csalad.hu - Pindroch Csaba: "A gyermekeim szívében szeretnék maradandót alkotni"
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Pindroch Csaba: "A gyermekeim szívében szeretnék maradandót alkotni"

Szöveg: Németh Szilvia, fotó: Förster Tamás
2020. jún. 17. 14:00
Interjúk

Bár Pindroch Csabát leginkább a filmvászonról és a színpadról ismerjük, karrierjének alakulása mellett azt is egyre nagyobb érdeklődés övezi, amit otthon épít. A színész a családdal, apasággal kapcsolatos személyes élményeiről, gondolatairól mesélt a csalad.hu-nak.

Pindroch Csaba nem retten meg a kétkezi munkától, ha kell, térkövez, magaságyást készít, vagy éppen utat épít, de ami még fontosabb, igyekszik mindent megtenni azért, hogy a családi élete nyugodt és kiegyensúlyozott lehessen. Feleségével, Verebes Linda színésznővel irigylésre méltó összhangban, távol a város zajától nevelik három gyermeküket, és azt sem bánnák, ha még hónapokig karanténban kellene maradniuk.

„Apa csak egy van.” Mit jelent ez az ön számára?

– Apának lenni, én azt gondolom, siker. A siker pedig boldogságot és felelősséget jelent. Azt, hogy melyik a nagyobb, nem tudom eldönteni. A siker nagyon sokféle lehet. Ha jól mondom el az esti mesét, vagy ha tudtam segíteni a tanulásban, az is siker, ahogy az is, ha mondjuk gyepesítek vagy megjavítok otthon valamit.

A szakmai és a magánéleti sikerek hogyan férnek meg egymás mellett az életében?

– A szakmai elismerések szubjektívek, az otthoniak meg objektívek. Mindkettő jól jön, de arra nagyon törekszem, hogy harmóniában legyenek egymással, a színészi egómat tudatosan igyekszem kordában tartani, hogy ne ragadjon el a családomtól. Az apaság számomra nem egy diploma, hanem egy iskola, folyamatosan dolgozni kell rajta, akárcsak a férjként való helytálláson.

Milyen kapcsolata volt gyermekként az édesapjával? Mit tanult tőle?

– Salgótarjánból származom, a felmenőim bányászok voltak, kőkemény emberek, a szívósságomat valószínűleg tőlük örököltem. Apám sokat dolgozott, és vannak szép emlékeim vele kapcsolatban. Egyszer elvitt a vidámparkba, ahol a negyedik kör dodzsem után sírtam, hogy hadd mehessek még. Apám ekkor észrevétlenül egy tízest dobott a földre, kvázi, mintha valaki elejtette volna, és szólt, hogy vegyem fel, és menjek még egyet. Ő elvileg nem adott volna már több pénzt ki a dodzsemezésre, de valójában mégis megtette. Ez a fajta szeretet működött és működik a mai napig közöttünk. A csúnya beszédet ki nem állhatta, és ez valahogy belém is ivódott, a tiszteletlenség nálam is kiveri a biztosítékot. A köszönésre kifejezetten háklis vagyok, ha valaki nem köszön vissza, azt nehezen viselem. Bár Vekerdy tanár úr szerint teljesen felesleges még ilyen kicsi korban, de én a gyerekeimet is igyekszem már most megtanítani arra, hogy kinek és hogyan illik köszönni egy adott szituációban. Ez valahogy nálam beragadt. Ahogy az az intelme is, hogy „fiam, a buta ember verekszik”. Van még valami, amivel nagy hatást gyakorolt rám. 65 éves kora körül sokat betegeskedett, rengeteg gyógyszert írtak fel neki az orvosok, de ő inkább az életmódváltást választotta. Az elmúlt 15 évben kitartóan, rendszeresen sportolt, még ma is naponta megcsinál száz fekvőtámaszt, esténként pedig iszik egy deci vörösbort, és hál’ Istennek, jól van.

Az édesapja hogyan élte, éli meg, hogy országosan ismert és elismert színész lett a fiából?

