A szabolcsi szerelemvonat

Győry-Zelencsuk Tímea táncművész és táncpedagógus mesélt nekem először Éváról és Jánosról, hogy képzeljem el, jár hozzá egy pár, ahol a férj ajándékozta a párkapcsolatgazdagító tánctanfolyamot a kedvesének azért, hogy a kedvében járjon. Csodálatosnak tartottam, hogy 35 év házasság után ilyen romantikus ajándékkal lepte meg a férj a feleségét, és nagyon boldog voltam, mikor kiderült, szívesen megosztják velem, mitől működik ennyi év után is ilyen jól a kapcsolatuk.

– Tavaly szívbillentyű műtéten estem át – kezd mesélni János. – A sikeres operáció után szerettem volna valamivel kedveskedni a feleségemnek. Már terveztem egy ideje, hogy elmegyünk táncolni Évával, noha nem neki volt szüksége táncórákra: én vagyok a „botlábú” a családban. Fiatal koromban a tánc természetes kikapcsolódási forma volt, ami a házasévek alatt elmaradt. A feleségemnek azonban hiányzott a tánc, én pedig ezt a fiatalkori felhőtlen szórakozás élményét szerettem volna újra megadni neki. A lányunk 32 éves, a fiunk a cikk megjelenésekor már hivatalosan is nagykorú, így egyre több idő jut kettőnkre. Milyen érdekes az élet! Tényleg nincsenek véletlenek: már egy ideje kerestem a lehetőséget, mikor egy televíziós műsorban megláttam Tímea nevét, valamint azt, hogy párkapcsolatgazdagító táncórákat tart. Megkerestem őt, és tavasz óta járunk az óráira. Egyre ügyesebb és bátrabb vagyok!

Egymásra hangolódás

– Picit szkeptikusan álltam a tánctanfolyamhoz az elején, mert olyan sok év telt el az udvarlás 3-4 éve óta, amikor szinte minden héten eljártunk bálokba, diszkóba – emlékszik vissza Éva. Ahogy a férjem is mondta, a mindennapok teendői elsodortak minket a tánctól, amit néha szóvá is tettem. Innen jöhetett János tánctanfolyam ötlete. A kezdeti kétkedésem gyorsan eltűnt, az órák végére mindketten teljesen felszabadultunk, még közelebb hozott minket a tánc egymáshoz. Mindketten erős személyiségek vagyunk, a táncban viszont a férfi vezet. Nehezemre esik kiadni a kezemből a gyeplőt, de már képes vagyok odafigyelni, hogy hagyjam, ő lépje meg a lépést. Még jobban egymásra hangolnak minket ezek az alkalmak.

„Mindenben nekem kedvez”

Az a fajta figyelmesség, ami oda vezetett, hogy a házaspár heti rendszerességgel táncórákat vesz, fontos része volt mindig is kapcsolatuknak.

– Az egymásra figyelés mindig jelen van a házasságunkban, enélkül nem működhet. A bizalom is lényeges, ami csak akkor nem csorbul, ha a másik sohasem árul el. Nálunk a bizalom a kezdetek óta sértetlen, én a férjemben bízom a legjobban. Vannak ugyan barátnőim, a férjemnek is barátai, de sohasem szolgáltatnánk ki egymást a barátainknak. A legbelsőbb érzéseinket, gondolatainkat mindig csak egymással osztjuk meg. Ha valami problémánk van a másikkal, azon úgysem segít, ha a barátainknak panaszkodunk. Az oldja meg a helyzetet, ha alaposan átbeszéljük férj és feleségként. A kapcsolatunkban magas fokon működik az önzetlenség is. A férjem mindenben nekem kedvez, az én érdekeimet nézi. Minden döntésnél számításba veszi, hogy nekem hogyan lenne jobb. Tudom, hogy nagyon szeret engem. Ahogy telnek-múlnak az évek, egyre inkább képes kimutatni az érzéseit.

„amikor döntésre került sor, mi mindig egymás mellett döntöttünk”

– Mindez Évára ugyanúgy vonatkozik – veszi át a szót János. – Ő egy rendkívül gondoskodó ember, nagyon tud szeretni. Természetesen egyetlen kapcsolat sem létezik hullámvölgyek nélkül, de amikor döntésre került sor, mi mindig egymás mellett döntöttünk. Utána már nem is számít, kinek volt igaza, kinek nem, hanem békességre törekedtünk és mentünk tovább. A megbocsátás nagyon fontos, és persze az is, hogy feltétel nélkül szeressük a másikat. Nekem Éva az első és egyetlen kapcsolatom, szoktam mondani, hogy én a volt menyasszonyommal élek együtt, és ezt sosem bántam meg. 58 éves vagyok, a hátralévő időt szeretném békességben, boldogságban leélni. A külső tényezőket természetesen nem tudom befolyásolni, de a kettőnk kapcsolatát igen. A kapuzárási pánik is csak abban nyilvánult meg, hogy bepánikoltam, rövidül az életem, ezért kicsit összeszedettebben kell élni, gondolkodni.

Vigyázni kell a házasságra!

