Novák Katalin: "Nem megváltoztatni szeretnénk a fiatalokat" - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Novák Katalin: "Nem megváltoztatni szeretnénk a fiatalokat"

Szabad Föld
2021. szept. 20. 13:39
Családban élni jó

Nem megváltoztatni szeretnénk a fiatalokat, pusztán segíteni őket a család melletti döntésükben - nyilatkozta a Szabad Földnek adott interjújában Novák Katalin családokért felelős miniszter.

– Bár a mai fiatalok kezdetben házasságról és két gyermekről álmodoznak, sok esetben mégsem kötnek házasságot, és gyermekeik sem lesznek. Ha igen, akkor is egy gyermeket vállalnak. Ez az, ami hosszú távon a népesség fogyásához vezet Magyarországon és a világ számos országában. Ezt a tendenciát szerettük volna visszafordítani, hogy újra gyarapodjunk, és fiatalodjon a nemzetünk. Ennek a törekvésnek már látszanak az eredményei, hiszen 11 éve családközpontú kormányzást folytatunk. Egyre bátrabban mondanak az új életre igent a fiatalok, s egyre fiatalabb életkorban mernek családot alapítani, gyermeket, több gyermeket vállalni – fogalmazott a miniszter a Szabad Földnek adott interjúban.

Arra a kérdésre, hogy hogyan sikerül megváltoztatni a fiatalabb generáció gondolkodását, Novák Katalin úgy fogalmazott: "Nem megváltoztatni szeretnénk a fiatalokat, pusztán segíteni őket a család melletti döntésükben. A tervezett és a ténylegesen megszületett gyermekek száma között nagy a különbség. Ez Magyarországon is komoly problémát jelentett, európai szinten is rosszul teljesítettünk. Ebben már sikerült előrelépnünk. Mi a vágyott gyermekek megszületését támogatjuk."

– Azt szeretnénk, hogy ha egy pár gyermeket, gyermekeket tervez, ne anyagi okokból hiúsuljon meg a családalapításuk. Ehhez az eszköz az, hogy a családalapítással és a gyermekneveléssel járó anyagi terhekből minél többet leveszünk a fiatalok válláról. Családközpontú az adópolitikánk, és a gyermekneveléssel járó költségeket is enyhítjük például az ingyen tankönyvekkel, az ingyenes gyermekétkezéssel és Erzsébet-táborokkal – sorolta a családokért felelős miniszter.

Több a házasság, alacsony a válások aránya

– Bízunk abban, hogy egyre stabilabbak a párkapcsolatok. Megduplázódott a házasságkötések száma, a válásoké pedig hatvan éve nem volt ilyen alacsony. Azért tartom ezt biztató jelnek, mert a házasság a gyermekvállalás előszobája. Jellemzően azért kötnek házasságot a fiatalok, mert szeretnének gyermekeket, vagy már van közös gyermekük, s a kapcsolatot szeretnék megerősíteni egy házasságkötéssel. A házasságkötések számának növekedése bizalom a jövő iránt, és értékrendbeli kérdés is: ismét nagyobb értéke van most, mint 10-15 évvel ezelőtt – vélekedik Novák Katalin.

Hozzátette: "egyébként a válások számának csökkenése önmagán túlmutató jelentőségű. A válások nagyon sokszor pénzhiányra is visszavezethetők, például egy félbeszakadt építkezés miatt olyan válsághelyzetek jelentkeznek, amelyeket nehéz orvosolni. Az, hogy a családtámogatások emelkednek, hogy otthonteremtési, otthonfelújítási támogatásokat adunk, mind segíthet abban, hogy a pénzhiány ne vezessen egy kapcsolat megromlásához."

A vidéki élet és a tehetség támogatása

A családtámogatások segítették a vidéki életet is: a Falusi CSOK bevezetése, a kistelepüléseken a mini- vagy a családi bölcsődék létrehozásának támogatása, a helyi boltok megerősítése reményeink szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy néhány év vagy évtized alatt ismét legyen egy olyan vidéki magyarság, amely a falvakban elégedetten él – fogalmazott Novák Katalin.

A tehetséggondozással kapcsolatban úgy fogalmazott: "Aki tehetségbarát módon gondolkozik, az a következő generáció­ban látja a jövőt, és tudja azt, hogy Magyarország egyik legnagyobb erőforrása a kiművelt emberfő. Ezért is van a világon egyedülálló módon nálunk Nemzeti Tehetség program, amely jövőre már 4,4 milliárd forintos támogatással működik, s évente 350 ezer tehetséges fiatalt támogat."

(fotó: Förster Tamás)