Az épület aulájában óriásplakát hirdeti, hogy 70 éves a Budapest Bábszínház. A fotón a színészek családias légkörben mosolyognak a látogatókra. Jó itt dolgozni?

– Egy családban is kötődnek egymáshoz az emberek, jó kapcsolatban vannak, bíznak egymásban. Mi is ilyenek vagyunk. Vannak konfliktusok is, azt nem állítom, hogy rózsaszín felhőn ülünk, de ez így normális. Ennek a jó kapcsolatnak egyébként az az oka, hogy nálunk alacsony a fluktuáció. Persze, az is igaz, hogy ha Budapesten valaki egy professzionális bábszínházban szeretne dolgozni, akkor ez az egyetlen lehetősége. A kép egyébként az évad végén, egy pikniken készült az Orczy kertben.

„Abban a pillanatban átvittem az energiát a bábba”

Mi, laikusok azt gondoljuk, hogy aki színész szeretne lenni, a színpadon közvetlen kapcsolatba akar kerülni a közönséggel. Hogyan, miért lesz valaki bábszínész?

Abban a pillanatban átvittem az energiát a bábba, elmúlt a görcsösségem. Laza és természetes voltam.

– Mi egy kicsit máshonnan közelítjük a színházat. Én például már a gimnáziumban is színjátszó szakkörbe jártam, és tudtam, hogy színházzal szeretnék foglalkozni, színész szeretnék lenni. Felvételiztem a színművészetire, de nem sikerült bejutnom. Különböző színházak stúdióiba is jelentkeztem, de azok is kudarccal végződtek. Mégis úgy éreztem, hogy alkalmas vagyok erre a feladatra, de akkor még nem tudtam, miért vagyok mégis sikertelen a felvételiken. Ma már tudom. A görcsös megfelelni vágyás volt az akadálya, a felvételiztetők meg a természetességet várták tőlem.

Akkoriban a Kolibri Színház is stúdiót indított, ahol színészetet, bábszínészetet tanítottak. Az igazgatónak, Novák Jánosnak kellett verset mondanom, majd kaptam tőle egy kesztyűs bábot, és azzal is előadtam Tóth Árpád Láng című versét. Abban a pillanatban átvittem az energiát a bábba, elmúlt a görcsösségem. Laza és természetes voltam. Megtört a varázs, felvettek. Akkor, ott a Kolibri Színházban találkoztam először bábszínészekkel. Két évet töltöttem a Kolibriben, amikor elindult a bábszínész szak a Színművészeti Főiskolán. Így lettem diplomás bábszínész, szenvedélyem lett ez a műfaj.

Megtalálnak a szerepek

Egy bábszínésznek is van szerepálma?

– Nekem volt. Puckot szerettem volna játszani. Harmadik éve voltam a bábszínház tagja, amikor egy cseh bábrendező rendezte a Szentivánéji álmot. Megkaptam Puck szerepét. És nem voltam jó benne. Nem találtam meg magamban azt a vadócságot, öntörvényűséget, amit ez a szerep igényelt volna. Nem is hiszek már a szerepálmokban, abban viszont igen, hogy a szerepek megtalálnak, egyik másik arcul is csap.

Ön melyikkel járt így?

– Az egyik legkedvesebb szerepem a Pettson és Findusz című előadásból Findusz. Ez ugye egy gyerekeknek szóló könyvsorozat, amit, a csuda tudja miért, a három gyermekemből egyiknek sem olvastam. Nem ismertem. Egy friss bábrendező hallgatónak viszont ez volt nálunk a diplomamunkája. Egy öregember és egy macska történetéről szól, valójában a szülő-gyermek kapcsolat áll a középpontban. Nekem három gyermekem van, a lányom akkor volt 4 év körüli. Amikor olvastam a folyamatosan beszélő, helyes, szemtelen, idegesítő, de nagyon szerethető macska szövegkönyvét, rájöttem, hogy ez a figura pont olyan, mint egy gyerek. Tovább megyek, olyan, mint a lányom. Az otthoni élményekből sikerült összegyúrnom a macskát, aztán ahogy az ikerfiaim is nőttek, az ő tulajdonságaik is beleolvadtak a szerepbe.

A felnőtteknek másként kell rendezni

A színház mottója, hogy a báb nem korosztály, hanem műfaj. A felnőtteknek máshogy kell játszani?

– Nem kell másként játszani, másként kell nekik rendezni. Teljesen független, hogy milyen összetételű a nézőközönség. Mi a gyerekeket ugyanolyan komolyan vesszük, mint a felnőtteket. A gyermekek egyébként sokkal kritikusabbak, rögtön hangot adnak, ha unatkoznak, sírnak, tapsolnak, bekiabálnak. Imádjuk, amikor az iskolás csoportok kórusban szurkolnak.

70 éves a Budapest Bábszínház, ez nem kevés idő. Az épületben az 1953-as bábok mellett állnak a 20 évvel későbbi figurák. Nagyon másképp néznek ki. Miben változott a bábjáték?

Az intézmény előző igazgatója azt sem engedte, hogy az előadás végén meghajoljanak a színészek.

