Miért éppen Paloznakot választotta a második otthonának?

– 1982-től közel húsz éven át minden nyáron Siófokon, a Nemzeti Színház üdülőjében pihentünk a családommal. És mivel egy mondás szerint a déli partban az az egyetlen jó, hogy onnét jól lehet látni az északi part szépségeit, a siófoki nyaralások alkalmával, az alatt a közel két évtized alatt fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer milyen jó lenne egy saját ház a másik parton. Mígnem a sors úgy hozta, hogy kedves kollégám, Kránitz Lajos, aki sajnos már nincs köztünk, a figyelmembe ajánlott egy eladó kis házat Paloznakon. Amit aztán megvettem, és azóta alaposan átalakítottam. Nyolc évbe telt, mire olyan lett a nyaralóm, amilyennek elképzeltem. Sőt, még egy kicsit jobb is lett annál (mosolyog). Mindenesetre most már az egész családnak jut hely benne... Ma már gyakorlatilag az év harmadát itt töltöm: május végén leköltözöm, ide helyezem a bázisomat, és szeptember végéig, amíg be nem indul az intenzív színházi munka, itt vagyok. Az idei év különleges abból a szempontból, hogy most először már a tavaszt is itt töltöttem.

Évről évre erősebben kötődik a településhez.

– Paloznak egy igazán szép és hangulatos falu, nagyon megszerettem. Az évek során sok itteni barátra tettem szert: a helybéliek teljesen másfajta emberek, mint akikkel a színházban találkozom. Félre ne értse, imádom a színháziakat, nagyon szeretek köztük lenni, de kimondottan élvezem, hogy a szeretett kollégáimon túl van más társaság is, akikkel jól érzem magam. Ráadásul az, hogy idén a szokásosnál korábban érkeztem a Balatonhoz, sok újdonsággal is szolgált.

Mire gondol?

– Nagyon érdekes volt áprilisban leköltözni, amikor esténként még be kellett fűteni, de azt sem bántam. Sok minden miatt élveztem, hogy itt ért a tavasz: egyrészt csodálatos volt látni, ahogy elkezdődik a kikelet és zöldbe borul a természet, ezt eddig még nem tudtam megélni itt a tó mellett. Gyakorlati szempontból is fontos volt, hogy korábban jöttem, mint általában, mert most nagyon szépen el tudtam végezni minden munkát a szőlőmben. Eddig tavasszal mindig csak lerohantam, gyorsan megpermeztem, amit kell, meg sietve lenyírtam a füvet, aztán mentem is tovább a dolgomra. Most végre volt és van időm mindenre. Olyan hasznos tudok lenni most itt a ház körül, és azt is szeretem, hogy mindig van mivel foglalatoskodni. Nóri lányom (Trokán Nóra színésznő – a szerk.) meglátogatott többször is, itt töltött egy-egy hetet, és akkor nekiálltunk felújítani a házat: festettünk, különböző sérüléseket javítottunk ki, szóval dolgozunk rendesen, és rendbe hoztuk, amennyire lehetett. Azok a barátaim, akikkel itt találkozni szoktam, nyugdíjasként vagy éppen aktuálisan munka nélkül lévő színészként szintén ide „menekültek” a fővárosból, úgyhogy idén már tavasszal beindult itt a társasági élet, amit most először éltem meg, amióta megvan a ház.

Ön köztudottan lelkes horgász, és leginkább a Balatonnál hódol a szenvedélyének.

– A horgászat gyerekkori szerelem. Mivel áprilisban még soha nem értem rá pecázni itt, most ez is új élményt jelentett. Az itteni nyugdíjas barátaim, akik minden évben lent vannak már tavasz óta, mindig mondták, hogy áprilisban, meg május elején rengeteg a ponty a paloznaki nádas környékén. Most is így volt, és nagyon sokat fogtunk, úgyhogy többször „kellett” már halászlét főznöm...

Le sem tagadhatná, mennyire élvezi, hogy az idei évnek a felét a Balatonnál töltheti.

