– Egészen a születésemtől kezdve velem van a hit, a családom számára már a megkeresztelésem is fontos esemény volt, hiszen nálunk, vidéken nagy becsben tartják ezeket az ünnepi alkalmakat. Még a távoli rokonok is eljöttek Tapolcára, hogy a keresztelőmön részt vegyenek. Egyébként az anyai nagyanyám nagyon vallásos, és ő a mindennapokban is gyakorolja a hitét. Ő mesélt nekem először a mennyről, az angyalokról és a szentjeinkről. 5-6 éves koromtól kezdve számomra természetes volt, hogy szombaton és vasárnap is templomba járunk. Aztán egy katolikus általános iskolába kerültem, ahol alsó tagozatban apácák tanítottak idézte fel az énekesnő.

– A hit hidat képezett a túlvilág és az itteni lét között. Ez kislányként segített megbarátkoznom azzal, hogy mi lesz velünk a halálunk után. De a nagymamám megtanított arra is, hogy hogyan kérjem a fentiek segítségét az imáimban, mert az majd megóv minden bajtól – emlékezett vissza Tóth Gabi.

Az énekesnő az interjúban arról is mesélt, hogy néhány éve nagy változás történt az életében.

– 2012-ben mintha a Jóisten küldött volna nekem egy jelet. Akkoriban azt éreztem, hogy egyáltalán nem vagyok a helyemen, nem éreztem igazán jól magamat a bőrömben. Ekkor egy sötét, hideg, téli napon elmentem egy focimeccsre Soroksáron. Egymástól nem messze ketten ültünk a lelátón: egy ismeretlen lány meg én. Boginak hívják a lányt, akivel szóba elegyedtünk, és hamar kiderült, éppen egy ugyanolyan nőgyógyászati beavatkozáson van túl, mint amit rajtam is elvégeztek korábban. Egyszerűen azt éreztem, hogy szembejön velem a múltam, és egy rendkívül tiszta, angyali nő formájában vág arcon. Bogi egy olyan rendkívüli teremtés, amilyennel azelőtt nem találkoztam, és rövidesen azt is megtudtam róla, hogy ő bizony egy nagyon mély hittel rendelkező, vallásos ember, aki a viselkedésével példa lett előttem. Idővel azt éreztem, hogy olyanná akarok válni, mint ő. Szép lassan összecsiszolódtunk, és ma már ő a gyermekem keresztanyja, a legjobb barátnőm és a lelki társam. Az ő hatására visszataláltam a gyökereimhez, 2015 környékén pedig a népzenéhez is, ami, azáltal, hogy rendkívül sok ima jelenik meg benne, segítette az én megtisztulási folyamatomat is – fogalmazott az énekesnő.

Tóth Gabi arról is mesélt az interjúban, hogy a kislánya, Hannaróza érkezése mit változtatott meg ezen a téren.

– Mostanra a lefekvés előtti imák váltak számomra a legfontosabbá, de azt kell mondjam, hogy nincs olyan óra, hogy ne szólnék a fentiekhez. Azt gondolom, hogy azzal mutatunk a lányom számára utat és példát, ahogyan mi élünk. Tehát azzal, hogy a mindennapjaink része a feltétel nélküli szeretet és a másik elfogadása – akár vallási kérdésekben is – véli az énekesnő.