Boldognak tűnsz…

- Csodás koncertélményen vagyok túl, a Művészetek Palotájában tegnap este életem eddigi legnagyobb önálló koncertjét adtam, és nagyon jól sikerült! Összeszedett csapattal dolgozhattam, csodálatos közönség előtt, ráadásul minden rokonom ott volt, kivéve a sógornőmet, aki a kislányomra, Lenkére vigyázott. Minden úgy történt, ahogy szerettem volna, átéltem, uraltam az egész élményt, a körülmények pedig tökéletesek voltak. Az egyetlen nehézség most az, hogy összesen négy órát aludtam…

Egy két és fél éves kislány és aktív énekesi munka mellett hogyan tudsz pihenni?

- Lenke egy kis tündér! Nem tudom, hogy lehet valaki ennyire jó fej! Bárkit felvidít, kedves, figyelmes, szociális, vicces, erőt adó és mindig pozitív! Nagyon jó vele lenni, vele lett teljes az életünk. Lenke simán végigül egy próbát, tudja, hogy ha vége a munkának, csak az övé vagyok. Ilyenkor megköszönöm neki, hogy hagyott minket dolgozni. Szerencsére jól is alszik, és ez a kezdetektől így volt, így nagyjából pihent vagyok. Talán csak két nehezebb hetünk akadt, amikor a fáradtságtól tényleg nem tudtam dolgozni.

Márpedig évek óta folyamatosan új dalokkal állsz elő, erre mikor van időd?

- Szerencsém van, mert engem a szakmám, a munkám nem leszív, hanem feltölt, egy-egy próba után jó nagy kosárral hozom haza a pozitív energiákat! Szerintem egy énekesnőnek bizonyos tekintetben könnyebb a gyermekvállalás, mint egy civilnek: egy hagyományos munkahelyre három év után nagyon nehéz a visszatérés, annyit változnak a körülmények. Jó, hogy mi előre tudtunk dolgozni dalokkal, klipekkel, amíg Lenkét vártam. Ezek a szülés után jelentek meg, így én akkor is megmaradtam Boggie-ként az emberek fejében, amikor éppen otthon babáztam. Persze a koncerteket egy ideig ki kellett hagynunk, ez viszont – a csapatomnak is hála – belefért. De el lehet-e képzelni jobbat egy kisgyermek életében, mint hogy egész nap éneklést hall maga körül? A szőnyegen való közös játék közben én énekelek, dalt szerzek és dalszöveget írok, ebből persze a kislányom csak annyit vesz észre, hogy „de jó, anya énekel nekem!”

És már elég régen énekelsz…

sosem söpörtük a problémákat a szőnyeg alá

- Kiskorom óta határozott elképzeléseim vannak a céljaimról, a szüleim mindig támogattak, bátorítottak a maguk módján. Pedig egy csepeli munkáscsaládból származom: apukám lakatos volt, anyukám szövőnő. Nem értettek a zenéhez, és nem voltak felmenőim, akik kijárták volna az utat nekem. De éppen ezért talán könnyebb is volt: nem féltettek, mint a pályatársaim jó részét, és azt sem kérték, hogy „kislányom, legyen legalább egy normális szakmád, mielőtt énekelni akarsz!”. Engedtek, mert bíztak bennem. Apukám az a fajta mesebeli munkásember volt, aki végtelenül helyes erkölcsi hozzáállással, a bajusza alatt mondja a bölcsességeket – az egyszerű emberek szerintem sokkal inkább képesek arra, hogy ne csavarják túl a gondolatokat, hanem tisztán lássanak. Mindig nagyon sokat beszélgettünk otthon, sosem söpörtük a problémákat a szőnyeg alá. Sajnos a szüleim már nem élnek, de a nővéremmel így még jobban összetartunk: minden nap beszélünk telefonon, és hetente legalább egyszer találkozunk. Ezt a gyerekeink is nagyon igénylik.

Ha jól tudom, kislánykorodban megálmodtad a New York-i fellépésedet.

