Elkényeztető generáció – elkényeztetett fiatalok

Szerinted több most az elkényeztetett fiatal, mint régen? 

– Igen, határozottan. Az elmúlt több mint 15 esztendőben évről évre növekvő tendenciát tapasztalok. 

Mi ennek az oka?

– Azt gondolom, hogy ők egy olyan generáció gyermekei, amelynek tagjai sok szempontból  nehéz körülmények között nőttek fel, ezért ennek ellensúlyozásaként a saját gyermekeiket a lehető legjobban  ki akarják szolgálni. Olyannyira, hogy átesnek a ló túloldalára, ami már szintén nem egészséges, sőt, ártó.  

Miközben azt gondolják, hogy a bőséggel, a nehézségek nélküli élet biztosításával jót tesznek a gyereküknek. 

–  Ez azonban tévhit. Döbbenten hallok olyan fiatalokról, akik a kollégiumban vagy albérletben nem takarítanak, szétdobálják a holmijukat és hagyják, hogy az edényekbe belepenészedjen az étel. Ezek a nemtörődöm fiatalok mind olyan családban nőttek fel, ahol a szülők – főleg az anyák – mindent elvégeztek helyettük: kitakarították a szobájukat, összeszedték és kimosták a szennyesüket, eléjük rakták az ételt, és aztán el is vették előlük az üres tányért. Mindezt a gyerekük egyáltalán nem értékelte és értékeli, hiszen úgy nőtt fel, hogy ez természetes, még megköszönni is elfelejti. A mai szülők gyakran közlekedni sem tanítják meg gyerekeiket, hanem még tinédzserkorban is furikázzák őket ide-oda. Vajon ez kinek a kényelmét szolgálja?  

Valójában a szülőét.  

– Így van. Azt gyanítom, a szülőnek kényelmesebb a sofőrködés, minthogy következetesen és türelemmel megtanítsa a gyermekét közlekedni, és arra, hogy felismerje és ki tudja szűrni, ha valaki rossz vagy hátsó szándékkal közeledik felé. A taxizás nem a gyerek érdeke. Vajon az a gyermek javára válik, hogy ki van szolgáltatva a szülőnek, aki ide-oda hurcolássza, túl van óvva és nem tanulja meg, hogy egyedül eljusson bárhová? Mondják, hogy a pokol felé vezető út is jó szándékkal van kikövezve, és sok szülő valóban ezt az utat építgeti: életképtelenné teszi a gyerekét, majd felháborodik, mennyire önállótlan és ez mekkora teher a család számára.  

Miért kényelmesebb a szülőnek megcsinálni mindent a gyereke helyett? 

– Mert, ha nem ezt tenné, az sokkal több figyelmet, következetességet, szabályok meghozását és betartatását igényelné, ami jóval több energiát is vesz el. A szülők sokszor nagyon leterheltek, azt látom, hogy sok helyen nincs semmilyen segítség, se nagymama, se bébiszitter. Rengeteg feladat, elvárás nyomja a vállukat. Így épp arra marad a legkevesebb idő, ami a legfontosabb lenne: a gyermeknevelésre, arra, hogy követhető határokat alakítsanak ki otthon és ezeket be is tartassák. Az odafigyelés és a következetesség rendkívül energiaigényes és fárasztó dolog, elképesztő mértékű türelem kell hozzá. De sajnos enélkül a gyermek nem kapja meg azt, amire a legnagyobb szüksége lenne: világos útmutatást, figyelmet, érzelmi stabilitást, bizalmat és önbizalmat.   

Ezt nyilvánvalóan minél kisebb korban el kell kezdeni. 

– Pontosan. Az elkényeztetés a szülő felelőssége. Hisz ki engedi, hogy a gyermeke, mint egy kis basa otthon uralkodjon és követelőzzön? Ki engedi meg a kisgyerekének, hogy Adjál enni! felszólítással közvetítse az igényeit, ahelyett, hogy – életkortól függően – azt mondaná: Kérek szépen enni, vagy ha már nagyobb: Ti ettetek már? Van itthon vacsora? Esetleg összedobjak valamit? Csak sajnos a legtöbb szülő erre rendszerint akkor döbben rá, amikor a már fiatal felnőtt gyermeke nem látogatja, vagy csak azért, hogy tiszta ruhát és dobozokba csomagolt ételt hozzon el tőle. Ekkor értetlenül áll azelőtt, hogy milyen hálátlan a gyermeke – miközben ő tette azzá, mert nem tanította meg neki, hogy minek mi az értéke. 

Mennyire vannak a praxisodban elkényeztetett fiatalok? 

– Nem jellemző, mert nem akarnak önmagukon dolgozni, azt akarják, amit megszoktak, hogy én tegyem rendbe az életüket, helyettük. Az elkényeztetett fiatal felnőttekkel nehéz együtt dolgozni mentálhigiénés munkában, mert nincsenek hozzászokva, hogy a célok eléréséért nekik is tenniük kell, kívülről várják a megoldást. Ráadásul a szüleik az elkényeztetéssel – nem tudatosan – azt üzenik a gyereküknek, hogy: „Nem bízom benne, hogy meg tudod csinálni, inkább megteszem helyetted.” Én abban támogatom őket, hogy megtanuljanak önmaguknak segíteni: vállaljanak felelősséget az életükben, vegyenek át egyre több olyan feladatot, amelyet eddig a szülők láttak el, cselekedjenek: dolgozzanak, fizessék a számlákat, gondoskodjanak önmagukról.  

Tehát fiatal felnőttként még visszafordítható ez a folyamat?  

– Azt tapasztalom, hogy minden negatív tendenciával együtt, sokan próbálnak kimászni ebből, keresik a megoldásokat, változtatni akarnak. És meg is becsülik, ha kapnak segítséget. Ez abszolút reménnyel tölt el, és igen, azt gondolom, hogy mindig lehet tanulni, fejlődni, változni, azonban mindez egy őszinte felismeréssel kezdődik. Egy fájdalmas szembesüléssel, ami talán a legnehezebb lépés mind szülőként, mind gyermekként. De ha nem menekülünk el előle, ha belátjuk, hogy mindenkinek azzal teszünk jót, ha változtatunk, akkor már jó úton vagyunk.