Tinédzserkori szorongás – így segíthetünk szülőként

Fontos tudnunk, hogy a serdülőkori szorongás bizonyos fokig a normális érési folyamat része. Az agy óriási változásokon megy keresztül, gyakorlatilag újraépíti magát. Úgy is mondhatnánk, hogy egyfajta nagytakarítást végez: számos gyerekkori képességtől és emléktől “megválik”, a helyükbe pedig új képességek lépnek. Ilyenek a kompromisszum, a vita- és a döntéshozó képesség.

„Az agy egyik területe, a limbikus rendszer, amely az érzelmekért és impulzusokért felelős, szabályosan túlpörög serdülőkorban.”

Kutatásokból kiderült, hogy az agy egyik területe, a limbikus rendszer, amely az érzelmekért és impulzusokért felelős, szabályosan túlpörög serdülőkorban. Ezért élnek meg a tinik minden érzelmet sokkal erőteljesebben, az aggódást, a szomorúságot és a szorongást is. Ezzel szemben a prefrontális kéreg, ami a tudatos gondolkodásért, a józan ítélőképességért felel, még épphogy csak kifejlődőben van. Nem meglepő tehát, hogy ezek a folyamatok elég nagy ellentmondásokat, vívódásokat okoznak a gyerekeknél. A szorongás egy része is ebből fakad, és az is, hogy sokszor ők maguk sem tudják megmagyarázni, miért aggódnak, mitől nyugtalanok vagy épp letargikusak.

Vegyük komolyan

A fentiektől függetlenül nagyon fontos, hogy semmiképpen se bagatellizáljuk el a gyermekünk szorongását. A dolog mélyebb és komplexebb, mint gondolnánk és időnként komoly mentális betegségekig, sőt végletes esetben akár öngyilkosságig fajulhat.

Keressük a figyelmeztető jeleket

Az olyan jelek mellett, mint a gyakori frusztráltság, kimerültség, düh vagy feszültség olyan fizikai tüneteket is észlelhetünk a gyermekünkön, mint az ismétlődő fej- és hasfájás, nyomásérzés a mellkasban, légszomj, körömrágás, hajtépés (saját maga megsebzése valamilyen módon), nehézkes emlékezőképesség, lehangoltság, túl sok alvás vagy épp alvásképtelenség, illetve a folyamatos otthonlét (baráti társaság, család kerülése).

Osszuk meg a saját élményeinket

Az egyik legjobb taktika, ha úgy közeledünk a gyermekünk felé, hogy megosztjuk a saját tapasztalatainkat. Szorongtunk mi is tinédzserkorunkban (esetleg most is)? Volt pánikrohamunk? Hogyan éreztük magunkat? Mi segített nekünk lecsillapítani az elménket, a félelmeinket? Hogyan küzdünk meg ezekkel most? Tudassuk a kamaszunkkal, hogy egyáltalán nincs egyedül a gondjaival. Nagyon lényeges, hogy a támogató, megnyugtató (de nem túlaggódó) szülőt lássa bennünk, ne a lekicsinylő, magas lovon ülő szülőt, aki mindent jobban tud.

Kezdjünk el beszélgetni

Ha arra gyanakszunk, hogy a gyermekünk szorongással küzd, a legjobb, ha mihamarabb nyitottan és megértően elbeszélgetünk vele. Ha nekünk nem szeretne megnyílni, tudassuk vele, hogy szakemberhez is fordulhat, ha szeretne. Lehet, hogy nem lesz könnyű neki mindenről beszámolni, amin keresztülmegy, de az, hogy valakinek beszélhet róla, aki nem tartja őrültnek, óriási megkönnyebbülés lesz a számára. Mondjuk el neki, hogy ránk mindig, mindenben számíthat, akkor is, ha azt gondoljuk, hogy úgyis tudja!

Ha pedig azt látjuk, hogy a kamaszunknak nagyon súlyosak a szorongásos tünetei, depressziós vagy pánikrohamai vannak, akkor mihamarabb keressünk fel egy pszichológust, pszichiátert vagy tárcsázzuk a nap 24 órájában ingyenesen hívható Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány telefonos lelkisegély-szolgálatát a 116 111-es telefonszámon, hiszen akár az élete is múlhat rajta!

(fotó: Shutterstock)