Novák Katalin elmondta, hogy jelenleg nyolcszáz gyermek vesz részt a programban a megújult zánkai Erzsébet-tábor területén.

Az épületek téliesítésének és az új, valamint felújított programhelyszíneknek köszönhetően a gyerekek kulturális, szórakoztató előadásokon, szabadidős és adventi programokon vehetnek részt, hétfőtől szerdáig, valamint szerdától péntekig tartó turnusokban.

Az Erzsébet-karácsony 2016-ban indult egynapos budapesti programként a gyermekeknek, idén bővült többnapossá és került a zánkai táborba. A programra magyarországi köznevelési és egyházi, gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények jelentkezhettek - mondta.

Nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a táborozók biztonságára, a megfelelő távolságtartásra, a maszkviselésre - hangsúlyozta a miniszter.

A téli programsorozat fő elemei, a cirkuszi előadás, a karácsonyi futam és a karácsonyi alkotóház. Mindezek mellett interaktív játszótér, bűvésztanoda és az első karácsony történetét bemutató kápolna várja a fiatalokat - ismertette.

Emlékeztetett: az Erzsébet-tábor indulása óta egymillió gyermeknek volt lehetősége a táborozásra.

Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke elmondta, hogy - a nagyobb biztonság érdekében - a befogadható 3400 vendég helyett legfeljebb 1200 ember tartózkodik a tábor területén a karácsonyi programsorozat idején.

(fotó: https://www.facebook.com/csaladesifjusag, Vasvári Tamás/MTI)