Ez jó mulatság, férfimunka volt - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Ez jó mulatság, férfimunka volt

Szűcs Anikó
2021. márc. 6. 9:00
Életmód

Míg korábban a férfias vagy annak kikiáltott szakmákat legfeljebb néhány hölgy gyakorolta, ma már egyre többen választanak ilyen hivatást, és bizonyítják be, hogy maximálisan helyt tudnak állni a rendhagyónak tartott terepen. Szereplőink örömmel osztották meg velünk szokatlan pályaválasztásuk történetét.

Sári Monika törékeny, csinos, nagyon nőies iskoláslányból lett a nehézfiúk rémálma. De nem volt egyenes az út a gimnáziumból a rendőrség kötelékébe.

– Egyáltalán nem készültem ilyen pályára, nem vágytam rá, hogy egy egyenruhához kötődő rendbe tartozzam és parancsra szolgáljak minden nap. Nagyon sok elképzelésem volt arról, hogy milyen szakmát válasszak. Eredetileg orvos szerettem volna lenni, később a meteorológia is vonzott, de egy gimnáziumi konfliktus miatt végül az érettségi után azonnal nem mehettem egyetemre.

Monika egy év sűrű munkahely-váltogatás után az Igazságügyi Minisztérium állományába került, és a jogi egyetemre is felvették. Végül mégis az Államigazgatási Főiskola mellett döntött és tanulmányi szerződéssel továbbra is az igazságügyi tárcánál dolgozott. De néhány hónap után továbblépett.

– Akkor arra gondoltam, hogy rendőr mindig kell! Kacskaringós volt az ide vezető út, de átültem a Rendőrtiszti Főiskola padsoraiba, majd később a jogi egyetemet is elvégeztem munka mellett. A rendőrségnél a kezdetektől nagyon jól éreztem magam, és amitől tartottam, hogy majd nem fekszik nekem az egyenruhás testület, egyáltalán nem igazolódott be. Tetszett a munkakörnyezet, hogy lehet segíteni másokon és bűnözőket eltakarítani az utcáról.

„Ez csak egy nő”

Monika gyorsan menetelt felfelé a ranglétrán, nagyon fiatalon, 29 évesen már a BRFK vagyonvédelmi osztályát vezette.

– A magasabb beosztású férfi vezetőktől soha nem érkeztek emiatt negatív visszajelzések, de a velem egyforma rangban lévő férfiaknál érzetem némi ellenállást. Például egy-egy eligazításon, ahol egy problémára kerestünk megoldást, gyakran éreztem, hogy amit én javaslok, nem tetszik, kicsit degradálóan reagáltak, mondván, „ez csak egy nő”. Ezzel szemben nagyon sokszor bebizonyosodott, hogy amiket mondtam vagy javasoltam, megállták a helyüket és eredményeket hoztak.

Sári Monika 2001-ben hozta létre a lakásmaffia elleni nyomozócsoportot.

– Ráláttam a BRFK majdnem teljes vagyonvédelmi területére és feltűnt, hogy egyre több az olyan jellegű bűncselekmény, ahol időseket, kiszolgáltatott helyzetben lévő, vagy éppen nagyon gazdag embereket csapnak be az ingatlanukért. Elkezdtem csoportosítani az elkövetési magatartásokat, az elkövetői köröket, a sértetteket. Ezek alapján készítettem egy beadványt az akkori budapesti rendőrfőkapitánynak, tettem hozzá egy megoldási javaslatot is, ennek az eredménye lett a Kaptár-nyomozócsoport.

Monika biztos benne, hogy az elért sikerben nagy szerepe volt annak, hogy nőként érzékenyebben viszonyult a kiszolgáltatott, idős emberek kifosztására, áldozattá válására.

– Nekünk, nőknek más a „szimatunk”, az intuitív képességünk, talán egy kicsit jobban átérezzük azoknak a helyzetét, akik valamiért perifériára szorulnak. Például az ifjúságrendészet terültén is több nő dolgozik, empatikusabbak, jobban megállják a helyüket ott, ahol valakinek segíteni kell.

Monika képes volt megélni, kiteljesíteni nőiességét a civil életben is.

