A diákok kreativitásának fejlődését szolgáló okostantermeket alakítanak ki - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

A diákok kreativitásának fejlődését szolgáló okostantermeket alakítanak ki

MTI
2021. júl. 19. 13:21
Kisgyermeket nevelünk

Korszerű, az élményalapú és kollaboratív tanítást-tanulást támogató okostantermek kialakításáról döntött a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A tárca közleménye szerint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban összesen 7 milliárd forintra lehet pályázni.

A program éves fejlesztési keretének módosításáról szóló, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében jelentős számú, állami fenntartású köznevelési intézményben jön létre olyan, a digitális tanulást segítő tér, ahol a tanulók a legmodernebb digitális infrastruktúrát használva, a kreativitást különösen fejlesztő technológiák (például mesterséges intelligencia alapú robotikai eszközök) segítségével tanulhatnak majd - írták.

Az Okostanterem, az állami fenntartású köznevelési intézmények digitális tanulást segítő tereinek fejlesztése című felhívásra a Klebelsberg Központ nyújthat be támogatási kérelmet.

Az előzetes tervek szerint legalább 180 helyszínen hajtanak végre fejlesztést és alakítanak ki a digitális pedagógia alkalmazásához ideális körülményeket biztosító okostantermet a következő időszakban - olvasható a közleményben.