Gina és Gáspár három kisgyermekkel, egy pocaklakóval, valamint Gina édesanyjával vágott neki két ház felújításának.

– Kinőttük a pici lakásunkat, ezért eladtuk és édesanyám telkére, Törökbálintra költöztünk. Ezen a körülbelül 700 négyzetméteres területen két ház fekszik, egy kisebb és egy nagyobb. Mindkét ingatlan felújításába belevágtunk. Édesanyám háza körül kezdődtek meg elsőként a munkálatok. Amikor lebontottuk az első falat, aznap tudtuk meg az örömhírt, hogy érkezik az újabb családtag – meséli mosolyogva Gina.

„Nagy kihívás volt, de megugrottuk”

– Gáspár masszőr, én gyógytornászként dolgozom. Mivel mindketten emberekkel foglalkozunk, humán beállítottságúak vagyunk és kicsit távol áll tőlünk a lakásfelújítás, mint elfoglaltság vagy hobbi. Van, aki nagyon szeret csempét választani vagy vacillálni a parketta színén; nos, minket nem ilyen fából faragtak (nevet). Ettől függetlenül a költséghatékonyság érdekében sok munkát magunk végeztünk el; pocakosan festettem, parkettáztam, mindezt a várandósággal járó rosszullétekkel „karöltve”, két égetnivaló kisfiú és egy kislány mellett. Nagy kihívás volt ugyan, de megugrottuk.

„Ez az igazi családépítő tréning”

– Az egyik legnagyobb nehézség a gyerekek felügyelete és lefoglalása volt. Szülő legyen a talpán, aki a felújítandó lakban él, miközben a munkálatok mellett a gyermekei testi épségeit is felügyeli. Az építkezés és az állványozás nem éppen gyereknek való lakókörülmény, nem beszélve a folyamatosan felmerülő veszélyekről. Duguláselhárításnál például arra kellett figyelni, hogy nehogy belepottyanjanak az egyik gödörbe, de attól is féltem, hogy felmásznak az állványokra, esetleg a romok alól kell kihúzni őket. Persze számukra az egész terep egy hatalmas játszótér volt, amelyen ideig-óráig remekül érezték magukat. Bevontuk őket a festésbe például, ahol viszont be kellett látnunk, hogy csak az első 20 percben tudjuk lekötni őket; utána már inkább rombolnak, mintsem építenek. Nemcsak a falakra került festék, hanem mindenre és mindenkire, sok-sok ruhánk a szemetesben landolt emiatt, de végül is felfoghatjuk ezt egy „családépítő tréningnek” is.

Kiszolgáltatott helyzetben

– A várandósság mellett picit nehezen éltem meg azt is, hogy nőként egészen másképp kommunikáltak velem a szakemberek, mint ahogy a férjemmel tették volna. Megérteni, amit ők mondtak a munkálatokról, illetve megosztani velük az elképzeléseimet, miközben azt figyelem, hogy melyik gyerkőc épp hova rohan, nem volt egyszerű feladat. Egy alkalommal épp a fürdőszobába cipeltem egy üveget, amikor az felrobbant a kezemben. Mindenütt üvegszilánkok hevertek, én véreztem több helyen is, a gyerekek pedig keresztül-kasul játszottak a felújítandó házban. Abban a kiszolgáltatott helyzetben úgy éreztem, hogy itt már csak az ima segíthet, de szerencsére semmi komoly baj nem történt – nevet visszaemlékezve Gina.

Egy rakáson

– A duguláselhárítás alatt nem volt víz, ezért a kertben állítottunk fel egy zuhanyzót; ott tusolt az egész család. Mivel mindahányan egy fedél alatt éltünk, ezért az összezártság okozta feszültséggel is meg kellett küzdenünk, amit leginkább egy valóságshowhoz tudnék hasonlítani (nevet). Anyukám a szobájában, mi egy rakáson a nappaliban matracokon aludtunk, és mindenki mindent tudott a másikról. Három kisgyerek mellett voltunk ott mi, szülők és a 70 éves édesanyám, mindössze 60 négyzetméteren. A magánszféráról fél év erejéig le kellett mondanunk, így az énidő nagyon felértékelődött számunkra. Azóta már, hogy elkészültek a házak, mindannyiunknak megvan a saját élettere, de mivel körülbelül 20 lépésnyire lakunk egymástól, így jól esően tudunk egy közösségben élni.

Minden jó, ha a vége jó

– A terhességemet viszonylag jól viseltem, és mire a pici megérkezett, a ház is elkészült. A legkisebb lányunk érkezése meglepetés volt, ami egy kis átszervezést kívánt, viszont szerencsénk volt, mert kislányunk született és így egy szobába kerülhettek az egynemű gyerkőcök. Ma már némiképp másképp csinálnám, ugyanis a legnagyobb kihívást egyértelműen az jelentette, hogy ott laktunk, ahol a felújítás zajlott. Szerencsére az Erzsébet-program pályázatát elnyerve egy „életmentő” nyaralás keretében kipihenhettük a fáradalmakat Keszthelyen és két, csodás új házzal is gazdagabbak lettünk.