„Apa, te csajozol?”
Szerző:Takács Bence2019. 08. 16.
Újra esik. Mondják, hogy még lesz jobb idő, de megint nem tudunk úgy családi programot szervezni, hogy gyermekeim ne az esernyőjükkel és persze a rettentően sáros cipőjükkel üljenek be az autóba. Ami persze azt is jelenti, hogy amint közeledik az ősz, a porszívó és a törlőkendő nélkülözhetetlen kellékeivé válnak a mindennapoknak.
És a folyamatos tervezés! Mi lesz napközben, mit csinálunk délelőtt, hova menjünk, amit még nem ununk, és mi lesz délután? Nem sorolom esőemberi lételemeinket. Gondolom, más is ezt teszi.
Megnő az apafuvarok száma
Mobilappon az időjárási helyzetkép és aszerint tervezve nem csak hogy minden nap, hanem minden óra – mert minden ilyen gyorsan változik. Hát még az időjárás… Ennek is köszönhető, hogy ilyenkor újra megnő az apafuvarok száma. Mert az ugye lelkiismereti kérdés, vagy mi, hogy míg én zárt térben zötyögök egyik helyről a másikra, addig ők, a családom küzdenek az esernyővel, bakanccsal, BKK-val, minden percük menekülés és egyben monoton létezés: vásárlás, játszóház, diafilm és megint diafilm, mese, hiszen kifestve már minden könyvecske. Szóval ilyenkor egyre többet megyek értük – bárhova.
Kérdések…
Szeretünk együtt… időt tölteni. Megyek értük hát lelkiismeretes becsületességgel. És ekkor eszembe jut egy még nyár elején történt eset, amin most, amikor megint az eső miatt autóba szorulunk így mindannyian, még most is felnevetek.
„Apa, negyed négyre legyél itt – mondta a még nem négyéves lányom. – Mondom, amikor felkelek és mindenki uzsonnázik, te már gyere. Hogy együtt menjünk…” – és azt még ő sem tudja, hogy hova. Pontosan negyed négykor már az óvodai folyosón keringtem, néztem az anyukákat, mindegyik be-bekukkantott, belesett a zárt ajtók mögötti óvónő-gyermek viszonyrendszerbe, titkok kapuját zörgette. Aztán beültünk az autóba, csak mi ketten. Lányom és én. S míg a lehető leglassabban vezettük ki magunkat az esős délutánból a közösen töltött, talán kevésbé borús koraestébe, beszélgettünk. „Mi volt az oviban? Mit ettél? Aludtál?” – szokásos kérdések tőlem. Melyek persze hogy nem érdeklik! Nem fontosak. Sokkal inkább az, amit mesél, na meg egy újabb dalt csomagol ki, abból a pakkból, amit délelőtt tanultak. Mire aztán a kérdés részéről, mely ki tudja, mióta érlelődött, egyszer csak megfogalmazódott, és azzal az egyszerűséggel koppant a szélvédőig, onnan meg az arcomba, ahogy ő azt nekem szegezte: „Apa, te csajozol?” – mondom – „Tessék?” „Apa, te szoktál fiúzni?” – így már értem. Lányom is napom felől érdeklődik, a munkám neki ezt jelenti, én meg próbálok az úton maradni, mert csúszik…
(Fotó: TV2)
