészségügyi szektor munkatársai a képzéseken milyen szintű tudást sajátítanak el a kapcsolati erőszak természetéről. Ugyan a középszintű és a felsőoktatási szintű rendőrségi képzéseken foglalkoznak a kapcsolati erőszakkal, azonban nincs olyan óra, ami dedikáltan erre a jelenségre fókuszálna. Olyan pszichológiával, jogszabályokkal foglalkozó kurzusokat találtunk csupán, amik érintik a kapcsolati erőszak témáját, de leginkább általánosságban beszélnek róla. Emiatt fordulhat elő az, hogy nem rendelkezik elegendő, célirányos tudással a kapcsolati erőszakról az a járőr, akit kiküldenek a bántalmazás helyszínére.

Mi történik egy ilyen helyzetben dedikált tudás híján?

– Ez egy indulatokkal, érzelmekkel, félelmekkel teli terep, ahol bántalmazó és bántalmazott van. Nagyon fontos, hogy ilyen körülmények között valaki képes-e arra, hogy felismerje, kapcsolati erőszak történt. Csupán elméleti tudással ezt nehéz elképzelni. Mindezt más ágazatok képviselői is megerősítik. A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” elnevezésű projektjének és az IMPRODOVA kutatási tapasztalatai, illetve a társszakmák – például a szociális ágazatok képviselőinek – beszámolói is azt mutatják, hogy a rendőrök a megfelelő ismeretek hiányában esetenként nem tudják megállapítani a kapcsolati erőszak tényét, így nem tudnak megfelelően reagálni. Például fennáll-e kiskorú veszélyeztetése? Indokolt-e az ideiglenes távoltartási végzés? Életekbe kerülhet, ha nem él az ideiglenes távoltartási végzéssel, holott kellene! A kapcsolati erőszak ciklusában mindig a kilépés a legveszélyesebb pont az áldozat számára, akár gyilkossággal is végződhet a kilépési kísérlet.

Két ide vonatkozó rendelete is van az ORFK-nak, hogy miként kell kapcsolati erőszak esetén eljárni. Mi hiányzik ezekből?

– Nem tartalmaznak kockázatelemzést, pedig ez nagyban segítené a rendőröket abban, hogyan határozzák meg, hogy a helyszínen valóban kapcsolati erőszakkal állnak szemben. Sok nemzetközileg használt kockázatelemzési módszer és modell létezik, azonban Magyarországon az egységes kockázatelemzés hiánya a jellemző. A szakmai munkát csak a szociális szektor néhány intézményében támogatja olyan kockázatelemzési eszköz, amely az áldozatok veszélyeztetettségének a felmérését és a további támogató intézkedések meghatározását segíti elő. Azért a rendőrök szerencsére használnak úgynevezett „biztonsági fékrendszert”: felveszik a kapcsolatot egy olyan kollégával, akiről tudják, hogy dedikált tudással rendelkezik. Azt látjuk, hogy a rendőrségi hierarchián feljebb lévők megfelelően tájékozottak, de ahogy megyünk lefelé a ranglétrán, egyre szegényesebbek az ismeretek kapcsolati erőszak témában. A rendőrök elmondása alapján a helyszínelésen nem feltétlenül kapcsolati erőszakra képzett járőrök vesznek részt.

Mi a helyzet az egészségüggyel? Hiszen fontos szerepük lenne a jelzőrendszerben.

– Azt tapasztaltuk, hogy az egészségügyben nincs semmilyen kapcsolati erőszakra fókuszáló képzés. Elképzelhető, hogy mondjuk egy pszichológiai kurzus érinti a témát, de nem mélyülnek el benne. Munkájuk során az egészségügyi dolgozók is találkoznak a kapcsolati erőszakkal, amikor megjelenik az áldozat, viszont nincs idő a páciensre, ráadásul meglehetősen fizikai sérülés fókuszú a vizsgálat: azzal már nem foglalkoznak, hogy traumatizált-e a beteg. Lényeg, hogy a fizikai sérülése el legyen látva. Tipikus példa, amit egy doktornő mondott: „megkérdezhetem, hogy mi történt vele, de úgyis azt mondja, hogy leesett a lépcsőn.”

Mit tehet ilyenkor az orvos?

A 2/2018 ORFK rendelet kimondja: „Amennyiben a megállapított tényállásból hozzátartozók közötti erőszak megvalósulására megalapozottan lehet következtetni, azonban a bántalmazó előállítása nem indokolt, és az intézkedő rendőr az ideiglenes megelőző távoltartásról szóló határozat kiadmányozására nem jogosult, a TIK a szolgálatparancsnok egyidejű tájékoztatása mellett köteles a további intézkedések megtétele érdekében a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható ideiglenes megelőző távoltartásról szóló határozat kiadmányozására jogosult személy helyszínre irányításáról gondoskodni.”

– Azt gondolom, még ilyenkor is vannak olyan irányított kérdések, amelyeket fel lehet tenni, ha az egészségügyi dolgozó látja, érzi, hogy itt nem csupán otthoni balesetről van szó, például mert ezen a héten már másodjára esett le a lépcsőn. Vagy minden hangos zajra összerezzen a páciens. Ezek mind intő jelek, amiket jó lenne, ha minden intézmény jól ismerne. A kockázatelemzés része az a kérdéslista, amelynek használatával megállapítható a kapcsolati erőszak. Léteznek olyan mondatok, kérdések, amelyek esetleg megnyitják az áldozatot, mert bizalmat ébresztenek, és elindulhat az ellátórendszer protokollja, azaz jelzést adnak az illetékes szerveknek. Ugyanakkor az általunk megkérdezett egészségügyi dolgozók tapasztalatai szerint nagyon ritka, hogy az orvosok jelzést tesznek olyan esetekben, ahol az erőszak gyanúja merül fel, de nincs egyértelműen látható fizikai nyom, sérülés. Az egyéb esetekben vagy nem tartják feladatuknak, hogy jelzést tegyenek, vagy a korábbi rossz tapasztalataik miatt nem bíznak abban, hogy bármilyen eredménye lesz a jelzésüknek, ha nincs súlyos fizikai erőszak bizonyítékként.

