Átlagosan 1 millió forintot engednek el

– 2018. január 1-jétől azok az édesanyák, akik diákhitelt vettek fel, a várandósság 91. napjától igényelhetik a diákhitel visszafizetésének felfüggesztését három évre. A második gyermeknél szintén három évre felfüggesztjük a törlesztést, és a hiteltartozás 50 százalékát elengedjük. A harmadik gyermeknél pedig elengedjük a hiteltartozást, vagyis ezután egyáltalán nem kell az édesanyának fizetnie a törlesztést, azt az állam átvállalja helyette – részletezte Novák Katalin.

Hozzátette: a lehetőséggel mind a Diákhitel1-gyel, mind a Diákhitel2-vel rendelkező édesanyák élhetnek.

– Átlagosan 1 millió forint körüli összeget engedünk el, de ez az összeg akár meghaladhatja a 10 millió forintot is – jelezte az államtitkár.

Háromezren igényelték a jelzáloghitel elengedését

Emlékeztetett arra, hogy a diákhitel-elengedés lehetőségéhez hasonló a jelzáloghitel-törlesztés elengedésének lehetősége, amelyet idén július 1-jétől igényelhetnek azok a párok, akiknek ingatlanfedezetű jelzáloghitelük van. Ha a második gyermeküket várják, akkor a várandósság 3 hónapjától a tartozásból 1 millió forintot, a harmadik gyermek esetében 4 millió forintot, minden további gyermek vállalásakor pedig 1-1 millió forintot átvállal az állam a fennálló hitelből.

– Ez utóbbi igénylésére a július 1-jei bevezetése óta 3 ezer kérelem érkezett. A Családvédelmi Akcióterv nyújtotta támogatásokat pedig összesen eddig 46 ezren igényelték – számolt be Novák Katalin. – Valamennyi intézkedéssel a családalapítást és a gyermekvállalást szeretnénk megkönnyíteni.



Az igénylők fele diákhitel nélkül nem szerzett volna diplomát

– A diákhitel-elengedés lehetőségével egy teljesen speciális, európai szinten is új diákhitelezési formát hozott létre a magyar állam. A diákhitel-felfüggesztés és elengedés lehetőségének tavaly januári bevezetése óta extrém módon megnőtt az igénylők száma, a Diákhitel2 konstrukciót 34 százalékkal, a Diákhitel1-et 6 százalékkal többen vették igénybe, mint az előző évben – ismertette Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. – Ehhez az is hozzájárult, hogy történelmi mélypontra csökkent a diákhitel kamata.

2001 óta több mint 400 ezer hallgató vett fel diákhitelt, több mint felük - saját bevallása szerint - nem tudott volna felsőoktatási tanulmányokat végezni a hitel nélkül – közölte a vezérigazgató, hangsúlyozva, ezzel a diákhitel elérte célját, azaz, hogy ne legyen olyan fiatal, aki az anyagiak miatt nem tud felsőoktatási képzésben részt venni.

Magyar Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy akik szeptember 16-ig beadják diákhitel-igénylésüket, október 15-én már megkapják a kért összeget. Ráadásul az ügyintézést személyes megjelenés nélkül, teljesen online módon megtehetik.