Gulyás Gergely közölte: a Babaváró kölcsönnél a 10 éves futamidő nem hosszabbodik meg.

A banki hiteleket érintő moratóriumról elmondta: bárki dönthet úgy, hogy törleszt tovább, erre van lehetőség. A végrehajtások "nagyon nagy részét" ugyanakkor fel fogják függeszteni, erről egyeztetnek, a vonatkozó rendelet a néhány napon belül megjelenik – közölte.

Hozzátette: a moratórium a magánszemélyek közötti hitelekre nem vonatkozik.

A fogyasztói hitelekkel kapcsolatban azt mondta, arra számítanak, megnő majd az igény irántuk, ezért döntöttek úgy, hogy a teljes hiteldíjmutató legfeljebb 5 százalékkal haladhatja meg a jegybanki alapkamatot.

Minderről rövid videóban Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is beszámolt, amelyet ide kattintva nézhet meg.


(fotó: Shutterstock)