– A Falusi CSOK-os áfa-visszatérítés fokozhatja az építési kedvet, amely egyébként is elég élénk – idézi a hirado.hu Balogh Lászlót, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét.

Az év első kilenc hónapjában 8308 családi házra adtak ki engedélyt, ami nyolc százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet országos szinten – olvasható a közleményben.

Fellendült az érdeklődés

A július óta elérhető Falusi CSOK felpörgette az érintett 2500 település lakáspiacát. Július és november között a szóban forgó településeken az eladó lakóingatlanok átlagára a kínálati piacon 13,5 millió forintot tett ki, ami 10 százalékos áremelkedésnek felel meg éves összevetésben.

A kereslet is jelentősen megnőtt az érintett településeken. Összességében 18 százalékkal nőtt tavalyhoz képest a Falusi CSOK-os lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, egy-egy hirdetésre pedig még intenzívebben, 33 százalékkal többen érdeklődtek.

– Jól mutatja a Falusi CSOK hatását, hogy miközben július és november vége között a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban csökkent a kereslet az előző évek azonos időszakához viszonyítva, a Falusi CSOK-os településeken ugyanakkor kevesebb hirdetésre jóval több érdeklődés érkezett – mondta Balogh László.