– Mi a baj, Anyu? – kérdezte Kata az egyik este, amikor szokásunkhoz híven bekuckóztam mellé az ágyba. Nem gondoltam, hogy ennyire látja rajtam a fáradtságot, gondterheltséget. Nehéz napok voltak mögöttem, sok bosszantó apróság, bonyodalmak, amikkel vesződtem, kérdések, amelyekben nehéz döntést kellett hoznom.

– Ennyire észreveszed, hogy valami nincs rendben velem? – kérdeztem vissza.

– Hát persze, hogy észreveszem. Tudod, van az a köldökzsinór, ami akkor kötött össze bennünket, amikor még a hasadban voltam. Az a köldökzsinór még most is itt van közöttünk, csak nem látszik. De mindig éppen olyan hosszú, amilyen hosszúnak lennie kell – világosított fel Kata, én pedig azt éreztem, hogy igen. Ezért éri meg, ezért jó anyának lenni.

Minden születés egy csoda. Ahogy a fogantatás is. Az, hogy két emberi sejtből új élet sarjad, hogy ez az élet utat követel magának, fejlődik, gyarapszik, majd lesz egy önálló egyéniség, valaki, akiben ott van az édesanyja és az édesapja, mégis több, mint ők ketten összegyúrva. Valami egyszeri és megismételhetetlen.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár anyák napi köszöntőjét a Magyar Hírlapban, és itt olvashatja el.