– Az esztergomi ferences gimnáziumot sem támogatta anno, és a színészet sem tetszett neki. Szerintem jobban örült volna, ha a nyomdokaiba lépek, egy sokkal biztosabb, kézzelfoghatóbb világ felé terelt volna inkább, bár ezt így soha nem mondta ki. Eleinte nem is nagyon foglalkozott a sikereimmel és a sikertelenségeimmel sem, aztán egyszer beült az egyik próbámra. A Tévedések vígjátékában az egyik főszerepet játszottam, ami iszonyatosan nagy fizikai és lelki megterheléssel járt. A végén apám elnézést kért, bevallotta, hogy fogalma sem volt, hogy ilyen kemény munkát végzek. Éreztem, hogy büszke rám. Annyit kért csak, hogy a nevemet ne változtassam meg, és ne mocskoljam be.

Az édesapján kívül voltak még a környezetében olyanok, akik a férfivé válása során nagy hatással voltak önre, a jellemének alakulására?

A férfivá érés és a modern kori apaság kérdéseit járja körül a csalad.hu a közelgő Apák napja alkalmából. Június 8-21. között interjúk, szakmai cikkek és személyes vallomások, blogok és vlogok foglalkoznak a fiúk és férfiak családban betöltött pótolhatatlan szerepével és kihívásaival.

– Az általános iskolai igazgatóm, a matektanárunk, Závodszky István gyakorolt rám jelentős hatást. Egy-két gesztusa, mondata örökre belém égett, egyszer még egy pofont is kaptam tőle. Emlékszem, papírgyűjtés volt az iskolában, és én szemfüles módon ráírtam a mások által összeszedett kötegekre is, hogy „Pindroch Csaba 6.c”. Természetesen nyertem. Ott, akkor ennek nem kerített nagy feneket az igazgató úr, de később behívatott az irodájába, és megfosztott a csalással szerzett nyereményemtől, nem utazhattam el a zánkai úttörőtáborba. Ez jó lecke volt arra, hogy a tetteinknek következményei vannak. Később Szabó József plébános, családi jóbarátunk protezsált be az esztergomi ferences gimnáziumba, ami mérföldkő volt az életemben, szinte mindent ott tanultam meg, ami a felnőtté váláshoz kellett. Mi az, hogy közösség, mi az, hogy tartás, csapatszellem, hívő emberség. A fizika tanárunknak, Vilmos atyának szintén sokat köszönhetek. Egyszer kisdolgozatot írtunk, és én, mint utóbb kiderült, a rossz válaszokat lemásoltam a szomszédomról. Vilmos atya ráírta, hogy „csalás, 1-es”. Persze kikértem magamnak, tagadtam, hogy csaltam volna. Ekkor megkérdezte tőlem, hogy szerintem hányast érdemelnék valójában. „Legalább 4-est” – válaszoltam én, erre ő kijavította az 1-est 4-esre. Nagyon szégyelltem magamat. Ezzel a szelíd, de igen hatásos módszerrel arra tanított az atya, hogy a tettünkért vállalni kell a felelősséget. Az osztályfőnökünkkel, Kapisztrán atyával viszont nem voltam jóban, a húszéves érettségi találkozónkra is rossz érzésekkel mentem, aztán ki is fakadtam, mire egy nagyon meglepő dolog történt. Mentegetőzés, hárítás helyett az atya bocsánatot kért. Egy számomra nagyhatalmú ember felvállalta, hogy ő is esendő, és akkor, ott hatalmasat nőtt a szememben, és egy pillanat alatt megértette velem, hogy mi is az a krisztusi út.

Milyen apja szeretne lenni a gyermekeinek? Mitől jó apa valaki ön szerint?

– Erre nem tudok válaszolni. Nem tudom, hogy mitől jó férj, jó színész vagy jó ember valaki, szerintem erre nincs tuti recept, de azt hiszem, hogy az alapja mindennek a szeretet. A legfontosabb, hogy a szeretetet ki merjük, ki tudjuk, és ki is akarjuk fejezni. Szerintem az is alap, hogy önálló individuumként kezeljük a gyerekeket, és próbáljunk ráhangolódni a kis rezgéseikre. Ez ugye nehéz, amikor pörögnek, hisztiznek, rengeteg türelem kell hozzájuk, az biztos, de megéri ezen dolgozni, azt tapasztalom.

