A barnazsírszövet egyike az emberekben és az állatokban található zsírszövetek két típusának. Korábban úgy tartották, hogy létezése csak a csecsemők és a téli álmot alvó állatok tulajdonsága, néhány éve fedezték fel, hogy a felnőtteknek is vannak barna zsírszöveteik. Fő funkciója a test hőtermelése energiaégetés által, szemben a fehér zsírszövettel, amely raktározza a fölösleges kalóriát. Az alacsony testtömegű (BMI) embereknek ezért jóval több barna zsírszövetük van.

– A szervezetben a barna zsírszövet másként működik, mint a másik zsírszövet, cukor és zsír égetésével hőt termel, gyakran válaszként a hidegre. Ha növeljük az aktivitását, javul a vércukor szint és a vérzsír szint is, és ha extra kalóriát égetünk, az segít a fogyásban. Eddig senki nem talált azonban elfogadható módot arra, hogy hogyan stimuláljuk a barna zsírszövet aktivitását az emberekben – idézte Michael Symonds professzort, a tanulmány társszerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

– Korábbi kutatásainkból tudtuk, hogy a barna zsírszövet főként a nyaktáji részeken található, ezért képesek voltunk megvizsgálni olyas valakit, aki elfogyasztott egy kávét, hogy lássuk a barnazsírszövet forróbb lett-e – magyarázta Symonds.

Az eredmény pozitív volt. Most azt kell kideríteni, hogy a kávé egyik összetevőjeként szolgáló koffein stimulálja-e, vagy van-e másik összetevő, ami segíti a barna zsír aktivizálódását. Jelenleg koffein táplálék-kiegészítőket vizsgálunk, hogy teszteljük van-e hasonló hatásuk – közölte a professzor.