Novák Katalin szólt arról, hogy a jövő évi költségvetésben két és félszer akkora összeg jut a családok támogatására, mint 2010-ben. A magyar kormány a GDP (bruttó hazai termék) 5 százalékát, több mint 2500 milliárd forintot költ a családokra, ez Európában a legnagyobb arányt jelenti – emelte ki.

Hozzátette, hogy ennek köszönhetően majdnem 80 százalékkal többen kötnek házasságot, mint tíz éve, a válások száma hatvan éve nem volt olyan alacsony, mint most, és egyre többen mernek gyermeket vállalni: 2020 első hét hónapjában 2500 gyerekkel több született, mint a múlt év azonos időszakában.

A nők foglalkoztatásával kapcsolatban azt mondta, a kormány lehetőségeket kínál a családoknak, hogy úgy szervezhessék az életüket, ahogy nekik a legideálisabb. Az anyáknak például lehetőségük van akár három évet is otthon tölteni a gyermekükkel, de többi között a bölcsődei férőhelyek bővítésének és a Nagyszülői GYED-nek köszönhetően hamarabb is visszatérhetnek munkahelyükre.