Snétberger Ferenc gitárművész akkor kérte meg, hogy dolgozzon vele a fiatal roma zenészeket támogató alapítványánál. Később Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Nemzeti Tehetség Központ irányítását bízta rá. Nemrég 4 ország 7 előadója egy nemzetközi online konferencián mutatta be a divaton, designon keresztül a roma tehetségeket, kiemelve a projektek üzleti fenntarthatósági oldalát és társadalmi hasznosságát.

„Lemerült a note-book-om, nem tudok dolgozni, pedig holnapra határidős munkám van, éhes vagyok, de fogyókúrázom, így nem ehetek, nem jutnak eszembe az angol szavak és tökhülyének érzem magam, erre megnézem a facebook-om és van itt ez a rengeteg dicséret, kedvesség régi barátoktól és elmúlt minden gyíkom, csak mosolygok és boldog vagyok!” Így szól rövidítve az egyik reakciója, miután az egyik mosolygós képét dicsérik ismerősei a közösségi oldalon. Mindig ilyen fontos szerep jut a barátoknak a mindennapokban?

– Az élet az emberekről szól. Sokkal kevesebbek vagyunk, ha nincsenek megfelelő emberi, társas kapcsolataink. Hiába vagyunk sikeresek a munkában, azt valakinek el kell mondani, valakivel meg kell osztani. Van egy nagyon kedves barátom, aki egyedül járta a világot. Mindenhova eljutott, járt Ausztráliában, Brazíliában, felsorolni sem lehet, hogy hol még. Azt mondta nekem, „tudod az borzasztó, hogy amikor ott állok az Iguazúnál (Iguazú-vízesés az Iguazú folyón található Argentína és Brazília határán, az Iguazú Nemzeti Park területén – a szerk.), nincs kihez odafordulnom, és azt mondani, hogy ugye milyen gyönyörű?” Szerintem ebben minden benne van.

A Nemzeti Tehetség Központtal megkeresik, segítik a tehetségeket, hogy aztán a kudarcokban és a sikerekben is együtt legyenek.

– Igen, tényleg fontos az együttlét, így a munka miatt nagyon sok ember, elképesztő tehetségek, kiváló kollégák vesznek körül.

Meglepte az új munkája során, hogy milyen sok kiemelkedő fiatal van az országban?

– Korábban évekig dolgoztam a Snétberger Tehetség Központban. Tehát a zenei tehetségekről volt már fogalmam. Az viszont még ma is meg tud lepni, hogy egy-egy kimagasló csoporton belül is mennyi mélytehetségű fiatal van.

Van kedvence?

– Többen is. Az egyik egy szlovákiai magyar származású roma fiú, Farkas Zsolti. Neki köszönhetem, hogy a snétbergeresek befogadtak, és nekem ott helyem lett. Zsolti egy igazi világító tehetség. Kedves, segítőkész, fantasztikus fiú, aki csak a jót akarja mindenkinek, közben elképesztő eredményeket ér el. Évente három fiatalt vesznek fel a Zeneakadémia jazz-zongora szakirányára. Ő lett az egyik, miután végigcsinálta a Snétberger Központ összes programját. Mára elvégezte az alapszakot, most megy masterre, közben zenei segítő lett a snétbergeresek között, egyre többet tanít, egyre komolyabban veszi nemcsak a zenét, hanem a pedagógia és az emberi példamutatás fontosságát is. De a Stipendium Peregrinum ösztöndíj kapcsán is sok diákkal találkozom. A cambridge-i diákok olyan élettel töltik meg a Hungarian society-t, olyan fantasztikus dolgokat tesznek a diáktársaikért, hogy csak becsülni lehet érte őket. Óriási elszántsággal tanulnak, dolgoznak és vállalnak önkéntes feladatokat. Az egyik fiú azt mondta, minél többet dolgozik, annál több dologra van ideje.

Hogyan és ki lehet a Nemzeti Tehetség Központ ösztöndíjasa?

– Pályázatok alapján dolgozunk. Ezeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízása alapján az EMET (Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – a szerk.) írja ki, emellett vannak uniós programjaink is. Mi bonyolítjuk a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramot, vannak NFTÖ (Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj) ösztöndíjasoknak alumni programjaink, és a Minősített Tehetséggondozó Műhelyek fiataljait is támogatjuk mentorálással vagy akár közvetlen ösztöndíjjal is. Emellett a nagy átfogó pályázati forrásokat is a Nemzeti Tehetség Program keretein belül lehet elérni.

Milyen segítségre számíthatnak a nyertesek?