– És ha minden igaz, akkor ez hosszú távon is így lesz, ugyanis eljöttem a szombathelyi színháztól, és a jövő évadtól Székesfehérvárra szerződtem. Ez egy komoly váltás az életemben, annál is inkább, mert az elmúlt tizenhét évben folyamatosan Jordán Tamás volt az igazgatóm. Azért ez egy igen jelentős időszak, és egy nagyon komoly munkakapcsolat volt, és részemről egy erős elköteleződés Tamás elképzelései és a színháza mellett.

Akkor miért jött el Szombathelyről?

– A tizenkét évből tíz csodálatosan telt, de a vége felé számomra egy kicsit elfáradt a dolog. Az utóbbi két évben Tamás is kevesebb időt töltött lent, hiányzott a jelenléte, egyfajta ürességet éreztem. A pályám során mindig akkor szerződtem el egy színháztól, amikor úgy éreztem, hogy a munkahelyemre megyek be. Az utolsó két évben Szombathelyen is azt éreztem, hogy oda én dolgozni járok, hogy a színészet számomra munka, és akkor azt mondtam, bármennyire is szeretem a várost, onnan el kell köszönni. Az ott töltött időszak nagyon szép és nagyon markáns emlék marad számomra, hiszen „sínre tettük” a szombathelyi színházat, és abban, szerénytelenség nélkül mondhatom, nekem is részem volt. Mindemellett úgy érzem, hogy egy igazán jó váltást csináltam, mert Fehérváron egy hasonló szellemű társulattal találkoztam, mint a szombathelyi, egy kimondottan erős, elhivatott, nagyon jól dolgozó csapattal.

A mostani évadban még vendégművészként vett részt a fehérvári teátrum Trianon című előadásában.

– Nagy örömmel dolgoztam együtt az ottani kollégákkal, akik szinte barátokként fogadtak, és ez különösen jólesett. Egyébként nem csak logisztikai szempontból fontos nekem, hogy Fehérváron folytatom a pályámat, habár a közeledés sem utolsó szempont, mert most már nem akarok nagy távolságokat utazni. A pályám több mint felét vidéken töltöttem, egy kicsit kevesebbet Budapesten, és a fehérvári színház számomra egy kicsit fővárosi színház is, meg egy kicsit vidéki is. Az, hogy az életem utolsó harmadában szerződtem egy olyan helyre, ahol úgy érzem, hogy Budapesten is vagyok, meg vidéken is, mintha egyfajta összegzése, lezárása lenne a pályámnak.

Visszatérve a márciusi premierjére...

– A Trianon egy nagyon érdekes előadás, a műfaját tekintve dokumentumdráma. Március 7-én mutattuk be, de sajnos nem tudtuk „kijátszani” a vírushelyzet miatt. Az előadásban Apponyi Albert grófot játszom, akinek a híres védőbeszéde, egy tízperces monológ, az előadás utolsó harmadában hangzik el. Borzasztóan örültem ennek a munkának, mert egy izgalmas szerepet kaptam. Habár a monológgal megszenvedtem rendesen, igazi próbatétel volt az agyamnak, illetve a memóriámnak, de úgy érzem, hogy jól sikerült. A következő feladat a jövő évad első bemutatójában vár rám. Szeptember végén mutatjuk be Az ember tragédiája 2. című darabot, és már augusztus elején elkezdjük próbálni, úgyhogy akkortól rögtön élesben gyakorolhatom majd, hogy milyen innen bejárni a színházba. Ez azt jelenti, hogy szeptember végéig-október közepéig, ahogy az időjárás engedi, maradok Paloznakon.

Szavaiból ítélve önnek nagyon is ínyére van a több hónapja tartó kényszerpihenő.

– Rettenetesen élvezem, hogy most mindenre van időm! Azt is, hogy sokszor reggel felkelek és eltervezem, hogy mit fogok/szeretnék csinálni aznap, aztán lehet, hogy teljesen másba fogok helyette. Most mindent akkor csinálok, amikor kedvet érzek hozzá, és ez borzasztó felszabadító tud lenni. Ebből a szempontból is nagyon tanulságos volt ez a karanténos időszak, mert sehova nem kellett rohannom, a kötelezettségek a hátam mögött voltak már, és tudtam, hogy innentől kezdve a nyár végéig már nincs határidős feladatom. Végre volt időm arra, hogy leüljek és nyugodtan eltöprengjek azon, hogy miként is kellene eltöltenem a még hátralévő tizenvalahány évet, ha a Jóisten is engedi. Mi minden fér még bele és hogyan fér bele? Efféle dolgokon elmélkedtem, és nagyon jó, hogy volt időm nyugodtan átgondolni ezeket.

