csalad.hu - Ha már nem bírunk a gyerekekkel...
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!
Ha már nem bírunk a gyerekekkel...
Jaksa Petra
2020. máj. 9. 8:00
Kisgyermeket nevelünk
A lassan két hónapja tartó folyamatos otthonlétben a gyermekek fegyelmezése nem is lehetne aktuálisabb kérdés, mint most. Kepes-Végh Júlia Pozitív Fegyelmezés szülőoktatóval beszélgettünk, aki remek tippeket adott arra, hogyan kerüljük el a kiabálást, veszekedést és alkudozást.

Mi az a Pozitív Fegyelmezés? Van ennek a módszernek valamilyen alaptechnikája, amit mindenki el tud sajátítani?

– A Pozitív Fegyelmezés egy demokratikus nevelési szemlélet, ami abból a felvetésből indul ki, hogy a gyerekek alapvetően szeretnének megfelelni, jól viselkedni, de ehhez szükségük van arra, hogy szeretve, elfogadva legyenek és elég jónak érezzék magukat. Éppen ezért a Pozitív Fegyelmezés célja, hogy a gyerek jól érezze magát, és érezze azt, hogy elfogadják őt. Gyakran elfelejtjük, hogy a gyereknevelés nem arról szól, hogy most éppen végigvigyem az akaratomat és a csemetém azt csinálja, amit kérek tőle, hanem arról, hogy ha felnő, boldog, sikeres, magabiztos, empatikus, kiegyensúlyozott és talpraesett felnőtt váljék belőle. Ehhez sokféle tulajdonságra szüksége van, a pozitív neveléssel pedig efelé tereljük. De nem szabad elfelejteni, hogy mindez egy tanulási folyamat. Jól érzékelteti ezt az a példa, hogy amikor a gyermekünk biciklizni tanul és nem megy neki, sokszor elesik, akkor segítünk neki, és elfogadjuk, támogatjuk, biztatjuk őt, hogy mihamarabb megtanulja. Míg amikor hisztizik, nem fogad szót vagy százszor el kell mondani neki valamit, akkor türelmetlenek vagyunk, esetleg kiabálunk. Pedig az érzelmeket is tanulni kell. Egy gyereknek mindent, de mindent meg kell tanulnia, azt is, amiről felnőttként nem gondoljuk, hogy tényleg nem tudja. Pedig nem, és ez teljesen normális.

Igen, ez tényleg egy jó emlékeztető, de azért van olyan helyzet, hogy az ember elveszíti a türelmét…

– Persze, minden szülővel megesik, emberek vagyunk. Nagyon fontos viszont, hogy amikor azt érezzük, szétrobbanunk a méregtől, akkor az első mindig az legyen, hogy megnyugtassuk magunkat és a gyereket. El lehet vonulni, a gyereket le lehet ültetni a nyugisarokba, idegesen, indulatból ugyanis semmilyen módszerrel nem lehet kezelni egy problémás helyzetet. Ha ez megvan, akkor bevethetjük a Pozitív Fegyelmezés eszközeit.

Milyen eszközök vannak?

– Nagyon sok létezik, de a lényeg, hogy mind azokra az alapvető kritériumokra épít, hogy szülőként egyszerre legyünk kedvesek és határozottak. Segítsük a gyereket abban, hogy fontosnak érezze magát, éreztessük vele, hogy hozzánk tartozik és ösztönözzük arra, hogy felismerje a saját képességeit. Hogy egy konkrét példát is mondjak, utasítások helyett használjuk gyakran a kérdésfeltevést! Ahelyett például, hogy azt mondjuk, „márpedig most azonnal elmész fürdeni”, megkérdezhetjük, hogy „fürdeni szeretnél, vagy zuhanyozni?” Amikor felkínáljuk a gyereknek a döntés jogát, már nem csak elszenvedő alanynak érzi magát, akire ráparancsolnak, ezért sokkal valószínűbb, hogy együttműködőbb lesz. De ugyanígy egy problémás helyzetben megkérdezhetünk egy nagyobbacska gyereket, hogy ő mit gondol, hogyan oldaná meg a helyzetet. Ha közösen hozzuk a szabályokat, nagyobb eséllyel lesznek betartva. Erre ráerősíthetünk azzal is, ha leírjuk vagy lerajzoljuk, és kifüggesztjük a lakásban egy jól látható helyre. A papírra vetett szónak óriási ereje van.

Mi a helyzet a kisebb gyerekekkel?

–A Pozitív Fegyelmezés 0 éves kortól alkalmazható, de ez nyilván mást jelent egy csecsemőnél, mint egy öt- vagy tizenévesnél. Egy kisbabánál konfliktusok nem igazán vannak, ott inkább még a bizalom erősítése a fontos, hogy érezze, ott vagyok, ha sír, hogy bízhat bennem, feltétel nélkül szeretem. Ez nagyon lényeges, erre lehet építeni később.

Egy barátnőm 2,5 éves kislánya már igencsak feszegeti a határait. Mikor az édesanyja valamit nem enged meg neki, akkor hízelegve azt mondja, hogy „Anya, szeretlek”, vagy műsírásba kezd. Mit tegyünk, ha a gyerekünk ilyen módon akar manipulálni minket?