– Az az adott pályázattól függ. Jelentkezhetnek magánszemélyek, intézmények, civil szervezetek. Van sport-, művészeti-, tudományos-, technikai pályázati lehetőség határon innen és határon túl. Minden egyes program maga alakítja ki, hogy kiket vesz fel, milyen korosztállyal dolgozik és miben segít. A központ legújabb programja a már említett Stipendium Peregrinum, amiben a jelentkezők közül éppen most választjuk ki a nyerteseket. Ez egy nagyon komoly folyamat. A programra azok a diákok jelentkezhettek, akik a világ legrangosabb egyetemeire felvételiznek. A listát nemzetközileg elismert rangsorok alapján állítottuk össze, így jelöltük meg a 66 intézményt. Aki ezek közül bármelyikbe felvételt nyert, a hozzánk leadott pályázatában pedig megindokolta, hogy miért szeretné, hogy őt támogassuk, miért gondolja, hogy a kint megszerzett tudása Magyarország számára is hasznos lehet, sok pénzt, valós támogatást nyerhet el. Ennek feltétele az is, hogy videóüzenetben mutassa be magát és egy nagyon részletes költségtervvel mutassa be, mire használná az összeget. Aki meggyőz minket, illetve a bírálókat, akár a tanulmánya teljes összegét, beleértve a kiutazást, a megélhetést, a lakhatást, a tandíjat, a tankönyveket és két konferencián való részvételét is fedezheti az ösztöndíjból.

Népszerű a program?

– Nagyon. Nem gondoltuk, hogy ilyen sokan jelentkeznek. Ez azt mutatja, mennyire sok fiatal tudása elég arra, hogy a világ legrangosabb egyetemeire eljuthasson. Most legalább 140 diákról tudjuk, hogy elindulnának. Mi 18 fiatalt támogathatunk a bírálók döntése alapján.

Beszéltünk már a Snétberger Központról, amely éppen most nyári tábort tart.

– Nem tábort, hanem kurzust. Azért kurzus és nem tábor, mert a felsőörsi helyszínen nagyon intenzív, kemény munka folyik. Reggel 9-kor kezdik a srácok a tanulást, elméleti és gyakorlati főtárgyórákon vesznek részt, és emellett tanulószobára is jár, aki esetleg rosszabbul teljesített évközben az iskolában. Este 7-ig tartanak a foglalkozások, utána kezdődnek a próbák vagy a kiskoncertek. Itt minőségi szintet ugrik a gyerekek tudása, az óvó, védő, meleg, családias zenei közegben minden a zenéről szól. A tantermeket is zeneszerzőkről, énekesekről, hangszeresekről neveztük el.

Például?

– Van például Beethoven, Liszt, Kodály, Bartók terem. A zenei ízlése alapján mindenki kiválaszthatja, hol tanulna, gyakorolna szívesen. Még a wifi-jelszó is a zenéhez kapcsolódik.

Ha a saját életéből kellene egy inspiráló embert megneveznie, ki lenne az?

– Ketten is vannak, az egyik az édesapám. Ő nevelte belém a munka becsületét. Nálunk az volt a divat, hogy a gyerekeknek segíteniük kellett. Gazdálkodó családból jövök, a mezőgazdasági munkában is megálltam, megállom a helyem. Óriási családom van, az apám fogja össze a 75 fős csapatot. Évente egyszer van egy Lantos-találkozó, ott mindig mindenki elmondja, hogy kivel mi történt. Apámtól tanultam, hogy az emberek, a kapcsolatok mennyire fontosak. Ő egyébként agrármérnök, tsz-elnökhelyettes volt. Az értekezleteken röviden beszámolt a búzahelyzetről, de utána mindig a dolgozók érdemeiről beszélt. Ma is 46 emberről gondoskodik, még mindig céget vezet 75 évesen. A másik ilyen ember a főnököm volt az Általános Értékforgalmi Bankban. Megdet Rahimkulov elnök azt mondta nekem, hogy figyelnem kell az embereket, vegyem észre, kiben mi rejlik. Amikor felvett vezető jogtanácsosnak, azt mondta, hogy másfél éven belül vezérigazgató leszek. Naná, hogy nem hittem el.

És lett?

– Igen. Másfél éven belül. Tőle tanultam meg azt is, hogy egy jó vezető átlagos emberekkel átlagon felüli eredményeket is elérhet. Meg azt, hogy egy átlagos ember munkája meghatározó abban, hogy átlagon felüli tervek valósuljanak meg. A tehetséges gyermeket nevelő családoknál is ezt látom. Fantasztikus a szülők munkája. Elképesztő, hihetetlen erőket képesek mozgósítani azért, hogy a gyermekeik többet, jobbat érjenek el, mint ők, hogy a tehetségük tényleg kibontakozhasson. A tehetségek gondozásához erő, elszántság, akarat és bátorság kell. Mi itt ugyanezt valljuk, és abban hiszünk, hogy a tehetséges ember a tehetségét kibontakoztatva önmagát boldogabbá, a környezetét pedig gazdagabbá teszi. Ezért jó befektetés a tehetség.