Amikor éppen nem a Sztárban Sztár mesterszékében ülök, folyamatosan ezt hallom a fejemben, és félelemmel vegyes izgalommal gondolok az előttünk álló hetekre. Mondjuk a zümmög száz bogár része kifejezetten nem megnyugtató, de ezt majd mindjárt kifejtem.  

Szóval képzeljétek, először megyünk nyaralni Hannikámmal, és úgy várom, mint anno a mikulást… és egyben úgy félek tőle – hogy a példámnál maradjak –, mint a krampusztól. Biztos azt gondoljátok, hogy az alábbi sorokban majd hosszasan részletezem, milyen tengerparti, pálmafás csodanyaralást terveztünk, de azt várhatjátok!  

A Krauszommal ugyanis úgy döntöttünk, hogy a család a Balatonra megy nyaralni. Nekem a legszebb hely a világon, és számomra a legnagyobb öröm, ha Hanninak meg tudom majd mutatni gyermekkorom legcsodásabb emlékeinek helyszíneit. Alig várom, hogy iszapvárat csurgassunk, hogy jól „belángosozzunk”, természetesen sajtos-tejfölöset, ahogy illik. Közvetlenül ezután rákontrázzunk egy jól megsózott csemegekukoricával. Tudjátok, amikor a könyökötökön folyik a sós lé, de nem számít, mert ez a Balaton. És ha még bírjuk, akkor egy jégkrémmel még feltesszük a pontot arra a bizonyos í-re. Közben nyilván már előre azon jár az ember lányának az esze, hogy meglesz ennek a böjtje (szó szerint), de most még ez sem számít, mert eeeez aaaa Baaaalaaatoooon.  

Szóval Hannikám megismeri a magyar tengert, amiben életében először fürdik majd, beleszippant a naptejjel keveredett, hekkes sültkrumpli-illatba, megtapasztalja a füredi nyüzsgést, az esti fényeket, az ajándékos bódékat, ahol tulajdonképpen ugyanazokat árulják, mégis mindenhol vásárolni akar valami teljesen felesleges dolgot az ember (pláne egy gyerek), és reményeim szerint olyan jóízűen tud majd aludni egy-egy ilyen eseménydús nap után, mint én anno, a fűzfa árnyékában, a szivaccsal bélelt, kicsit rozsdásodó hintaágyban.  

Már gondolatban látom a kérdőjelet sokatok arcán, hogy „akkor mitől fél már megint ez a Tóth Gabi, hiszen a Balaton aztán tényleg a saját közege?” Elmondom, miért vagyok mégis egy kicsit ideges a nyaralás miatt.  

Először is ott van ugyebár a víz. A Balaton csodálatos, lélegzetelállító és mágikus, de egyben pont olyan szeszélyes és öntörvényű. Ott aztán tényleg elég egy pillanat figyelemvesztés, és baj lehet. Egy barátnőm egyszer állt a kisfia mellett, aki éppen mászott fel az elefánt alakú csúszda három lépcsőfokán, és egy centire a gyerekétől lehajolt, hogy vizet szívjon a fia vízipisztolyába. Mire felnézett, már nem volt a csúszdán a gyerek. A víz ugyan csak térdig ért azon a helyen, de teljesen fel volt kavarodva, így beláthatatlan volt. Szegény barátnőm éveknek tűnő másodpercekig kiabálta fejhangon a fia nevét, már teljes pánikban, amikor meglátta a gyerek fejbúbját a két méterrel távolabb lévő csúszdán. Addigra lepergett előtte az élete, és mi tagadás, elmondása szerint az emberek nem nagyon mozdították a fülük boltját sem. Ebbe most nem is akarok belemenni, de nem tudom elképzelni, hogy már csak szülői együttérzésből, ne segítenék ilyenkor rögtön egy kétségbeesett szülőtársamnak. Na mindegy, szóval ez az egyik félelmem. Mármint, hogy a tömegben elég egy szempillantás, és elveszítem Hannit szem elől.  

A másik – erre utaltam a blog elején a dalnál –, a zümmögő bogarak. Hogy szűkítsük a kört, a darazsak. Én allergiás vagyok a csípésükre, de nem tudom, hogy Hanni ezt örökölte-e. Egyáltalán ezt lehet örökölni? Emlékszem, hogy már kitértem erre egy korábbi blogban, de azért a Balatonnál fokozottan fennáll a darázscsípés veszélye. Szóval ez is egy jogos para szerintem. A múltkor akkorára nőtt egy szúnyogcsípés Hannikámon, mint egy dió. És még ennél is nagyobb piros „udvara” volt. Nem győztem küldeni a fotókat a gyerekorvosunknak minden létező szögből. Mondta, hogy sajnos mostanában ez már nem számít újdonságnak, ne ijedjek meg, majd elmúlik. Tényleg elmúlt, de nagyon ijesztő volt, hogy ilyen mutáns szúnyogok csíphetik meg az én tökéletes gyerekemet. Mit csíphetik? Ez már nem is csípés, hanem harapás.... 

És a felsorolás végére hagytam a találós kérdésemet: ti kenitek a gyereket naptejjel, vagy UV szűrős ruhát adtok rá? Vagy mindkettőt? A lányom tőlem örökölte a tejfehér bőrét és nagyon szeretném megóvni. A probléma az, hogy rengeteg dolgot lehet olvasni a krémekről pro és kontra és én elvesztem a rengeteg információban. Tehát most is hálás lennék pár tanácsért.  

Szóval a forgatások miatt sokat voltam most távol Hannitól, és bár napokról, nem hetekről beszélünk, így is érzem a lányom „bosszúját”. Hiányzik, hogy minőségi időt tudjak megint vele tölteni, mert ezek alatt a napok alatt is rengeteget fejlődött és tanult anyósomék szerető kezei között. Minden alkalommal, amikor tőlük hazajön, annyi új dolgot mutat, hogy csak ámulok-bámulok. Nélkülük nem tudom, hogyan csináltam volna végig az elmúlt időszakot. Egy-egy ilyen forgatási periódus elég húzós tud lenni, és fontos, hogy a gyermekemet a legnagyobb biztonságban tudjam. Sokszor mondtam már, de ezt nem lehet eleget.  Kimondhatatlanul hálás vagyok a Krauszom családjáért a Jóistennek! Tényleg nem tudom elégszer hangsúlyozni, milyen megnyugvás, hogy ilyen óvó, szerető és tanító hátteret tudnak adni az én szemem fényének.  

Drága Gábor papi és Zsuzsi mami! NAGYON KÖSZÖNÖM, hogy vagytok nekünk! 

És nektek, kedves apukák, boldog Apák napját!