– Először is gratulálok, ha két és fél évesen ilyen eszköztára van a kislánynak arra, hogy valamit elérjen, az nem semmi. A gyerekek folyamatosan feszegetik a határaikat, és figyelik a reakcióinkat. Ezekből leszűrik, hogy mi oké és mi nem, anyánál mit lehet és mit nem, később pedig ők is csak a saját bevált eszközeiket használják. Ha tehát a kislány azt tapasztalja, hogy az anyukájára lehet hatni az „Anya, szeretlek” mondattal, akkor alkalmazni fogja. Ezért miután feltettük magunknak a kérdést, hogy mit szeretnék, mit tegyen a gyerekem, hogyan viselkedjen, és megvan a válaszunk, akkor a tiszta és egyértelmű szabályainkhoz tartsuk magunkat következetesen. Ha ugyanis azt látják, hogy anya kitartó, nem hatja meg a műsírás vagy a hízelgés, akkor egy idő után fel fog hagyni ezzel a módszerrel. Érdemes ezt elmondani, tanítani is neki. Például "nehéz elviselni, amikor az ember nem kapja meg, amit akar. Idebújhatsz egy kicsit, ha az segít." Ha őszinték vagyunk, ilyenkor azt szeretnénk, ha a gyermekünk szó nélkül elfogadná, hogy nem kaphatja meg, amit szeretne. Reális elvárás ez? Felnőttként is azt szeretnénk majd, ha így reagálna? Egyébként nyugodtan mondhatjuk ilyenkor neki, hogy „én is szeretlek, kicsikém”, ha emellett azonban nem kapja meg, amiért hízeleg vagy műsír, akkor egy idő után felhagy ezzel a módszerrel. Nyilván vannak gyerekek, akik hamarabb, mások később. A kitartó gyerekekhez sajnos több türelem kell, de van egy jó hírem is: ők felnőttként is kitartóbbak lesznek.

Mi van akkor, ha a gyermekünk agresszív és esetleg ütni kezd?

– Ilyenkor egyértelműen meg kell állítani, meg kell fogni a kezét, és azt mondani, hogy „ne üss, nem szabad.” Nagyon fontos, hogy meg is kell akadályozni, nem elég csak mondani! El is vihetjük a helyszínről. Ez is egy tanulási folyamat és abszolút normális, az idegrendszeri és érzelmi fejlődés része, de okosan, határozottan, higgadtan kell kezelni. Ha mi is visszaütünk, akkor a gyermek megtanulja, hogy ez egy valid eszköz, amit az akarat érvényesítésére lehet használni. Ezekben a helyzetekben bizony fegyelmezettnek és kitartónak kell lenni, mert bizonyára többször elő fog jönni. A gyerekek mindent ismétlés útján tanulnak, és ha százszor kell nemet mondani, akkor százszor mondjunk nemet. Erre van egy bevett mondat a Pozitív Fegyelmezésben: „Szeretlek, és a válaszom nem.” Az a tapasztalat, hogy a gyerekek ilyen formában jobban elfogadják a tiltást. Persze nem mindig, ilyenkor marad a következetes kitartás.

A magyarázás, ok-okozat felállítása számít valamit?

– Egy pár szóban el lehet mondani, hogy mi miért van, de hosszas magyarázásba ne kezdjünk. Ezt a gyerekek egy feszült helyzetben meg se hallják. Egy kedves, de határozott mondattal többre megyünk. Hasznos, ha a mondat elején az együttérzésünket is kifejezzük. „Látom, hogy most nagyon csalódott vagy, amiért…, de ezt nem lehet.”

Hogyan áll a Pozitív Fegyelmezés a büntetéssel és a jutalmazással, mint nevelési eszközzel?

– Mindkettőt ellenzi. A büntetéssel az a gond, hogy habár rövid távon úgy tűnhet, működik, hosszabb távon a gyermek megtanulja, hogy a büntetést túl lehet élni. Éppen ezért mérlegelni fog, és lehet, hogy úgy dönt, inkább bevállalja a büntit. Emiatt egyre nagyobb büntetésekre lesz szükség, ami tönkreteszi a felelősségvállalást, a szülő-gyerek közti bizalmat, lázadáshoz, elkerüléshez, hazudozáshoz, bosszúhoz vezet. A jutalmazás pedig azért nem jó módszer, mert a motivációt öli meg, és annak az élményét, hogy valamit elvégeztem, és ettől jól érzem magam. Ha valamiért jutalmat adunk, azzal azt az üzenetet közvetítjük, hogy egyébként a gyereknek ez nem feladata. Gondoljunk például a jó jegyért vagy a takarításért adott zsebpénzre. Ha valami olyanért adunk pénzt, amiért mi is fizetünk, az egy más dolog. Mindig tegyük fel a kérdést magunknak, hogy nekünk mi a fontos? Mit akarunk ezzel tanítani neki?

Mi van, ha nem vagyunk következetesek? Mindent elrontottunk?

– Természetesen nem. Emberek vagyunk, nem tudunk mindig következetesek lenni. Az élet ilyen. Hibázni ér. Nekünk is és a gyereknek is. Fontos, hogy engedjük is meg neki, hogy hibázzon! Ebből rengeteget tanul, hiszen vannak természetes következmények is. Érdemes is hagyni, hogy ezeket megtapasztalja. Most persze nem arra gondolok, hogy hadd nyúlkáljon a konnektorba, de mondjuk ha nem akar vacsorázni, vagy nem akar pulcsit felvenni, annak nyugodtan kipróbálhatja a következményeit. Mindig jusson eszünkbe: az életre neveljük, hogy felelősséget tudjon vállalni a döntéseiért, hogy egyedül is boldogulni tudjon, miközben mi ott állunk a színfalak mögött, és ha szükség van ránk, segítünk.

Ezeket a cikkeket olvasta már?