Éva és János is azt vallják, hogy nagy szerepet játszanak a kapcsolatukban az otthonról hozott minták.

– Mindketten teljes családból jövünk. A szüleim sajnos a hatvanas éveik elején elhunytak, de 36 évig éltek boldog házasságban. Anyósomék szintén hosszú évtizedeken át kitartottak egymás mellett jóban-rosszban. Akkoriban nem is volt divat a válás. Az esküvőket hosszas készülődés előzte, és az egész rokonság összefogása kellett ahhoz, hogy valóban emlékezetes legyen a nap. Az a sok, menyegzőbe fektetett energia olyan megbecsülendő értéket adott még pluszban a házasságnak, amit nem dob el csak úgy az ember, vigyázni kell rá.

– Mi is elválhattunk volna, én is csináltam hülyeséget, amikor anyagi bizonytalanságba sodortam a családot egy rossz döntéssel – folytatja János. – Mégis felálltunk a krízisből, amihez az kellett, hogy a feleségem ebben a helyzetben is a társam legyen. Ragaszkodtunk egymáshoz. Én nem is tudnám az életemet mással elképzelni. Vállaltam a tetteimet, szembenéztem velük, ennek is köszönhető, hogy a kapcsolatunk most a második virágzását éli.

– Mi nemcsak házastársak vagyunk, de közös cégben is dolgozunk, ami azért nem egyszerű, mert itt is megmutatkozik, mennyire tűz és víz vagyunk, és gyakran ütköznek a vélemények. A férjem mindig ott segít, ahol tud, egy hihetetlenül nagyszívű ember, aki senkiről sem feltételez rosszat. Én már gyanakvóbb vagyok. Éreztem, hogy baj lesz, amikor azt a bizonyos rossz döntést hozta, ami aztán anyagilag tönkretett minket, de nem hallgatott rám. Ez egy nagyon-nagy próba volt, de minden értelemben túlvagyunk rajta.

„Ami nem öl meg, az megerősít”

– Sajnos jártunk közelebb is ahhoz, hogy végleg elveszítsük egymást – mondja Éva. – Amikor a lányom még csak ötéves volt, súlyosan beteg lettem, haldokoltam. A férjem azt hitte, nélkülem kell tovább élnie, én pedig megtapasztaltam, hogy ő az az ember, akire mindenben számíthatok. Ez a halálközeli élmény még közelebb hozott minket egymáshoz.

– Mikor a feleségemet egy éven belül másodszor is megműtötték, nagyon megijedtem, hogy akár meg is özvegyülhetek – emlékszik vissza János. – Akkor ott, a kórházban várakozva elmondtam egy Miatyánkot, holott csak a magunk módján voltunk előtte vallásosak. Rátaláltunk Istenre, és úgy gondolom, az ő kegyelme is szerepet játszik abban, hogy ilyen stabil lábakon áll a kapcsolatunk. Ezután váltam igazán kiszámítható emberré. A hitünket megtartjuk, megéljük, ami nagyon sok erőt ad a mindennapokban.

Azok a hazautak…

Éváék nem hisznek abban, hogy egy hosszú kapcsolat létezhet konfliktusok és nehézségek nélkül. Ők abban hisznek, hogy a jó kapcsolaton is folyamatosan dolgozni kell, de azt is elismerik, hogy kellenek hozzá az erős alapok, amire Éva és János a kezdetektől fogva építkezhet.

„még mindig úgy látom a feleségemet, mint anno a kanyarodó vonat ablakából, amikor a sínek mellett elsétált a barna kordbársony nadrágjában”

– Három évvel a férjem alatt jártam általános iskolába. Annyit tudtam róla, hogy nagyon okos, jó tanuló, és nagyon jóképű fiú. A barátnőm fülig szerelmes volt Jánosba. Aztán a férjem elkerült Miskolcra, én pedig Nyíregyházára jártam gimibe. A hazafelé tartó vonaton kialakult egy nagyobb baráti társaság, aminek a férjem is tagja volt. Eltartott pár hónapig, amíg nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon tetszünk egymásnak. A barátnőm, aki még mindig szerelmes volt Jánosba, érzékelte ezt, és mindig úgy intézte, hogy ne maradjunk kettesben. Az egyik hétvégi diszkót azonban kihagyta, és akkor kísért haza először János. Másnap volt a húsvéti locsolkodás. A férjem is eljött a barátaival, csak ő egészen este 9-ig nálunk is maradt. Azóta együtt vagyunk. Három év udvarlás után házasodtunk össze, és nem bántuk meg egy percig sem az akkori választásunkat, döntésünket.

– A feleségem néha megkérdezi, mit szeretsz te bennem? Én ilyenkor azt mondom, még mindig úgy látom őt, mint anno a kanyarodó vonat ablakából, amikor a sínek mellett elsétált a barna kordbársony nadrágjában.

A következő cikkek is érdekelhetik: „Ez a tánc minket épít”; Különleges anya-lánya táncóra: „Észrevétlenül hívom elő belőlük a mozgást”; Tánc a szerelemért.

(fotó: Shutterstock, privát)