40 évesen rájöttem, hogy ami igazán értékes, az nem a pénz, hanem az idő. Szerintem hihetetlenül fontos, hogy egy apa lehetőség szerint sok időt töltsön a családjával. Én ebből a szempontból szerencsésebb vagyok az apámnál, mert nekem van lehetőségem választani, hogy mennyi időt töltök munkával és mennyit a gyerekeimmel. Hogy jó apa vagyok-e, nem tudom, de törekszem rá. Ez a végén fog kiderülni abból, hogy hova kerülök, ki lesz velem, ha majd már pelenkázni kell.

Szigorú vagy inkább engedékeny szülő?

– Engedékeny vagyok. Nem mondom, hogy az asszony viseli otthon a nadrágot, de nem is szégyellem bevallani, hogy sok tekintetben Linda iránymutatásai, megérzései szerint alakítjuk a családi életünket. Hallgatok rá, bízom benne. Ő már akkor megmondta, hogy össze fogunk házasodni, és lesz három gyerekünk, amikor bennem jóformán még fel sem merült a családalapítás gondolata. Szerintem a nőknek van egy olyan intuíciós képességük, ami nekünk nincs. Erre hagyatkozom is, mert már többször bebizonyosodott, hogy megéri hallgatni a feleségemre. Nagyon biztonságos a tutaj, amin utazunk, és a szél is jó irányba visz minket, kegyes hozzánk a Jóisten.

Van, hogy „elbukik”, hogy hibázik apaként?

– Persze, de nem szégyellek bocsánatot kérni, ha türelmetlen vagyok a gyerekeimmel. A feleségem ezen a téren is az őrangyalom: amikor nálam már elszakad a cérna, és felemelem a hangomat, megfogja a kezem, a szemembe néz, és csak annyit kér, hogy ezt ne, és ez nagy segítség. Természetesen nálunk is vannak viták. Láttak, hallottak már a gyerekek minket is veszekedni, de aztán megbékélni is, és szerintem ez fontosabb annál, minthogy elfojtsuk az érzéseinket csak azért, hogy a gyerekek nehogy sérüljenek.

Hogyan oldják meg a munka-magánélet-„énidő” összehangolását?

– Viszonylag jól szerintem. Bár én vagyok a kenyérkereső alapvetően, Linda pedig a gyerekek körüli teendőket viszi, igyekszem odafigyelni arra, hogy neki is legyen lehetősége játszani, csinálni mást is az otthoni teendők mellett. Igazi csapatjáték a miénk, a „Segítség, megnősültem” című önálló estemnek is a feleségem a producere, és nagyon jól működik a közös munka. 9 éve játszunk együtt a Mr. és Mrs.-ben is, ami nekünk egy csoda, valódi „énidő”, „miidő”, utazás egy másik dimenzióba. Nincs is nagyon szükségünk ezen felül csak magunkban vagy a barátokkal lenni, otthon, ötösben érezzük magunkat a legjobban.

Hogyan élték meg a vírushelyzet miatti, két és fél hónapig tartó összezártságot, és azt, hogy törölték az összes előadásukat?

– Számunkra a karantén maga volt a csoda. A távoktatás némiképp beárnyékolta ezt az idillt, de már itt a nyári szünet. A gyerekeknek szerencsére a kertben van lehetőségük szaladgálni, sokat játszunk, kertészkedünk együtt. Mi tényleg komolyan vettük a „maradj otthon” felszólítást, de egyáltalán nem esett nehezünkre. Sokat dolgoztunk előtte, így most a Jóisten segítségével lehetőségünk van csak egymásra figyelni, és ez nagyon jó. El tudnám viselni ezt az állapotot még nagyon sokáig.

A fiúk és férfiak szerepével, illetve kihívásaival kapcsolatos közös gondolkodásra hívjuk olvasóinkat június 17-18-án. Az online konferencia első napján 17.00 órától Bese Gergő atya, majd Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója osztja meg gondolatait. Június 18-án 17.00 órától Dr. Császár-Nagy Noémi klinikai szakpszichológus tart előadást az apahiányos társadalomról, majd Léder László, az Apa Akadémia alapítója beszél a modern kori apaság kihívásairól. Az online konferenciára itt regisztrálhat.