csalad.hu - Kinyitni a világot a gyerekeknek – a Z generáció szinkrontolmácsa
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!
Kinyitni a világot a gyerekeknek – a Z generáció szinkrontolmácsa
Békési Erika
2020. febr. 27. 6:00
Kamasz a családban
Maradandót és értéket alkotni – sokan vágyunk erre, de keveseknek sikerül. Braczkó Szilvia három éve olyan úton indult el, ahol idáig kevesen jártak: egy kamaszoknak szóló online magazint talált ki. Az újság azóta él és virágzik, több tucat fiatal dolgozik benne, többszázezren pedig olvassák.

– A 10 éves kisfiam szeretett volna egy okostelefont. Mivel én kiskorban alapvetően nem támogatom a túlzott kütyühasználatot, azt mondtam neki, hogy ez még korai.

Mindketten érveltünk, aztán feltette a kérdést: „na jó, de legalább egy gyerekújságot olvashatok a telefonon?” Igazából innen indult az ötlet, mert akkor rögtön éreztem, hogy ez egy jogos igény a gyerekem részéről. Elkezdtem internetes gyerekmagazinokat keresgélni, de semmi olyat nem találtam, amire azt mondtam volna, hogy ezt szívesen a kezébe adnám. A férjemmel angol nyelvterületen is körülnéztünk, láttunk nagyon jó kezdeményezéseket, de egyik sem volt az igazi. Onnantól kezdve annyit gondolkodtam és beszéltem erről, hogy a férjem azt mondta: „Hiszen éppen kihívást keresel, csináld meg a szerinted tökéletes magazint!” Tudta, hogy nem kifejezetten a pénzkeresésre vágyom, hanem valami olyat szeretnék létrehozni, amivel értéket teremtek – hát innen indult az újság. Pár hónapon belül összeraktam egy szakmai csapatot, képregényrajzolótól gyermekpszichológuson át etikett szakértőig ma is széles a skála. Még a korábban hírműsorok készítésével foglalkozó testvérem is csatlakozott, annak ellenére, hogy közel másfél évtizede hátat fordított a médiának. Velük, és hét lelkes gyerekkel 2017 szeptemberében elindult a kidsnews.

Miben más ez, mint a többi száz meg száz internetes felület?

„az első internetes élményekből alakul ki a fiatal digitális immunrendszere”

– A kamaszokhoz szóló magazin az értékes tartalom mellett biztonságos felület kell, hogy legyen, ahol se tolakodó reklámokkal, se nehéz tartalmakkal nem találkozik a gyermek, és nincsenek benne kisarkított, eltúlzott, szenzációhajhász dolgok. Fontos tényezők ezek, hiszen ezekből az első internetes élményekből alakul ki a fiatal digitális immunrendszere! Az ő későbbi, felnőttkori hírfogyasztása indul el ilyenkor, és jó, ha nem csupán a közösségi oldalakról tájékozódik a hírekkel kapcsolatban.

Azt mondtad, hogy egy kicsit úgy érzed magad, mintha a magazin segítségével a Z generáció szinkrontolmácsa lennél…

– Azt gondolom, értem a nyelvüket, és a felnőttekét is. Ma sokan foglalkoznak azzal, hogy közelítsék a generációs gap-eket, közben a tudósok találtak magyarázatot arra is, hogy az emlékeink hogyan vernek át minket a fiatalkorunkkal kapcsolatban... Borzasztóan nehéz tininek lenni ebben az iszonyúan durva technikai társadalomban, ahol egyfajta linkvadászat oltárán feláldozva szapuljuk a fiatal generációt. Persze mindig is szapultuk – már az ókorban is! –, de ennek nem volt ekkora platformja. Az a baj, hogy az előítéleteket sokan gondolkodás nélkül elhiszik, miközben vannak a környezetükben remek fiatalok, akik próbálnak párbeszédet indítani, de sokszor csukott fülekre találnak. Ez persze fordítva is igaz, így nehéz a feladat, mert a generációk másképp nevelkedtek és különbözőképp gondolkodnak.

