Ítélkezni könnyű

Velünk ez nem fordulhat elő – gondoljuk a legtöbben. Pedig az elme bárkivel kibabrálhat. Szakértőnkkel az okokra és a megelőzésre kerestük a választ.

– 16 év alatt nagyon sokan megfordultak már nálam, úgyhogy rengeteg féle élethelyzettel találkoztam. Azt kell, hogy mondjam, ítélkezni nagyon könnyű, de higgyük el, bármelyikünkkel megtörténhet hasonló – kezdi Takács Péter, gyermek és szülő életvezetési tanácsadó. – Mikor a hírekben hallunk egy esetről, hogy az autóban felejtettek egy gyermeket, rögtön az jut eszünkbe, hogy micsoda felelőtlen, gondatlan szülők. Pedig általában nem erről van szó, hanem inkább arról, hogy ezek az emberek is szeretnének megfelelni, minden szerepben, helyzetben maximálisan helyt állni. Mindeközben túlterheltek, túl sokat vállalnak, esetleg stresszesek, kialvatlanok, és amikor több lovat akarnak megülni egy fenékkel, akkor annak egyszer csak rossz vége lesz. Az emberi figyelem és az agy úgy működik, hogy folyamatosan dolgozza fel az ingereket, ám a legerősebb inger kiüti a többit. Ha már alapból le vagyunk terhelve a teendőinkkel és érkezik egy vészhelyzet, amit azonnal meg kell oldani, hirtelen ez kap prioritást, az autó hátsó ülésén békésen, csendben üldögélő gyerek pedig egy percre kiesik a figyelmünk középpontjából. Ez pont elég arra, hogy megtörténjen a baj, és véletlenül rázárjuk az ajtót.

Robot üzemmód

Ehhez jön még pluszban, hogy a napi rutincselekvéseket a legtöbben robotpilóta üzemmódban végezzük.

– A mai világban rengeteg inger ér minket folyamatosan. A napi rutinfeladatokat, amik minden nap ugyanúgy történnek, részben emiatt, mondhatni kikapcsolt aggyal, robotként végezzük el. Közben fejben teljesen máshol járunk. Így például a gyerekünk elvitele vagy hazahozása a bölcsödéből, óvodából is általában egy ilyen elmeállapotban történik. A tapasztalatom az, hogy az itt-ott felejtés – habár nem erre gondolnánk – nem a felelőtlen, éretlen, vagy a nem akart gyerekek szüleivel történik meg, sokkal inkább szerepet játszik ebben a már említett szülői túlterheltség, megfelelési vágy.

Feldolgozni kötelező

Akárkivel, akármilyen okból is történik ilyesmi, elengedhetetlen, hogy szakemberrel dolgozza fel.

– Mindenhol azt halljuk, látjuk, hogy milyen szülőnek kellene lennünk. Van egy elképzelt ideálkép, aminek, ha megszakadunk sem tudunk megfelelni, így eleve rossz szülőnek érezzük magunkat. Ehhez adódik hozzá, hogy mondjuk ottfelejtettük a gyermeket az oviban vagy az autóban, ami tovább fokozza ezt a negatív képet magunkról. Nagyon fontos, hogy ha ilyen történik, ne hagyjuk annyiban, dolgozzunk magunkon és foglalkozzunk a problémával. Szükség lehet önmunkára és párterápiára is, hiszen hiába mondjuk, hogy a férjünk/feleségünk nem volt ott, ő is elképzelte a helyzetet, ami szintén traumatikus. Gondolkozzunk el rajta: annak, hogy bántjuk magunkat, milyen haszna van bárkire nézve is? A cél, hogy meg tudjunk bocsátani saját magunknak. Ehhez tudatosítsuk, hogy abban a félresikerült helyzetben is az erőforrásaink teljén teljesítettünk. Akkor épp ennyire voltunk képesek.

Őszinteség és a bizalom  

Nagyon lényeges, hogy őszintén beszéljünk a gyermekünkkel is a történtekről.  

– Mondjuk el neki, mennyire sajnáljuk, és hogy anya/apa nagyon figyelmetlen volt. Kérdezzük meg, hogy ő hogyan élte meg ezt a helyzetet. Elképzelhető, hogy ha nem történt nagyobb baj, neki ez nem is volt akkora trauma, mint amilyennek mi gondoljuk. Ha még annyira kicsi, hogy nem tud, vagy nem akar válaszolni, akkor szerepjátékokon, meséken keresztül próbáljuk meg előhívni az érzéseit az eseményekkel kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy tudassuk vele: elmondhatatlanul sajnáljuk, de olyasmit ne ígérjünk, amit nem biztos, hogy be tudunk tartani. A bizalmat ugyanis újra kell építeni. Fogalmazzunk inkább valahogy úgy, hogy “Anya/apa megtesz mindent, hogy ilyen ne forduljon elő többet.”  

Lehetséges, hogy mi nem vesszünk észre a trauma jeleit a gyermekünkön. Ám ez megnyilvánulhat csupán abban is, hogy szótlanabbá, visszahúzódóbbá válik az óvodában.  

– Ezt egy jó óvónő rögtön kiszúrja. Ők a gyerek viselkedéséből egyből meg tudják mondani, ha probléma van a családban. Ilyenkor ezt jelezni fogják a szülőnek, de mi is megkérdezhetjük, hogy észrevettek-e bármit is a gyermekünkön. Minél előbb kérünk segítséget, annál jobb. Ezért mindenkit arra biztatok, hogy bátran forduljanak szakemberhez! Már csak azért is, mert a gyermekben, hiába jelenleg nincsenek jelei, e történések hatására később a “nem vagyok fontos”, “nyűg vagyok”, “láthatatlan vagyok” hiedelmek maradhatnak.

Táska és visszapillantó

Néhány aprósággal megelőzhetőek ezek az “ottfelejtős” balesetek.  

– Egy nagyon egyszerű tipp, hogy tartsuk a táskánkat a gyerek mellett a hátsó ülésen. Így mikor kiszállunk az autóból, biztos, hogy oda fogunk nyúlni érte, és észrevesszük a csemeténket is. A másik, hogy állítsuk be úgy a visszapillantó tükröt, hogy kicsit mindig rálássunk a gyermekünkre. Vannak nagyon kommunikatív gyerkőcök, akiket gyakorlatilag lehetetlenség nem észrevenni, hiszen folyamatosan csacsognak. De vannak olyanok is, akik képesek órákig csendben elszöszmötölni magukban. Ilyen esetben érdemes autókázás közben társalogni velük, beszéltetni őket. Az említett robot üzemmód ellen pedig hatásos trükk, ha például időnként más útvonalon megyünk az oviba, bölcsibe. Az életünk más területein is hasznos lehet, ha elsajátítjuk a jelenben levés módszereit, akár a mindfullness-t vagy a meditációt. Igyekezzünk nem túlvállalni magunkat, és ne akarjunk minden feladattal egyedül megbirkózni. Tanuljunk meg segítséget kérni és időt szánni a lelkiismeret-furdalás mentes pihenésre. Ez mindenkinek kijár!”