– Minket különösen rosszul érint, hogy nem valósulhatott meg az idei osztálykirándulás, mert már nagyon régóta tervezgettük, és mert az eddigiek is nagyon jól sikerültek – mondja Hidvéghy Luca, a budapesti József Attila Gimnázium tanulója. – Ez mindig az év fénypontja, és az ideit különösen izgatottan vártuk, mert a Felvidékre mentünk volna. Még szerencse, hogy el tudtuk tolni őszre az egészet, így nem maradunk ki teljesen az élményből.

A tizenegyedikes Luca bevallja, őt nem viselte meg annyira a kijárási korlátozás, mint más osztálytársait, hiszen „békeidőben” is sokat videochatel a barátaival.

– Igyekszünk tartani a kapcsolatot. Az osztályon belül külön a lányokkal és egyenként a barátokkal napi szinten szoktunk beszélgetni, de ha van valamilyen fontosabb tanulmányi téma, akkor azt az osztálycsoportban is megvitatjuk. Akadnak olyanok, akiket jobban megvisel ez a helyzet. Egyesek már a járvány kitörésekor kiborultak, vannak, akiknél mostanában telt be a pohár.

– Azért én is megkértem már anyukámat, vigyen el egy barátomhoz, akivel nagyon hiányoztunk egymásnak, így aztán tudtunk egy kis időt személyesen is együtt tölteni – folytatja Luca, aki a barátokkal már tervezi a nyári találkozásokat. Sőt, az egész osztály készül már egy olyan alkalomra, amikor – jóllehet, csak iskolán kívül – végre viszontláthatják egymást.

– Már nagyon mehetnékünk van, úgyhogy nyáron, ha vége lesz ennek az egésznek, biztos, hogy keveset leszünk itthon!

„Olyan, mint a tűzkeresztség”

Nem csak diákszemmel nagy veszteség a közös élmények hiánya, sok pedagógus is fájlalja, hogy a dolgok nem a tervek szerint alakultak.

– Az osztálykirándulások hasonlóak a tűzkeresztséghez. A gyerekek begyűjtik őket, mint a pontokat; minden évben egyet – mondja Szabadkai László középiskolai tanár. Szerinte alapjáraton is túl kevés a lehetőség a tanórán kívüli együttlétre, épp ezért fájdalmas, hogy most le kellett mondaniuk a kirándulásról. No meg azért is, mert az elmúlt időszak pedagógiai szempontból egyébként is kiesett, legalábbis, ami a közösségépítést illeti.

Szabadkai László magyartanár, aki négy kisgyermeke mellett munkaközösségvezetőként, szaktanárként és osztályfőnökként is küzd azért, hogy megállja a helyét az online oktatásban. Bár kilencedikes osztályával folyamatosan kapcsolatban van, biztos benne, hogy az osztálykirándulás elmaradása nagyon visszaveti majd a közösséget.

– Mi egy kicsit elvesztettük egymást ezekben a hónapokban. Hatékony, ügyesen tanuló agyak lettek a gyerekek, de elmaradt a lényeg: a szocialitás meg a szív. A legalapvetőbb dolgokat vettük el tőlük, és ebből visszaadtunk egyet, a tanulást, amiben ugyan most sokkal jobban teljesítenek, ugyanakkor gépiesebbek lettek a reakcióik. Persze vannak meglepetések, van olyan, aki nagyon nagyhangú lett, pedig azelőtt nem volt a társaság középpontja, és van, aki eltűnt, ennek ellenére nagy vonalakban hasonlít az offline és az online közösségi háló.

Az online térben kiégnek

Szabadkai László úgy véli, egy osztálykirándulás mitikus a diákok számára, akkor is, ha előtte állnak és akkor is, ha már átélték. Ráadásul egymásra is épülnek ezek az élmények.

„Vissza fognak találni egymáshoz a fiatalok, mert szerelmesek akarnak lenni, focizni akarnak, vissza akarják kapni a régi életüket.”

– Az osztálykirándulásainkra mind emlékszünk, fontos állomásai az életünknek. Itt a gyerekek évről évre egyre felszabadultabbak és persze egyre inkább próbálgatják a határaikat is, ami pedig azért fontos, mert ha ezeket a helyzeteket jól kezeljük, újabb szál képződik közöttünk. Ennyi idő elzártság után még azzal is jó beszélgetni, akit nem kedvelünk annyira, hát még azzal, akinek a társaságára mindvégig vágytunk.

A pedagógus szerint a gyerekek érezhetően kiégnek az online térben.

– Bár az emberek úgy gondolják, ez az a generáció, amelyet biztos nem visel meg annyira a kijárási tilalom, mint a többit, hiszen egyébként is a gépek előtt töltik az életük nagy részét, én úgy látom, azt ők is érzik, hogy az online meccsnézés vagy az 5-6 órán át közösen játszott számítógépes játék nem helyettesíti a valódi együttléteket. Groteszk helyzeteket teremt ez a járvány: félbehagyott szerelmeket, konfliktusokat hagyott maga után. Ezt biztos megszenvedik a gyerekek.

Az irodalomtanár mindennek ellenére úgy gondolja, nem lesz szükség tömeges pszichológiai kezelésre a járvány elvonulta után, egyszerűen csak vissza kell engedni a gyerekeket a normális életkörülmények közé, és megy majd minden szépen a maga útján.

– Vissza fognak találni egymáshoz, mert szerelmesek akarnak lenni, focizni akarnak, vissza akarják kapni a régi életüket.

Szabadkai László nem mond le teljesen a nyári hónapokra arról, hogy összehozza újra az osztályát. A szerenád forgatókönyvére egy könnyű nyáresti zsíroskenyerezéssel készül meglepni őket, kárpótlásul az elszalasztott élményekért.

(fotó: Förster Tamás, privát)

kamasziskolakaranténkirándulás