“Egyetemi éveket kértem a 60. születésnapomra!” - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

“Egyetemi éveket kértem a 60. születésnapomra!”

Ivanova Daniela
2021. júl. 8. 5:00
Interjúk

Szekeresné Dezső Julianna élete derekán találta meg azt a tevékenységet, amelyben tökéletesen ki tud teljesedni, ez pedig a művészet. Betegsége ráébresztette, hogy mennyi vágya van még az életben, így ahhoz sem volt rest, hogy 60 évesen leérettségizzen, 63 évesen pedig lediplomázzon.

Juli tehetséges festő, aki elsősorban nem pénzkereseti célból, hanem saját örömére ragad ecsetet. Élete kihívásokkal, próbatételekkel és sikerélményekkel teli, bölcsességéből pedig mi is táplálkozhatunk.

“Ez motivált a felépülésre”

Festőnk 67 éves és a művészetben talált gyógyírt évtizedek óta tartó betegségére. Végtelenül hálás az orvosoknak, a családjának és a művészetnek; azt vallja, hogy ezek nélkül talán már nem is lenne köztünk.

– 42 éves korom óta küzdök érszűkülettel, több agyi keringési zavaron vagyok túl – kezdi történetét Juli. – A második alkalommal a jobb oldalamra részlegesen megbénultam, aminek nehézkes járás, fogás és rossz memória lett a hozadéka. Mégis úgy gondolom, hogy szerencsés vagyok, mert a festészet motivált annyira, hogy küzdjek a felépülésemért, illetve olyan típusú ember vagyok, aki előtt ha bezárnak egy ajtót, az kinyit egy ablakot.

Álmodni sosem késő

Juli először le szerette volna tenni alapokat, hogy azokra építhessen a jövőben.

– Annak idején forgácsolóként dolgoztam, amit nagyon szerettem, mert kreatív volt és kiélhettem benne az alkotási vágyam. Ugyanakkor a betegségem ráébresztett arra, hogy többre vágyom, ezért 57 évesen beiratkoztam a Madách Imre Gimnáziumba és 60 évesen leérettségiztem. Akkoriban már tanultam festészetet és egy Pest megyei tárlaton kiállították két képemet is, ezért arról álmodoztam, hogy továbbléphessek a művészet útján. Amikor a férjem megkérdezte, hogy mit szeretnék kérni a 60. születésnapomra, én könnyek között azt válaszoltam, hogy egyetemi éveket Nyíregyházán! Eleinte gondolkodási időt kért tőlem, majd ezt mondta: „Tudom, hogy akkor is beiratkozol, ha én nem tartom jó ötletnek, ezért engedem, hogy menj az álmaid után!” Nagyon féltett engem, hogy a fizikai nehézségeim mellett hatalmas teher lesz számomra a diploma megszerzése, de erre vágytam, így belevágtam.

„Ő nem a nagymamám, hanem az évfolyamtársam!”

Juli 18 évesekkel felvételizett és a felvételihez szükséges megszerezhető pontokból 180-at teljesített. Igaz, épp, hogy majdnem lecsúszott róla, mert betegsége miatt rosszul emlékezett az időpontra, ám az igazgató látva lelkesedését, esélyt adott neki. Így végigcsinálta az egyetemet, majd kézhez kapta diplomáját Képi ábrázolás alapszakon, Festészet szakirányon.

Számomra az a legnagyobb boldogság, ha megfesthetem a családomat.

– A fiatalok rendre csodálkoztak a döntésemen: vajon milyen indíttatásból iratkozik be egy „néni” az egyetemre? Számomra a válasz az, hogy jómagam rendkívül pozitív ember vagyok és borzasztóan szeretek élni! Ez a hozzáállás tartott életben a műtétek után is. Az egyetemen azonnal befogadtak a csoporttársaim, bár nem tagadom, volt néhány mosolyogtató pillanat: köztem és a legfiatalabb diáktársam között például 40 év volt a korkülönbség. Meg is kérdeztem őt, hogy „Lucám, neked mi a véleményed arról, hogy én ennyi idősen csatlakoztam hozzátok?” Azt válaszolta, hogy „Többen nem értették, miért kísér el engem a nagymamám az előadásokra, de mindig büszkén elmondtam, hogy ő nem a nagymamám, hanem az évfolyamtársam!” Olyan is előfordult, hogy a könyvtárban félve tették fel nekem a kérdést, hogy biztosan rendelkezem-e jogviszonnyal, viszont ez a csoda is három napig tartott; a későbbiekben megszokták a jelenlétem és teljes értékű egyetemistaként kezeltek.

Mindenkinek megvan a saját útja

– A festészetem még fiatal, 2006-ban kezdtem el. Emlékszem, épp egy kórházi kezelésen jártam és az ágyamban hímezgettem. Bejött egy nővér, megcsodálta a munkámban látható élénk színeket és megkérdezte tőlem: nem gondolkodtam még azon, hogy rajzoljak vagy fessek? Este felnyitottam a Bibliát és Pál Apostol szavai tárultak elém: „Mindenkinek megmutatom az útját”, én pedig amint hazaértem, elújságoltam a férjemnek az elhatározásomat, miszerint festeni fogok! Ezt boldogan konstatálta, persze akkor még nem tudta, hogy ezzel mekkora lavina indul el… (nevet).

„Együtt áldozunk a művészet oltárán”

Juli kedvencei az élénk színek, legszívesebben pedig a szeretteit festi vászonra.

– Fiók László, régi tanárom mondta nekem mindig, hogy az a boldog ember, aki nem megélni szeretne a festészetből, hanem örömből hódol a művészetnek. Én úgy érzem, hogy annyi szeretet van bennem, amit nagyon szeretnék kifejezni, mert szívesebben simogatom meg egy embertársamat kétszer, mint egyszer sem. Számomra az a legnagyobb boldogság, ha megfesthetem a családomat. 46 éve vagyok házas, van két lányom és két unokám. Aktívan részt veszünk az életükben, együtt áldozunk a művészet oltárán, amely rendkívül változatos. A festészet egy gyógyító erő, én pedig imádok eleven színekkel dolgozni: rózsavörössel és harangvirágkékkel, hiszen ilyen maga az élet is: színes, szagos.