– Ilyenkor nagyon feldobódott az ember, amikor túl van egy utcai futóversenyen, nem is nagyon érzem azt, hogy tíz kilométert futottam, pedig a saját egyéni csúcsomat is sikerült megdönteni. Az volt a cél, hogy 55 percen belül fussam - nyilatkozta az államtitkár a Kossuth Rádiónak.

Elmondta, hogy szenvedélyes futó és az utcai futóversenyekre is igyekszik időről időre eljárni.

– Már egy maraton is mögöttem van, de nem a maraton a lényeg. Az a lényeg, hogy kezdjen el mindenki valamennyit mozogni. Én a futást azért ajánlom jó szívvel, mert szinte semmi nem kell hozzá. Ötszáz méterrel elkezdi valaki és abból olyan távok lehetnek, amelyekkel már sokat tehetünk az egészségünkért is és meg tudjuk előzni a betegségeket ezen keresztül is - tette hozzá.

Mint utalt rá, a futás azért is praktikus sporttevékenység, mert bármilyen időben, évszakban és napszakban lehet csinálni.

– Délután jövök vissza a családdal, nyolc kilométeres távot fogok futni, ők pedig egy 4x2 kilométeres váltóban csatlakoznak hozzám. Szeretném, ha ők is megtapasztalhatnák azt az élményt, amikor a végén egy érmet akasztanak a nyakukba, amikor látják, hogy mennyi ember mozog együtt - folytatta.

Novák Katalin arra biztatta az embereket, hogy akár szurkolni is menjenek ki az ilyen eseményekre, mert lehet, hogy akkor a következő versenyen már indulnak is.

A 34. Spar Budapest Maratonra a két nap alatt összesen több mint harmincezer résztvevőt várnak a szervezők. A 10 kilométeres futás után a szombat elsősorban a családoké, többek között minimaraton, sulifutamok, a családi futás és az esélyegyenlőségi futam szerepel a programban. Vasárnap 9 órakor indulnak a maratonisták és egy 30 kilométeres táv is található a kínálatban. A rajt és a cél a Pázmány Péter sétányon, az ELTE Lágymányosi Campus előtti szakaszon van.


(Fotó: MTI/Mohai Balázs)