Abban az esetben is jelezheti a gyanúját az orvos, ha erre nem kapott felhatalmazást az áldozattól?

– Ha az áldozat kiskorú, akkor köteles jeleznie a gyermekvédelem felé. Felnőtt áldozat esetén azonban nincs jelzési kötelezettsége az egészségügyi dolgozónak, csak abban bízhat, hogy az áldozat kér segítséget. Azt mondják a szakemberek, hogy nagyon nehéz helyzet ez, mert ha nem csípik el azt a rövid idősávot, amíg van a bántalmazott félben elég erő ahhoz, hogy lépjen, akkor nagyon sokat kell várni a következő ilyen pillanatra. A rendőröknek is ez egy visszatérő problémája: az áldozat eléggé kikészül ahhoz, hogy bejelentést tegyen, a segítség megérkezik, aztán a feljelentést mégis visszavonja. Sajnos az áldozathibáztatás is csak erősödik az ilyen történések hatására. A rendőrök ugyan jogosan frusztráltak, hiszen nem egyszerű az adminisztrációja egy effajta eljárásnak, ugyanakkor ez a példa is jól jellemzi a kapcsolati erőszak természetét: a bántalmazásban élő sokszor inkább a biztos rosszban marad, mint hogy ki merjen lépni a bizonytalanba. Nem hisz már abban, hogy képes egyedül egy jobb életre, vagy egyáltalán megérdemli azt. A megfelelő képzés, érzékenyítés hatására a kiérkező szakember is tisztában lenne azzal, milyen érzések, gondolatok kavarognak a bántalmazottban.

A harmadik terület, amelyet vizsgáltak a kutatás során, az a szociális szektor. Ott is hasonlókat tapasztaltak?

– Nincs kifejezetten kapcsolati erőszakkal foglalkozó kurzus. Egy-egy tanfolyam részeként jelenik meg csupán a bántalmazó kapcsolat téma, például a családi dinamika vagy a gyermekvédelmi törvény kapcsán. Vagyis azok a szakemberek, akik kikerülnek a rendszerből, jó eséllyel a terepen értik meg, mi is a kapcsolati erőszak. Nagyon sokféle kapcsolati dinamika figyelhető meg bántalmazó kapcsolatokban, ami nehezíti az erőszak felismerését. A kutatási eredmények szerint a tudást a kollégáktól és saját tapasztalás útján szerzik meg. Ugyanakkor még mindig a szociális szféra az, ahol a szakemberek leginkább rendelkeznek azzal a tudással, tapasztalattal, ami szükséges a segítségnyújtáshoz. Családsegítőkkel folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy a szociális ellátórendszerben dolgozók jól tudják, mire kell figyelni: árulkodó jel lehet például, ha a nővel nem tudnak négyszemközt beszélni, mert a partnere is mindig jelen akar lenni, azaz kontroll alatt akarja tartani a párját. Az ellenőrzés a kapcsolati erőszak egyik gyanús jele. A szociális szférában vannak olyan dedikált tudással rendelkező intézmények, amelyeknek célja a megelőzés és az áldozatok támogatása.

Mindenki alkalmas vajon arra, hogy részese legyen a kapcsolati erőszak vizsgálatának? Hiszen lelkileg ez nagyon megterhelő lehet…

– Gondot jelenthet, ha a szakember maga is érintett kapcsolati erőszakban. Ugyanis annyira természetes számára a bántalmazás dinamikája, hogy lehet, fel sem tűnik neki, hogy egy adott családban szintén bántalmazás zajlik. Míg egy másik ember számára nyilvánvalóvá válik a terepen, hogy az az ember retteg, mert elnyomásban, félelemben él. Bizonyára érett, erős személyiség szükséges ahhoz, hogy valaki elmélyüljön a kapcsolati erőszak témájában, nem is kellene mindenkinek kötelezővé tenni, de a lehetőséget meg kell adni. Ezért talán nem is az alapképzésben lenne helye az ezzel foglalkozó kurzusoknak, hanem a felsőoktatási rendszerekben, a továbbképzésekben.

A képzéseken kívül mi minden segítené még a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet?

– Nagyon jó lenne, ha hatékonyabb volna az információáramlás és az együttműködés az egyes szervek között. Látunk jó példát arra, hogy összeülnek a rendőrséget, a család- és gyermekjóléti központot, gyámhatóságot, pedagógusokat képviselő szakemberek, és kapcsolati erőszakra specializálódott pszichológus bevonásával próbálnak javítani a jelenlegi helyzeten. Fontos lenne a megfelelő informatikai háttér is: például, ha egy járőr kiérkezik a helyszínre, akkor csak beírja a címet a központi rendszerbe, és máris látná, hogy bizony a családsegítő szolgálat már talált aggodalomra okot adó jeleket az adott családnál. Fontos elmondani, hogy mindhárom említett területen látszik a törekvés a fejlődésre, és bizonyára még hatékonyabban, olajozottabban képesek majd működni, ha elérhetővé válnak a célirányos képzések.


Ajánlott linkek a témában: