Összesen tizenhárom autómárka hét- vagy többszemélyes családi autóját próbálhatták ki azok, akik szeretnének nagyobb, vagy újabb gépjárművet vásárolni. Külső szemlélő számára úgy tűnt, a főváros összes nagycsaládját érdekli a lehetőség, ugyanis rengetegen érkeztek a Nagycsaládosok Országos Egyesülete 7+ üléses hétvégi rendezvényére, zsúfolásig megtelt a Vasúttörténeti Park Orient Csarnoka.

„Derült égből egy trió”

Bár a márkakereskedések szakembereket küldtek a tájékozódás megkönnyítésére, a kisgyermekek hamar átvették ezt a szerepet. Beültek előre a kormány mögé, hátul az ülés kényelmét tesztelték, a csomagtartóba pedig kismotor-, bicikli- és rollerelhelyezési próbát tartottak. Az anyukáknak nem csak a gyermekeik érdeklődését kellett visszafogniuk, az apukák izgalmát sem volt könnyű kordában tartani. A négygyermekes Márta hosszú percekig kereste párját, de azt sem tudta, merre induljon utána. Ötéves kisfia is próbált segíteni, karján pedig az egyik 17 hónapos kicsi ült. A másik kettő apával volt. Valahol.– A fiamnak szerettünk volna egy kistestvért, aztán derült égből érkezett a trió. Háromtagú családból egy pillanat alatt hattagúvá léptünk elő. Amikor ez kiderült, apának az volt az első poénja, hogy te jó ég, egyszerre haza sem tudlak hozni benneteket a kórházból. A várandósság alatt beszereztünk egy hétszemélyes autót, de ha a babakocsit is betesszük, már semminek nem marad hely. Ezért is gondolkodunk, hogy ha már van egy ilyen lehetőség, akkor kihasználnánk, és szeretnénk nagyobb kocsit. Úgy tűnik, egy nyolcszemélyes lesz a megoldás.„Luxusra nem vágyom”Nagyobb fiúkkal nézelődött egy másik, szintén négygyermekes anyuka, ő is szem elől tévesztette a férjét. A fővárosban élnek, de a 12 és 14 éves gyermekek Miskolcra járnak gimnáziumba, így gyakran tesznek meg hosszabb távot.

– Van egy hétszemélyes kocsink, de már elég öregecske, 11 éves. Emellett van egy kis szaladgálós, bevásárlós ötszemélyesünk is, ám a miskolci úthoz kell a nagy autó. Jó lenne, ha annak már méretes lenne a csomagtere. Mi legfeljebb egy hétmilliós kocsit tudnánk megvásárolni. Luxusra nem vágyom, úgyis összekenik a srácok, a kicsik még csak 3 és 8 évesek. Tényleg csak az cél, hogy a következő 10 évre letudjuk a kocsiproblémát. A mostani hétszemélyesünket is imádom, de a városba szaladgáláshoz nem azt használom. Ez az új arra kellene, hogy olcsóbban, biztonságosabban döngessünk az M3-ason.

Ne kelljen két autóval nyaralni!

Egy háromgyermekes apuka azon gondolkodott, hova tegye a fiúkat, mert már régóta itt vannak ugyan, de a kicsik lelkesedése miatt nehéz volt az alapos tájékozódás. Olyan autót keres, amelyikben elfér mindenki, és senkinek sem kell a csomagtartóban ülnie. Éppen rátaláltak az ideális kocsira.

– Nagyon úgy néz ki, hogy ide befér a három gyermek, a középső ülés is teljes értékűnek tűnik. Most egy szerelemautónk van, egy ötszemélyes terepjáró, de nem igazán lehet bele pakolni.