– Ez a kettősség végigkísérte a felnőtt életemet. Mindig nagyon fontos volt számomra, hogy megfeleljek nőként a mindennapokban: gyereket nevelek, háztartást vezetek, imádok főzni, elég rendszerető vagyok. Ugyanakkor – miután egyéves korától egyedül nevelem a kislányomat, aki most már érettségizik – mintha magamra vettem volna mindkét nem sajátosságait, és ez viszonylag jól is működik. Egy bútor összeállítását vagy egy festést tehát én magam oldok meg, azért azt nem mondom, hogy nem szoktam elfáradni. Az öltözködésemben azonban abszolút nőként működöm. Egy házkutatáshoz persze farmert vettem és dzsekit, de van kosztümöm, körömcipőm, kisestélyim. Mindig is hajmániás voltam, rengeteg időmet elveszi az állandó bodorítás, olyannak kell lenni, mintha a fodrásztól jöttem volna. Talán azért, mert mindig ennyi férfi között dolgoztam, ez ráerősített arra, hogy jól kell kinézni.

„Beléptem a mozdonyfülkébe és eldőlt a sorsom”

Amikor szóba kerül a munkája és kiderül, hogy mozdonyvezetőként dolgozik, az emberek általában háromféleképpen reagálnak – meséli a 22 éves Sáfrány Fanni.

– Van, aki elismerően megjegyzi, hogy ez mennyire klassz és vagány dolog, van, aki meglepődik és hosszú percekig azt hiszi, hogy poénkodom, van, aki pedig egyszerűen nem hiszi el, hogy ez a szakmám.

Elmondása szerint kicsi korától kezdve nagyon szeretett utazni, minél többet menni, úton lenni. Amint lehetett, megtanult autót vezetni, és amikor eljött a pályaválasztás ideje, felmerült, hogy olyan foglalkozást választ, ahol kedvére vezethet és akkor a munkája egyben a hobbija is lehet.

– A vasúttal kb. 7 évvel ezelőtt kerültem közelebbi kapcsolatba, egy jó barátom mozdonyszerelőnek tanult, azóta már ő is mozdonyvezető – mondja Fanni. – Aztán egyre több vasutas ismerősre tettem szert. Egyszer egyikük felajánlotta, hogy bemehetek és körülnézhetek egy vezetőállásban. Akkor és ott eldőlt a sorsom: szerelem volt első látásra, és attól kezdve tudatosan készültem erre a pályára. A családom mindenben támogatott, tudták, hogy ha valamit eltervezek, akkor ahhoz makacsul ragaszkodom és mindenképpen véghez viszem. A mozdonyvezető-képzésen többen is voltunk lányok, mindannyian elvégeztük a tanfolyamot és most motorvonat-vezetőként dolgozunk. Merthogy Magyarországon nők csak motorvonatot vezethetnek, egyelőre legalábbis.

„A vezetés tökéletesen kikapcsol”

Fanni első önálló szolgálata tavaly szeptember elején volt. Azóta több vonalon vezeti a motorvonatokat.

– Járok Pusztaszabolcsra, Dunaújvárosba, Székesfehérvárra, Hatvanba, Füzesabonyba, nagy ritkán Győrbe – sorolja az úticélokat. – Élvezem, hogy sokfelé visz az utam, mert szeretem a változatosságot. Az a típusú motorvonat, amit én vezethetek, általában 120 km/hval halad, illetve a győri vonalon 140-160 km/h-val, de számomra a vezetés élményét nem feltétlenül a sebesség befolyásolja. Az, hogy menet közben mennyire van lehetőségem nézelődni, nagyon időjárásfüggő. Hiába járok sokat ugyanabba az irányba, akkor sem unalmas az út, mert folyamatosan változik a táj, már csak az évszakok miatt is. Változó munkarendben dolgozom, már egy szimpla naplemente vagy -felkelte is sokat tud dobni a hangulatomon.

– A legnagyobb kihívás talán az számomra, hogy ha rossz napom van, ha nem pihentem ki magam, ha fáj a fejem, ha nyűgös vagyok, akkor is ugyanúgy sok ember életéért felelek, úgyhogy olyankor félre kell tennem a saját gondjaimat. Az időjárási viszonyok is komoly próbatételt jelenhetnek, a ködös idő például nagy ellenségem. Főleg, ha olyan vonalon ér utol, ahol régen jártam, mert akkor jobban érzem, hogy elfáradok az út végére, mivel sokkal jobban kell koncentrálnom.

