Álomanyós, Álomapós - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Álomanyós, Álomapós

Tóth Gabi, fotó: Falus Kriszta
2021. febr. 28. 15:00
Tóth Gabi – Kendőzetlenül

Vannak emberek, akik a puszta lényükkel képesek vigasztalást adni, megnyugtatni és felvidítani. Na ilyen emberek az én drága apósomék. Ahogy itthon hívjuk őket: „ZsuzsiMamiésAPapi”.

Szándékosan írtam egyben, mert érzékeltetni akartam, hogy általában énekelve mondjuk, vagy egyben, mint egy kis mondókát, mert ők ilyenek. Olyanok, mint a mesékben a jóságos nagyanyó és nagyapó, csak modernebb, „hippi” kiadásban.

Előfordul, hogy elmerengek azon, vajon mivel érdemeltem ki, hogy Gábor szüleit kaptam a Jóistentől anyósnak és apósnak. Bevallom, anno kicsit féltem attól, hogy majd a leendő párom szüleit el tudom-e fogadni. Mi lesz, ha nem találjuk a közös nevezőt és az rányomja a bélyegét a kapcsolatra, ami egyébként tökéletes is lehetne. Vagy, ami talán még rosszabb, mi lenne, ha ők nem fogadnának el engem? Ha nem tudok beilleszkedni egy új családba? Ha nem ilyen lányt képzeltek el a szeretett fiuknak? Mindig eszembe jutnak a hírhedt anyósviccek, amik ugyan általában a nők anyukáiról szólnak, de az ismerőseim körében már lányok is meséltek rémtörténeteket a párjaik szüleiről. Úgyhogy amikor a Krauszt megismertem és már éreztem, hogy ő az igazi, kicsit tartottam a szüleivel való első találkozástól, mert olyan hihetetlennek tűnt, hogy valakinek, akit ennyire nekem szánt az ég, még a családja is olyan, amilyet titkon álmodtam. Féltem, hogy szétdurran a lufi és minden megváltozik, ha megismernek a szülei. Nem így történt.

Emlékszem, amikor először beléptem az otthonukba, szinte azonnal lett egy olyan „megérkeztem” érzésem. Egy színes, de mégsem kihívó, elegánsan stílusos, eklektikus, vidám kis ékszerdobozban találtam magam. A szobában antik bútorok voltak, kicsit újragondolt környezetben, Zsuzsi mami által készített képek között. Valahogy az egész enteriőr olyan hangulatot árasztott, hogy már akkor biztos voltam benne: ilyen közegben élő emberek csak elfogadóak és nyitottak lehetnek, úgyhogy ettől az érzéstől meg is nyugodtam. Egyébként igazából most gondoltam bele, hogy Hanni is milyen boldog és felszabadult ott, az első perctől kezdve nagyon szeret a Papiéknál lenni.

Gábor apukájában és nevelőanyukájában olyan embereket ismertem meg, akik még az álmaimat is felülmúlták. Hihetetlenül nyitott, kedves, befogadó, okos, végtelenül türelmes, tájékozott, jó humorú pár, akiknek a közelében mindenki elfelejti a problémákat és a gondokat. Amolyan művészlelkek, akik valahogy mégis két lábbal állnak a földön. Mindig mosolyognak, de ha netán mégsem, a szemük akkor is. Valahogy olyan érzésed lesz mellettük, hogy „ugyan mi baj történhet?” Elképzelni sem tudom, hogyan tudták megőrizni az életkedvüket, az optimizmusukat, az emberekbe vetett hitüket ennyi éven át. De nem csak hogy megőrizték, át is tudják adni, ami szerintem egy külön kincs, amit meg kell becsülni.

Azóta megtudtam, hogy ők ugyanúgy örültek nekem, mint én nekik, sőt, igazából már annak örültek, hogy vagyok, mert én voltam az első nő, akit a Gábor „úgy” mutatott be… tudjátok, „úgy”…

Nem sokkal később együtt mentünk át hozzájuk elújságolni a nagy hírt, miszerint Gábor megkérte a kezem, és a szerelmem elmondása szerint ő még nem látta az apját így meghatódni. Valóban az volt az arcán, hogy „lám, a fiam jó útra tért”. Bevallom, ez büszkeséggel töltött el, mert borzasztóan tisztelem őket, és nagyon fontos számomra az ő véleményük.

Az én érkezésemmel egészen más minőségű kapcsolat kezdődött Gábor és az apósomék között is. Addig sem volt rossz viszony, de azóta lettek rendszeresek a találkozók és gyakoriak a nagy családi látogatások. Hanni érkezése pedig végképp megpecsételte az irántuk érzett mély szeretetemet.