- Igen! Amikor még éppen csak szivárogtak be az amerikai videoklipek, én Whitney Houston-t, Maria Carrey-t és Celine Dion-t hallgattam egész nap, és kitaláltam, hogy nekem is lesz New Yorkban koncertem. Bár semmit nem tudtam erről a világról, de éreztem, hogy ha nagyon szeretnék valamit, és keményen dolgozom érte, akkor az álmok valóra válhatnak. Sok dalom is szól arról, hogy a nehézségeknek megvan az értelmük és céljuk, de a mi döntéseinken múlik, mi lesz az életünkből! Nem érdemes azt hajtogatni, hogy a másiknak könnyű, mert mindent megkapott gyerekkorában. Nem szabad neheztelni a szüleinkre, és hasonlítgatni magunkat, hogy kinek miért könnyebb, mint nekünk. Mi egyszerűen éltünk otthon, mégis hálás vagyok a szüleimnek, mert megtanulhattam tőlük, hogy a nehézségekből ki lehet hozni a jót, és hogy semmit sem véletlenül kapunk, mindennek megvan az értelme. A szűkösségnek, a veszekedésnek is, mert szép lassan helyreállnak a kis kockák.

Mint ahogy a te karrieredben is így volt!

mindvégig ott volt mögöttem és mellettem a társam

- Az első ötéves munka, az építkezés kőkemény volt: dalszerzés, próbák, fellépések mindenütt, alig húsz ember előtt is, közben lemezfelvétel, kopogtatás, házalás, fönt és lent szakaszokkal. Közben franciatanárként és babyszitterként is dolgoztam, mert az albérletet fizetni kellett. Nem könnyű megélni azt, hogy csinálod, csinálod – mindenhonnan azt hallod, hogy jól –, még sincsen eredmény, vagy csak csekély. Az évek alatt számtalanszor megkérdezed magadtól, hogy „mi keresnivalóm van itt nekem?” Tépelődsz, hogy lesz-e közönség, meghallgatják-e a számot, amin annyit dolgoztál. És miért épp téged választanának? De mindvégig ott volt mögöttem és mellettem a társam, aki ma már a férjem, és nem hagyott belesüppedni a negatív gondolatokba. Aztán 2013-ban jött a Parfüm című dal, amiben a lassú, vontatott indulás után valahogy minden addigi energia összeadódott: a klip egy átlagos hétfői napon kikerült a világ vezető sajtóoldalaira, és hirtelen mindenki megismerte a nevemet. A csepeli lány, aki én vagyok, ezek után azt gondolta: teljesen mindegy, hogy honnan jössz, bárkivel bármi megtörténhet!

És ezek után két évvel te képviselted az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben.

- Sokszor gondolom azt, hogy felelősséggel tartozom az embereknek, akik abban a környezetben és élethelyzetben élnek, ahonnan én jövök. Azon a hatalmas európai színpadon is ezt éreztem. Mert nagyon kemény élet a munkásoké, közben annyira nem szól róluk semmi! Pedig a társadalom nagy része ők, csak éppen sehol nem látszódnak a közösségi és médiafelületeken…



A dalaid egy részében komoly, erős tartású társadalomtanító vagy, máskor törékeny, csinos énekesnő, és boldog anyuka is. Mesélsz arról az otthonról, ahonnan mindezt kapjuk?

a házasság intézménye „nagyon jól ki van találva”

- A férjemmel gimnázium második osztálya óta együtt vagyunk, ő adja nekem az érzelmi stabilitást. Képes vagyok naponta rácsodálkozni, hogy ilyen boldogságban élünk mi együtt, most már hárman. Ez egy remek periódus! Amikor összeházasodtunk, azt éreztem, ez egy következő szint a kapcsolatunkban: közös felelősségvállalás egymásért és a jövőért, egy gyönyörű szövetség. Akármilyen közhelyesen hangzik is, de igaz: a házasság intézménye „nagyon jól ki van találva”! Már a lánykérés is mélyített a kapcsolatunkon, adott egy súlyt az egész folyamatnak. És ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk, mert összeházasodtunk! Oda kell figyelnünk és vigyáznunk kell egymásra! Éppúgy van ez, mint amikor valaki autót vesz: az is akkor működik jól, ha rendszeresen karbantartják. Lenke, a kislányunk egy következő szintet hozott. Csodás kislány! De hamarosan szívesen lépnék még egy szintet: egy kistestvérrel úgy érzem, még teljesebb lenne az életünk.

Mit jut eszedbe az alábbi kifejezésekről?

Csoda: Lenke

Ajándék: Család

Lendület: Éneklés, hivatás

Álmok: Élet

Derű: Az első négy dolog együtt!


(Fotók: Csemer Boggie családi albumából)

kisgyermeksztárinterjú