Amikor azt kérdezem, miben rejlik a munkája szépsége, Fanni mosolyogva válaszol.

– Akkor is szívesen jövök be dolgozni, ha rossz passzban vagyok, mert onnantól kezdve, hogy elindulok, megszűnik minden probléma és megnyugszom. Annak ellenére, hogy a munkám nagy felelősséggel jár, mégis, a vezetés tökéletesen lelazít, ezt imádom benne.

Nőként az építőiparban

Kunu Lenke nem kevesebbel büszkélkedhet, mint hogy ő volt az ország első női ács-állványozója, és hogy a mai napig ő hazánk egyetlen női bádogosa. Emellett kitanult még jónéhány építőipari szakmát, úgyhogy amikor ez a téma szóba kerül, garantáltan meglepi a foglalkozásáról érdeklődőket. Lenke már kislányként sem babákkal játszott, inkább a fiúkkal focizott. Nevelőotthonban nőtt fel, ott élt 17 éves koráig.

– Gyerekkoromban először régész szerettem volna lenni, utána pedig pilóta vagy űrhajós, de aztán „leszálltam a földre”, mert beláttam, hogy számomra ezek elérhetetlen vágyak – meséli. – Ugyanakkor mindig is nagyon érdekeltek a műszaki dolgok, így általános műszerésznek tanultam.

Lenke sokáig betanított munkásként kereste a kenyerét: dolgozott pék-cukrászként, lakatosként, sőt, több alkalommal különböző építőipari munkákban is kipróbálta magát. Szívesen továbbtanult volna, de nem mert felnőttfejjel beülni az iskolapadba. Mígnem meglátott egy szakmunkásképzést hirdető szórólapot és azonnal jelentkezett ács-állványozó szakképzésre. Már az első órákon kiderült, hogy egy szem hölgyként ő a leglelkesebb tanuló a csoportjukban.

– Közben az akkori párom mellett rendszeresen segédkeztem a tetőfedő-, bádogos-, és ácsmunkákban, amivel még több gyakorlatot szereztem – mondja Lenke. – Még meg sem kaptam a szakmunkás bizonyítványt, de már beiratkoztam a következő, a kőműves képzésre, majd az épület-építmény-bádogos tanfolyamra, és egyre csak gyűltek a képesítéseim.

„A sikerélmények önbizalmat adtak”

Lenke a felsorolt szakmákon túl hidegburkoló, szobafestő-mázoló-tapétázó, tetőfedő és szárazépítő végzettséggel is rendelkezik, de elmondása szerint nőként még mindig nem olyan könnyű boldogulnia az építőiparban.

– A legelső önálló munkám alkalmával a megrendelő alig hitte el, hogy egyedül vállaltam el a megbízást – emlékszik vissza. – A munka két és fél napig tartott, és ezalatt a férfi végig ott akart ugrálni körülöttem, hogy segítsen. Mire mondtam neki, hogy azzal tud a legtöbbet segíteni, ha hagy dolgozni. Aztán a végén az elszámoláskor bevallotta: nem hitte volna, hogy nőként képes leszek elvégezni ezt a munkát... Sajnos az építőiparban dolgozó férfiak nagy többsége hasonlóképpen gondolkodik. Szakmai kérdésekben még mindig nehezen fogadják el a véleményemet. Eleinte nagyon lelomboztak az előítéletek, aztán az évek során a sikerélmények egyre több önbizalmat adtak.

Lenkének azóta híre ment az országban. 2010 óta már önálló vállalkozóként tevékenykedik.

– A tetőfedéstől kezdve a festésen, hőszigetelésen át a bádogos munkákig mindent egyedül el tudok végezni, és nem volt még panasz a munkám minőségére – teszi hozzá. – A szakmai kihívásokon túl azt szeretem a legjobban, amikor egy épület felújítása után a megrendelő már-már könnybe lábadt szemmel mond köszönetet, amiért megszépítettem a szívének oly kedves házat.

– 2011-ben az „Év tetője”-pályázaton az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetségétől elismerő oklevet kaptam egy családi ház fedési munkájának szakszerű kivitelezéséért. Büszkén vettem át az oklevelet a sok férfi kolléga előtt. Akkor és ott úgy éreztem: bebizonyítottam, hogy nő létemre képes vagyok ilyen munkákat elvégezni.

(fotók: privát)