„soha nem volt ilyen bizonytalan dolog szülőnek lenni”

Az egyik legnagyobb probléma szerintem az, hogy nálunk oktatottabb és tájékozottabb szülői generáció nem volt még, éppen ezért soha nem volt ilyen bizonytalan dolog szülőnek lenni… A mindenki által elérhető szakkönyvek és cikkek dömpingje nyomán egymásnak ellentmondó tanácsokat próbálunk összehangolni, és egyre bizonytalanabbak vagyunk, jól csináljuk-e egyáltalán. Viszont ebből a tapasztalatból levonhatnánk olyan következtetéseket, amiket az elődeink nem tudtak megtenni. Miért nem használjuk ki ezt a lehetőséget? Nem szeretjük, hogy a fiataljaink kételkednek és mindent megkérdőjeleznek, pedig tudnunk kéne, hogy ez a fejlődés útja. Hogy ez nem egy személyes harc velünk szemben, hanem egy normális evolúciós fejlődés. A tudást átadni a gyermekünknek évezredes hagyomány, de neki van a világról egy olyan plusz aspektusa, ami alapján megkérdőjelezi az én tudásomat – ez nem szabad, hogy számunkra baj legyen! Arra bátorítok minden szülőt, hogy a gyerekeknek ezt a fajta viselkedését ne utasítsuk el, hanem támogassuk! Fogadjuk el, hogy ők sokkal gyorsabban föl tudják venni a versenyt a világgal – hát nyissunk erre! Fontos, hogy adjuk nekik oda a tapasztalatainkat, de ne próbáljuk leuralni őket. Kell az együttműködés!

Ezeket legtöbben tudjuk, közben mégis nehéz kilépni a berögzött szülő-gyerek felállásból…

Jelszó: „hiszek benned!”

– Ha nem hatalmi szóval akarunk mindent megmagyarázni, hanem kinyitjuk a gyerekeknek a világot, akkor megváltozhat a kapcsolat. Ne azt mondjuk, hogy „hidd el, van gravitáció!”, hanem mutassuk meg nekik! „Nézd! Ha elengedem a tárgyat, le fog esni…” Hinni kell abban, hogy a gyerekeink a mi utasításaink nélkül is el fognak jutni egy helyes következtetésre, ha mi pozitív, támogató hozzáállással hagyjuk ezt. Jelszó: „hiszek benned!” A gyerekek számára inspiráló, ha ők szerezhetnek tapasztalatot egy támogató felnőttel a háttérben, magabiztosan. Így kialakul a bizalmi kapcsolat, és később, ha a gyermek hülyeséget csinál, bajba kerül, vagy éppen valamiért nagyon boldog lesz, merni fog hibázni, és tud a felnőtthöz fordulni, hiszen végig ott vannak a pozitív visszacsatolások.

Ha nyitottak vagyunk, a gyerek hajlandó tőlünk tanulni, és érdemesnek tart minket a vitára is, ez elképesztő szárnyakat ad neki! Nálunk a szerkesztőségben szinte nincs olyan nap, amikor mi felnőttek ne néznénk össze a gyerekeink újabb ötlete nyomán, hogy „gyerekek, még mit nem?” Aztán megvitatjuk, és közösen rájövünk, hogy mi a jó döntés – néha nekik lesz igazuk, máskor nekünk, de közös megelégedéssel zárjuk le a témát. Szeretem, hogy mernek kezdeményezni, témákat javasolni és kérdezni, ez mind az ő fejlődésüket szolgálja, közben azt jelzi, hogy mi, felnőttek partnerek vagyunk számukra.

Milyenek a mindennapok a kidsnews-ban a közel negyven fiatallal?

– Nyitott személyiség vagyok és támogató alkat, hiszek a körülöttem lévő emberekben. Vekerdy Tamás mondta, „a világ mindig arra ösztönöz, hogy váljak pesszimistává, de nem vagyok hajlandó az optimizmusomat feladni.” Valahogy én is így vagyok ezzel! Nyilván a velem dolgozó fiatalok és a kidsnews megerősített ebben, mert nagyon jó tapasztalataim vannak. Amikor annak idején elkezdtem a magazin ötletével házalni, nagyon sokan lehülyéztek és kioktattak, hogy a mai fiatalok nem fognak olvasni, hogy egyáltalán nem érdekli őket semmi – ezeket megcáfolja a magazin olvasottsága. A tények azt mutatják, hogy érdemes volt hinni a gyerekekben: lelkesek és intelligensek a nálunk dolgozó fiatalok. Amiben nem átlagosak, az a bizalom és a szeretet, amit otthon kapnak. Ilyen biztos háttérrel ők mindenre képesek, és feladatuknak érzik, hogy megváltoztassák a világot, mert szerintük másképp nem érdemes gondolkodni. Ez nagyon jellemző rájuk! De a Z generáció szapulása közben arról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy hatalmas súly van a vállukon: klímapánik, bizonytalan családi helyzetek – komoly aggódnivalók, amikkel meg kell küzdeniük.