Akkor is nélkülözhetetlen a kocsi, amikor a gyermekeket egyidőben kell két helyszínre szállítani, de akkor azért is szükség van egy családi autóra, mert két autóval nyaralni menni nagy luxus lenne…

Van, ahol a tetőboksz a megoldás

A márkaképviselők az autók minden előnyét és hátrányát megmutatták, az igények alapján olyan kocsikat is ajánlottak, amelyek nem voltak a kiállításon. Vannak három gyermekesek, akiknek az a céljuk, hogy mindenki kényelmesen elférjen a kocsiban, másoknak az is fontos, hogy sok csomagot tudjanak elhelyezni.Az egyik kereskedő arról beszélt, hogy ha az összes ülést használják, elveszik a csomagtér. De ha nincs szükség a plusz két ülésre, akkor egy háromgyermekes családnál nagyon jól működik a jármű sima ötszemélyes autóként, és nagy lesz a csomagtér is. Ha plusz rakodótérre van még szükség, akkor a tetőboksz is jó megoldás lehet. A fogyasztással kapcsolatban elmondta, hogy míg egy régebbi gyártmány 11 litert fogyaszt, ez az új ajánlatuk 8 literrel megy.

Egy másik autó mellett felkiáltott egy anyuka:– Nézd, ennek nagy a csomagtartója!

A márkakereskedés képviselője elmondta:– Aki igénybe veszi a 2,5 milliós támogatást és az egyedi márkakedvezményt, annak összesen 3 millió 99 ezer forintot kell fizetnie ezért a kocsiért. 7 valódi ülésünk van, 170-180 centi magas emberek kényelmesen elférnek hátul. Minden sor, a második és a harmadik is, egy kicsit megemelt, így hasonlóan ülnek a családtagok, mint a moziban, ezáltal nagyon jó a kilátás. A középső sorban akár 3 gyermekülés is elfér. A 7 ülés mögött hátul a kalaptartóig 530 literes, ha azt fölhajtjuk, 750 literes csomagtartót kapunk. Érdemes megemlíteni, hogy ha négy ülés van bent, akkor négy felnőtt mellé befér négy kerékpár is, szétszerelés nélkül.

Amikor a csalad.hu-t tájékoztatta a kereskedő, érdeklődő családok is megálltak mellettünk. Az autó ára és felszereltsége felől kérdezősködtek.

– Ez egy diszkont árú autó, átlagfelszereltség van benne: ABS kipörgésgátló, menetstabilizáló rendszer, négy légzsák elöl, függönylégzsák az 5. személyre, városi vészfékasszisztens, tempomat, manuális klíma, elektromos ablakemelő, gyári rádió.

Az eseményen köszöntőt mondott Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Mivel négygyermekes apaként nem idegen tőle a nagycsalád szállítása, amikor körbenézett a kiállított autók között, akkor a saját tapasztalatait is megosztotta az érdeklődő családokkal.

Mit takar a támogatás pontosan?

A kormány hétpontos akciótervének egyik eleme, hogy júliustól a három vagy több gyermeket nevelő családoknak legfeljebb 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam egy új, legalább hétszemélyes gépjármű vásárlásakor. A vételárnak legfeljebb 50 százalékát teheti ki a vissza nem térítendő állami támogatás. Vagyis a legfeljebb 2,5 milliós állami támogatást maximális mértékben az 5 millió forint, illetve ennél magasabb árú gépkocsik vásárlása után lehet igénybe venni. Aki ennél olcsóbb gépkocsit választ, az árnak megfelelően kevesebb támogatásban részesül. A támogatott összeget nem kell előre kifizetnie a családnak, azt ugyanis a Magyar Államkincstár utalja át az autókereskedőnek. A támogatás igénybevételéhez nem feltétel a házasság, de az igen, hogy a pár legalább 3 gyermek után kapjon családi pótlékot.

Fontos szempont a fenntartási költség

Már a bejelentést követően megnőtt az érdeklődés a hétszemélyes autók iránt. Korábban Karner Miklós, Az Autó szaklap főszerkesztő-helyettese a csalad.hu-nak elmondta, akkor járnak jól a nagycsaládos vásárlók, ha a bőséges kínálatban valódi egyterűt keresnek a szabadidő autó alapú modellek helyett, mert azoknak lényegesen nagyobb a variálhatósága és három-négy gyermekkel is kényelmes utazást biztosítanak. A szakértő a legjobb döntésnek a haszonjármű alapú egyterűeket tartja kényelmes, tágas felépítésük miatt. Lényeges szempont a kiszemelt modell fenntartási költsége, amelybe a szervizelési periódus, a kerekek, a téli gumi mérete is beleszámít.