Amikor Hanni megszületett, azért az elején tartottam attól, hogy anyun kívül bárkire rábízzam az egy szem kincsem. Utólag belegondolva, ez tök igazságtalan volt, hiszen Gábor apukája is felnevelt két gyereket és a nevelőanyukája is kettőt, szóval együtt négyet. Mind egészséges, okos felnőtté cseperedtek, akik tökéletesen megtalálták a helyüket az életben. Nem is értem, mitől féltem, de tény, hogy amikor először elvitték Hannit, 5 percenként csörögtem rájuk megtudni, hogy minden rendben van-e. Ők nem sértődtek meg, tökéletesen megértették, hogy ilyen az aggódó anyai szív, és Zsuzsi mami a tőle megszokott türelemmel mondta el minden hívásomkor, hogy éppen mit csinálnak. Az én anyósom azt nem mondta el, hogy ő már előző este nem tudott aludni, annyira izgult, hogy végre náluk lesz Hanni. Azt sem részletezte, hogy mennyi mindennel készültek a fogadására. Azt, hogy megvettek mindent, hogy Hanninak náluk is legyen etetőszéke, ágya, ágyneműje, mesekönyve, diavetítője és még sorolhatnám. Nekünk csak a gyereket kellett vinni, és pár személyes kis holmiját, mert ott tényleg egy második otthont teremtettek neki. Az külön megható volt, hogy csupa olyan kincs került elő, amit megőriztek és féltve óvtak hosszú éveken át, hogy majd egyszer az unokájuknak megmutatják és együtt játszanak vele újra. Zsuzsi mami tudta, hogy számomra milyen fontos érték a múlt, a hagyományok megőrzése, és még erre is figyelt.

Most hirtelen az az emlékkép villant fel, amikor az esküvőnk napján, Gábor egykori szobájában készülődve elmerengtem, mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen emberek fogadtak a családjukba. Az otthonukat adták helyszínül, Zsuzsi díszítette fel a nappalit a nagy napra, és ők gondoskodtak arról a meghittségről, ami belengte az egész eseményt az első pillanattól az utolsóig. És tudjátok, mi volt az egyik legmeghatóbb és legszentebb pillanata annak a napnak? Amikor a gyűrűink abból az antik kis dobozból kerültek elő, ami generációk óta családi örökség, és a lehető legnagyobb becsben őrzik. Ez volt az ő egyik meglepetésük, amitől én nagyon elérzékenyültem, mert számomra azt jelentette, hogy mostantól tényleg a családjukhoz tartozom.

Számomra egyébként nagyon fontosak bizonyos tárgyak és az a szimbolikus jelentés, amivel bírnak. Ezek a dolgok nagyobb értéket jelentenek, mint bármilyen drága ékszer, ami ugyan gyönyörű, de nincs története, mondanivalója. Apósomék ezt pontosan tudják, és mindig meg is lepnek valamivel. Hanni keresztelőjére például egy csodálatos Dávid-csillag medált adtak, ami azt jelképezi, hogy Hanni mindkét vallás része, illetve Hanninak része mindkét vallás. Az, hogy megkereszteltük Hannit, számomra volt nagyon fontos, és Gábor családja ezt tiszteletben tartja és támogatja, én pedig hálás vagyok nekik ezért… és még olyan sok mindenért.

Drága „ZsuzsiMamiésAPapi”! Tudom, hogy bár a közösségi fórumokon csak ritkán vagytok jelen, a blogbejegyzéseimet szoktátok olvasni. Azt is tudom, hogy nem szeretitek, ha titeket dicsérünk, mert számotokra természetes, hogy feltétel nélkül szerettek minket és mindent megtesztek értünk. Ti nem olyan nagyszülők vagytok, akik csak Facebookon akarják bezsebelni az elismeréseket, sőt, ti semmilyen elismerést nem akartok bezsebelni, ti csak szépen, csendben a legjobb, legodaadóbb, legszeretőbb nagyszülők vagytok, akiket a lányomnak kívánhattam. Fontos, hogy tudjátok, végtelenül hálás vagyok értetek a sorsnak, és köszönöm nektek, hogy olyanok vagytok, amilyenek. Köszönöm a sok törődést, élményt, tanítást, a rengeteg kacajt, amit Hanninak adtok, a hintázásokat, a pancsikat, a saját kezűleg gyártott homokozót (na jó, még csak tervrajz van, de tudom, hogy amikorra kell, készen lesz), a meséket, az örömkönnyeket, a bátorító szavakat, az öleléseket, a türelmet, a biztatást, a megértést, a bizalmat, a hitet, egyszóval mindent, amit tőletek kaptunk és kapunk minden pillanatban.

(fotók: privát)