Különleges lehetőség is adódott nektek: a világ első számú tudományos színpadán álltál együtt öt fiataloddal…

– Egy szokásos megbeszélésünkön azon gondolkoztuk, hogyan tegyük népszerűvé az oldalt, hogyan jussunk el a fiatalokhoz. Aztán az egyik diák szerkesztőlánynak támadt egy ötlete: „menjünk el a Ted-re!” Hát én akkor mosolyogtam egyet, merthogy mit is keresnénk mi ezen a rangos tudományos fórumon, aztán néhány nap múlva valamiért belebotlottam egy hirdetésbe: a Tedex Danubiára kerestek jelentkezőket… Nem tudtam mást tenni, mondtam a gyerekeknek, hogy ha tényleg szeretnék, készítsük el az egyperces videós ajánlásunkat, amivel jelentkezhetünk, aztán utánunk a vízözön! A Margitszigeten összeraktuk a videót, ami arról szólt, hogy szerintünk érték, amit mi képviselünk. A Tedesek úgy gondolták, hogy ez valóban fontos téma, így elkezdődött a többhetes komoly felkészülés, tanulás és gyakorlás. Mi egy különleges csavar voltunk a sok komoly előadás után, picit provokatív üzenettel a mai a fiatalokról.

Büszke lehettél!

– Igen, az voltam, de a legnagyobb büszkeség – és felelősség! – számomra az, hogy képesek vagyunk működtetni a magazint már majdnem három éve… Amikor azt látom, hogy 1,3 millió olvasót azonosít a szerverparkunk, akkor azt gondolom, hogy tényleg valami olyat csinálunk, ami érték, és egyáltalán nem szabad leírni a mai fiatalokat. Eszelősen jó érzés, hogy a velünk dolgozó gyerekek útját segíthetem, még ha nem is az én érdemem az ő ügyességük, hanem az övéké és a szüleiké. A múltkor a piacon találkoztam két iskolással, akik felismertek, és azt mondták, hogy „elég menő az újság, jók vagytok!” – hát ez igazi elismerés volt számomra! De a Kopp-Skrabski díjra való jelölés is az, hiszen mérhetetlenül tiszteletre méltó az az értékrend, amit a két alapító képvisel. Persze ezek után sem dőlhetünk hátra, van még feladatunk bőven, de azt hiszem, jó úton járunk.

És mi a helyzet otthon? Anyaként meg tudod valósítani mindazt, amit a kidsnews-sal üzensz a világnak?

„nem a kütyük jelentik a problémát, hanem az, ha ezeket babysitternek tekintjük”

– Én szeretek együtt lenni a 13 éves fiammal! Sőt, van, amikor az édesapjával együtt hárman leülünk, és virtuális társasjátékot játszunk. Szerintem nem a kütyük jelentik a problémát, hanem az, ha ezeket babysitternek tekintjük. A világ gyorsulásával a gyerekkel együtt töltött minőségi idő is valamilyen módon megváltozik, de ha mi, szülők tartjuk a lépést a korral, akkor nincs gond. Ez ad egy olyan kapcsolati tőkét, hogy a hétvégi két óra játék után azt mondhatjuk a gyerekünknek: „figyelj, akkor most gyere, menjünk el a kutyával egyet kirándulni!” Azt gondolom, hogy ha a fiatal bele tud vonni minket a világába, akkor mi is bele tudjuk vonni őt a miénkbe. De itt sem árt az óvatosság! Sok olyan felnőtt él a környezetemben, aki sorolja, hogy mi mindent vesz meg a gyerekének, de a közös élmény nem szerepel a listában… Sokszor nem adunk lehetőséget magunknak arra, hogy a gyerekünkkel időt töltsünk: mindennapi példa erre, amikor a szülők telefonnal a fülükön várják a gyereket az iskola előtt, ahelyett, hogy a találkozás örömére szánnának egy kis időt! Ha ezeket az értékes perceket elvesszük a gyerekünktől, vajon mondhatjuk neki, hogy „nekem te vagy a legfontosabb!”? Gyerekként pedig ezt elhinnénk a szüleinknek?

Ezek a cikkek is érdekelhetik: Ne csak azt kérdezzük, mi volt az iskolában; Csak olyat posztoljunk, amit az utcán is kikiabálnánk!; A mai generáció kedvence: a Bullet Journal