– Az, hogy a vizuális képi világa milyen a színháznak, a tervezőkön is múlik. A nagy formátumú tervezőink munkája egyedi, tudjuk, melyik bábot ki készítette. Az sem mindegy, hogy a tervező milyen rendezővel kerül össze. A technikában is sokat változott a világ, új anyagok kerültek elő a bábműhelyekben. Jó esetben a néző ebből semmit nem érzékel, hiszen a figurákat kifestik, textilt kapnak. Most például polifoammal dolgoznak a bábkészítők, nem hungarocellel, mint régebben. Ismerni kell persze, hogy más országokban milyen új anyagokat használnak a tervezők, milyen eszközöket vetnek be a világosítók. Gondolkodásmódban is változtunk. Régen a paravános vagy maszkos játék volt a divat, vagy a színészt sötétbe burkoló fekete színház. A lényeg, hogy nem látszódhatott a színész. Az intézmény előző igazgatója, Szilágyi Dezső 1958-tól 1992-ig vezette a színházat. Ő azt sem engedte, hogy az előadás végén meghajoljanak a színészek, mert úgy vélte, ha a gyermek látja, hogy a bábokat színészek mozgatják, elveszik az illúzió.

Kulisszatitkok: semleges ruha, natúr smink

Jól látom, hogy ezzel Ön nagyon nem ért egyet?

– Szerintem jár a taps a színésznek. Itt van a Findusz bábom. Nézze csak, ez egy ekkora macska, tulajdonképpen egy kézben fogható babzsák. Végig a színpadon vagyok vele, a testi valómban látszom a báb mögött. Findusz az asztalon van, én az asztal mögött guggolok. Kollégám, a csodálatos Ács Norbert, Pettson, a macska gazdája. Ő élő színészként dolgozik mellettem. Rajtam egy egyszínű, semleges ruha van, semmi olyat nem veszek fel, ami elvonhatja a gyerekek figyelmét.

Rúzs, szemfesték?

– Natúr smink, és a kezem is natúr. Egy festett köröm, piros száj elviszi a figyelmet. Pedig láthatja, imádom a piros rúzst, egyáltalán, a piros színt. De a bábom mögött még a színpadra sem nézek ki, mert az élő tekintetem erősebb, mint a báb Finduszé.

A kollégájára sem néz?

Én csak a bábomra figyelek, vele dolgozom.

– Nem. A periférikus látásommal követem őt. Én csak a bábomra figyelek, vele dolgozom. Onnantól kezdve, hogy én ezt megcsinálom, és jól csinálom, csak őt nézik a gyerekek, senki mást. Amikor megyünk ki a színház épületéből, a szülők felismernek, és mutogatnak a gyerekeknek, hogy nézd, ott a Findusz. Rám néznek a kicsik, és látszik rajtuk, hogy semmit nem tudnak velem kezdeni. Ők a bábbal azonosulnak és nem velem. Ez a legnagyobb öröm. Szóval szerintem nem törünk össze illúziót akkor, ha jelen vagyunk a színpadon. De nézze csak meg a bábelőadásokról készült gyermekrajzokat, soha nincs ott a mozgató. A felnőtt viszont képes arra, hogy színpadi kódot értelmezzen. Mondok egy példát: Alföldi Róbert rendezte nálunk a Kabarét. Két szereplője Schneider kisasszony és Schulz úr. A történet a szerelmükről szól. Ők egy idős házaspár, a bábok mozgatói viszont fiatalok. Ez a lehetőség nagyon sok dimenziót nyitott meg arra, hogy a mozgatók és bábok egyszerre legyenek a színpadon.

Térben és időben térjünk el a megszokottól

Az ünnepelt, a 70 éves intézmény 10 napos fesztivállal jutalmazza meg a nézőket.

– Ez a X. BÁBU Fesztiválunk, a találkozót minden évben megrendezzük. Amikor közeledett a születésnap, elgondolkodtunk, mi az, amivel különlegessé tehetnék a találkozót. Akkor merült fel, hogy térben és időben térjünk el a megszokottól. Így lett 10 napos és nemzetközi. A világ minden tájáról hívtunk társulatokat, olyanokat, amelyekről azt gondoljuk, hogy fontos szerepük van a kortárs bábművészetben.

A Bábszínház mivel készült?

„Nem hal bele semmibe, aki úgysem él. Jó, hogy mi babák vagyunk, szívünk bodzabél.”

– Mi tartottuk a nyitóelőadást. A Holdbeli csónakos volt az ünnepi előadásunk. Weöres Sándor alkotása egy irodalmi gyöngyszem, amelyben a magyar vásári tradíciók keverednek a különböző kultúrákkal. A rendező minden lehetőséget ki is használt, van élő zene, animáció, a Holdbeli csónakos pedig egy artista. Ez egy méltó, nagyon szép, igazi összművészeti, ünnepi előadás volt. A darab utolsó mondata pedig a mi munkánk mottója is: „Nem hal bele semmibe, aki úgysem él. Jó, hogy mi babák vagyunk, szívünk bodzabél.”