Ahány ország, annyi szokás – hogyan nevelnek gyermeket Angliában?
Szerző:Clerget-Tasi Barbara2020. 01. 27.Kisgyermeket nevelünk
Amiért mi esetleg rosszallóan nézünk anyatársainkra, az egy másik országban teljesen elfogadottnak, sőt, követendő példának számít, és ez fordítva is igaz. A csalad.hu összegyűjtötte, milyen elvek mentén terelgetik a legifjabbakat a különböző országok lakói. Sorozatunk második részében az angol szokásokkal ismerkedhetünk meg.
Ha az angol gyerekekre gondolunk, rendszerint jólnevelt, egyenruhás kisdiákok jutnak az eszünkbe, ez a kép azonban elég távol áll az átlag angol srácoktól. Ahogyan nálunk, Angliában sem csak egyféleképpen nevelik a gyermekeket, de azért akadnak számunkra egészen meglepőnek tűnő szokások, amelyek a Szigetországra jellemzőek.
Szülés után
Komplikációmentes szülés esetén már a gyermek megszületésének napján kiengedik a kismamát a kórházból, így hiába hüledeztünk Katalin hercegnő frissen szült, kórházi ajtóban integetős fotóján, nagyon is bevett szokásról beszélhetünk. Az édesanyákat persze nem hagyják magukra: az első pár napban gyakran megy hozzájuk a védőnő, majd később hetente és havonta látogatja a családot. Próbálnak segíteni az újdonsült anyukának a csecsemő ellátásában, vagy a szoptatásban. Angliában egyébként nagy kultusza van a szoptatásnak, az a kiindulópontjuk, hogy minden édesanyának eredendően van elég teje a baba táplálásához.
Az angol GYES
Szülés után a nők 52 hétig maradhatnak otthon a gyermekükkel, ebből 26 hetet támogat az állam. Sokan nem várják meg az év leteltét, és akár 3-6 hónap után visszamennek dolgozni. Anglia kimondottan segíti az egyedülálló anyákat, ez azonban olykor visszaélésekre is alkalmat adhat: vannak, akik csak papíron egyedülállók, hogy hozzájussanak a segélyekhez, ami megnyilvánulhat lakhatás biztosításában vagy ingyen bölcsődei ellátásban.
Szabadelvűség
Akik a magyar anyákat a modern gyermekneveléssel piszkálják, azoknak érdemes lenne néhány napot angol gyerekekkel tölteni. Ott sokkal nagyobb szabadságot kapnak a gyerkőcök már egészen kicsi koruktól fogva. Ha nem akar mást enni a csemete, csak sültkrumplit, akkor nem kell mást ennie. Ha télvíz idején rövidnadrágban szeretne iskolába menni a kisdiák, az angol anyák többsége arra is áldását adja: teljesen megszokott látvány a nagykabátot viselő édesanya mellett nyárias szettben sétáló csemete.
Gyógyszer
Az angol gyerekek bizonyára rendesen megedződnek felnőtt korukra, mert az angol szülők nem aggódják túl a betegségeket, nagyon ritkán kap a gyerkőc antibiotikumot, csak akkor, ha tényleg komoly a gond. Cserébe viszont minden, de valóban minden búra-bajra a fájdalomcsillapító a megoldás. A gyógyszer azonban kizárólag szirup vagy tabletta formájában adható, a kúp használata ugyanis tilos, mert gyermekbántalmazásnak minősül.
Együtt a család
Az angolok nagyon sok közös programon vesznek részt a gyerekeikkel, az otthoni közös játék már ritkább. Hozzánk hasonlóan sajnos ott is nagy divat a gyermek tévé elé ültetése vagy a tabletes, telefonos szórakoztatás. Bébiszitter bevonása inkább a nagyvárosokra jellemző, főleg a fővárosra. Az anyák igyekeznek a munkavégzésüket az óvoda, iskola zárásához igazítani. Teljesen családfüggő, hogy hétköznap esténként együtt eszik-e a család az asztalnál van sem, akadnak olyanok, akik tévé előtt ülve, tálcáról fogyasztják el a vacsorát, de természetesen sokan az asztal körüli közös étkezést választják. A vasárnapi ebéd viszont szent és sérthetetlen. Érdekes, hogy az angol édesanya csak ritkán tervezi meg, mit főz a héten, helyette összeírja, melyik nap honnan rendeli az ennivalót.
Intézmények
A bölcsi és az ovi egybeolvadt az angoloknál, az általános iskola pedig 12 éves korig tart, ezt követi a középiskola, ami nagy ugrás minden tekintetben a gyerekeknek. Talán ennek tudható be, hogy jóval korábban érnek a brit kamaszok. Ám ha bármilyen gond adódik a gyermek fejlődésében, azt nem az intézmény jelzi a szülő felé. Nem automatikus például a logopédiai szűrés, foglalkozás. Ha szakember bevonása indokolt – mondjuk figyelemzavar miatt –, akkor a szülőnek kell utánajárnia, a szakemberek várólistái pedig korántsem rövidek.
Van még egy figyelemre méltó oldala az angol intézményrendszernek. Az iskolát ugyan 4 évesen kezdik, de 6 évig, azaz 10 éves korukig egyáltalán nincsenek leterhelve a gyerekek. 9-re járnak suliba, ami délután 4-ig tart. Az első 6 évben csak szöveges értékelést kapnak, és hírből sem ismerik a telepakolt súlyos táskákat. A felnőttek, a pedagógusok odafigyelnek arra, hogy senki se érezze magát hátrányos helyzetben. Jut idejük sportra, művészeti szakkörökre, ráadásul ingyen kipróbálhat az angol diák 6 hétig bármit, amihez csak kedve szottyan. A kis briteknél minden adott a felhőtlen gyermekévekhez, csak élni kell a szülőknek a lehetőségekkel.
A sorozatunk előző részét itt olvashatja: Ahány ország, annyi szokás – avagy ki hogyan nevel gyermeket?
(fotó: Shutterstock)