Ami biztos: szakmailag egy új és izgalmas időszak előtt áll.

– Egyelőre abszolút beigazolódni látszik az, amit a kínai horoszkóp jövendölt nekem, vagyis a Kutyáknak erre az évre.

Miért, mi állt a kínai asztrológiában?

– Azt írták, hogy az év eleje különösen nehéz lesz, és hogy rettenetesen kemény próbatétel vár rám – a jövőm érdekében. Azt is írták, hogy ha túlélem az embert próbáló hónapokat, akkor utána meglesz az eredménye, mert nem feleslegesen gyötrődtem hosszú hetekig – és ez pontosan így történt. Majd' beledöglöttem abba a két hónapba, mire megszületett bennem az elhatározás, hogy elszerződöm Szombathelyről. Nem tudtam, hogy alakul a pályám, a sorsom. Nyomasztott a bizonytalanság, és az, hogy nem volt kész tervem arra, hova menjek, mit csináljak.

Ön egyébként tervezgető típus?

– Az vagyok, szeretem végigvinni a kigondolt dolgokat, és elég csökönyös is vagyok ahhoz, hogy megvalósítsam mindazt, amit elterveztem. Eleinte sorra vettem a lehetséges irányokat, több lehetőség, opció is megfogalmazódott bennem a „hogyan tovább?”-ot illetően, naphosszat ezen dilemmáztam. Aztán jött a vírushelyzet, ami megtanított arra, hogy nem feltétlenül kell mindig mindent megtervezni. Úgy voltam vele: hetvennégy éves vagyok, eltöltöttem több mint ötven évet a pályán, a szakma biztos, hogy nem fog cserben hagyni, nem fog felkopni az állam. Én már nem akarok autót cserélni évente, nem akarok még egy házat építeni, a gyerekeim hála Istennek, egészségesen és jó körülmények között felnőttek, senkit nem kell segítenem, és engem sem kell segíteni. Azt mondtam magamnak, majdcsak lesz valahogy.

És lett is! A Vörösmarty Színház társulata tárt karokkal várja önt.

– Örülök, hogy így alakult, mert végül is az az energia, ami még bennem van, még felhasználásra vár, és úgy érzem, hogy Fehérváron jó irányban fogom felhasználni.

A nagyobbik lánya, Anna három évvel ezelőtt ajándékozta meg egy tündéri unokával. Biztosra veszem, hogy borzasztóan élvezi a nagypapaságot.

– Valóban nagyon tetszik ez a „szerep”, és a kis Karesz rengeteg örömöt ad. Most pedig különösen boldog vagyok, mert már gyakrabban láthatom őt, mint tavasszal. Az elmúlt hónapokban csak keveset találkozhattunk. Videótelefonon beszéltünk ugyan, de nem ölelhettem meg az unokámat, és nem játszhattam vele. Ez az egyik, ami borzasztóan hiányzott az önkéntes karanténban.

Mi a másik?

– Az úszás. Már húsz éve az a fix reggeli programom. Remélem, hamarosan megnyitnak az uszodák, és akkor reggelente Füreden vagy Fűzfőn kezdhetem a napot. És nemsokára az unokámmal is bepótoljuk az elmaradt találkozásokat, méghozzá itt, Paloznakon. Anna lányom (Trokán Anna színésznő – a szerk.) ugyanis elkezdett próbálni Kőszegen, egy nyári bemutatóra készül a Várszínházban, és három hétre odautazik. Az idő alatt Karesz itt lesz Veszprémben az édesapjával, mert az ő szülei ott élnek. A vejemmel megbeszéltük, hogy sokszor átjönnek majd hozzám, és akkor hatalmas fiús bulikat csapunk hármasban. Alig várom!