Pénzügyileg tudatosabbak és kockázatkerülők a fiatalok - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Pénzügyileg tudatosabbak és kockázatkerülők a fiatalok

MTI
2021. márc. 11. 14:54
Kamasz a családban

Pénzügyileg tudatosabbak a felsőoktatási hallgatók, fontos számukra, hogy legyen megtakarításuk, a pénzügyi tájékozottságuk szintje azonban nem változott, továbbra is kockázatkerülők, ezért az oktatásban nagyobb figyelmet kell fordítani a pénzügyi ismeretek gyakorlati alkalmazására - közölte az Állami Számvevőszék.

A közlemény szerint az ÁSZ 2020-ban készített kutatásának célja, hogy képet adjon a felsőoktatásban tanuló fiatalok pénzügyi műveltségéről és tudatosságáról, illetve értékelje, hogy a hallgatók pénzügyi tudása, attitűdjei és viselkedése miként változott a témában korábban végzett kutatást követő hét év alatt.

Kiemelték, hogy a 2013-as és a friss kutatás adatainak összevetéséből kiderül, hogy nőtt azok aránya, akik rendszeresen tudnak megtakarítani, illetve a megtakarítások átlagértéke is emelkedett.

A kutatás eredményei ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a pénzügyi tájékozottság szintje (PTM), nem változott a 2013-as, illetve a tavaly elvégzett felmérés között. Mindkét kutatás azt állapította meg, hogy a fiatal férfiak, a felsőoktatásban pénzügyi-gazdasági ismereteket tanulók, és azok akik huzamosabb ideig külföldön éltek, tájékozottabbak a pénzügyekben.

A kutatásból az is kiderült, hogy a hallgatók a korábbi vizsgálatokhoz hasonlóan a valós, illetve vélt pénzügyi tudásuktól függetlenül jellemzően - mintegy 80 százalékban - kockázatkerülők, így vélhetően nem vállalnak fel olyan kockázatot, amely meghaladná az ítélőképességüket.

(illusztráció: Shutterstock)